2021. november 7., vasárnap

💥Van Erőm💥

1. Hamarosan itt a téli időszak, ehhez hozzátartozik a hideg is. Szükséges, hogy jó melegen felöltözzünk, és így védekezzünk a hideg ellen. Hasonlóképpen van az erővel is. 
Még alig 2 hónap van ebből az évből, de lehet, hogy már belefáradtunk. 
Az életünk egyhangúvá vált, hiszen az időnk nagy részét a munka tölti ki.Ezért van szükségünk arra, hogy az Úr ruházzon fel minket az Ő erejével.

2. Másodszor az Igében ott van a tökéletes szó. Tudjuk, hogy mi, emberek nem tudunk tökéletesek lenni, viszont törekednünk kell, hogy az Úr akaratát betöltsük, tovább adjuk az ő szeretetét, és másoknak is példát mutassunk, valamint feltétel nélkül szeressünk. Elég nagy feladat, ugye? 
Nos, ezért kell nekünk Isten. Atyánk tudta, hogy erre nem vagyunk képesek, így elküldte Fiát, hogy általa képessé tegyen bennünket.

3. Az út soha nem fogy ki a lábunk alól. Viszont, ha útnak indulunk szükségünk van az útjelző táblákra, hogy biztosan célba érjünk. Isten erről is gondoskodott, hisz egyes útjelzők az Úr igéi, míg mások, a mi imáink.

Köszönöm, Uram, hogy most is újakat cselekszel. Arra kérlek, hogy újíts meg engem abban, amiben kell. Segíts el oda, hogy mozgásba jöjjön az életem a biztosan helyes cél felé. 
A hátralevő időt úgy tudjam már eltölteni, mint aki a helyére került.
Taníts engem, és hozd mozgásba az életem, hogy az egyre teljesebb élet felé haladjak.
Szólj hozzám ma reggel is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése