2023. január 11., szerda

💥Van Erőm💥

A testünk gyakran megbetegszik, ezért orvosra van szükségünk, aki tudása szerint felírja a megfelelő kezelést betegségünkre. Ilyenkor előfordul, hogy a körülöttünk levő egészséges emberek elkerülnek bennünket, arra gondolva, hogy így megóvják magukat az esetleges következményektől.
Ezelőtt sok sok éve Jézus Krisztus pont ellenkezőképpen cselekedett. 
Leült vacsorázni a bűnösök és vámszedők közé, vagyis a kultikusan tisztátalan emberekhez közeledett. 
Amikor ezt meglátták a farizeusok, akik egészséges és „tiszta” életmódot folytattak, bosszankodni kezdtek. Jézus a bűnös emberhez közeledett. 
Őt nem érdekelte, hogy milyen bűnöket követett el az illető személy – bár jól tudta. 
Ő azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket, bekötözze a sebeket, és új, egészséges élettel ajándékozzon meg bennünket.
Érdekes, ha egészségesek vagyunk nehezen megyünk orvoshoz, de ha megbetegedtünk, azonnal ott vagyunk. Milyen jó volna, ha a lelkünkben megjelenő harag, félelem, aggodalom, rosszindulat tüneteit azonnal észrevennénk, karanténba tennénk, majd Jézust hívva segítségül azonnal eltávolítanánk onnan.
Csodásan fogalmaz az Ige: „Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (5Móz 30,19).
Ha úgy érzed, hogy szükséged van Jézusra, életed Megváltójára, ne felejtsd el: 
Nem fényévnyi távolságokra van, hanem csupán egy imányi távolságra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése