2023. január 7., szombat

💥Van Erőm💥

Jézus kinyújtotta kezét egy olyan ember felé, akit szinte mindenki távolról elkerült.
Ez az ember teljesen egyedül volt, nem voltak hozzátartozói, barátai. 
Csodálatos módon azt látjuk, hogy Jézus kinyújtja kezét, nem törődve a súlyos betegség következményeivel, hanem megérinti az érinthetetlent.
Hányszor kellett egyedül megküzdenünk egy betegséggel, mert szeretteink nem voltak mellettünk, vagy nem közeledhettek hozzánk? Ilyenkor magunkra maradtunk.
Ma azonban kiderül, hogy bármennyire is éreztük elhagyatottnak magunkat, a színfalak mögött Jézus hűségesen munkálkodott, mellettünk volt.
Jegyezzük meg a következőket:
1. Mikor szívünket eltölti a szégyen valami miatt, Jézus Krisztus még akkor is kezét fogja nyújtani felénk.
2. Jézus csodálatos példát mutat a számunkra. Szeressük azt, akit mások nem szeretnek. 
Bocsássuk meg a megbocsáthatatlant. Adjunk reményt annak, akiről már mindenki lemondott.
Jézus ezt tette, és nekünk is ezt kell tennünk.
Mert vannak dolgok, amelyek egyedül nem fognak menni. Szükségünk van Jézusra életünk minden napján. Főleg akkor, amikor valami rossz történik majd az életünkben.
Ezért ne teljen el úgy nap, hogy visszautasítsuk Jézust. Keressük a vele való találkozás örömét, hogy életünket Isten csodás szeretete és kegyelme töltse be.
Ne feledjük el, hogy ha egyszer is, de részese voltunk Isten ajándékának, térjünk vissza újból hálát adni érte.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése