2016. november 24., csütörtök

Napi áhítat- Ingyenes örök élet

Hét témája: Minden ingyen!

Olvasmány: Róm 6,19–23              

Vannak értékek, amelyek nem forintosíthatók. Köztük legnagyobb az örök élet. Beszerezhetetlen. Mégis bárkié lehet, aki elfogadja.

„Emberi módon beszélek, mivel erőtlenek vagytok. Ahogyan tehát átadtátok tagjaitokat a tisztátalanságnak és a törvénytelenségnek a törvénytelenség szolgálatára, úgy most adjátok át tagjaitokat az igazság szolgálatára, hogy szentek legyetek. Mert amikor szolgái voltatok a bűnnek, szabadok voltatok az igazságtól. De milyen gyümölcsöt termett ez akkor nektek? Bizony, most szégyenkeztek miatta, mert ennek vége a halál! Most azonban, miután a bűntől megszabadultatok, és az Isten szolgái lettetek, már ez meghozta nektek gyümölcsét, a szent életet, amelynek vége az örök élet. Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”
Magyarázat

Állítólag az életben semmi sincs ingyen. Így van ez? Ahogy most végiggondolom, teremtettségük folytán épp az élethez legszükségesebb dolgok ingyen vannak. Szükségünk van levegőre, s a föld légköre ellát vele. Víz nélkül sem tudnánk élni, de adottak az édesvízkészletek. Az élelmünk kinő a földből, mert előhívja az éltető napsugár, és megöntözi az eső. A kereskedelemtől távol ma is sokan élnek a Teremtő ilyen ajándékaiból. Akik városokban lakunk, megszoktuk, hogy mindenért fizetni kell. Még a szép kilátásért is. Ha valamit ingyen osztanak, az gyanús. Vagy romlott, vagy lopott, vagy mézes madzag vagy átverés. Újpesten egy fiatal plébános a missziózás érdekes módját gyakorolja, kiül a bevásárlóközpontok elé egy kalappal, amiben pénz van, és kiírja rá: „Isten megáldott engem. Vegyél belőle!” Az emberek hitetlenkedve állnak meg előtte („Ilyen nincs!” – mondják), de reménysége szerint egy kis beszélgetés után már hitkezdeménnyel a szívükben távoznak.
Mivel Isten ajándékozó, a legeslegnagyobb értéket, ami számunkra létezik, az örök életet is ingyenessé tette. A mögöttes szándékot gyanítók figyelmét fölhívja: ez nem átverés, nem bóvli. Volt ára! S az értéke így még nagyobb lett! Mi mégis ajándékként juthatunk hozzá, ha Krisztushoz tartozunk.
(Szommer Hajnalka)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése