2016. november 24., csütörtök

Varga László: Isten asztaláról

   "Némelyek, akik Júdeából jöttek le, így tanították a testvéreket: Ha nem metélkedtek körül a mózesi szokás szerint, nem üdvözülhettek... Péter felállt és így beszélt hozzájuk: ...Most tehát miért kísértitek azzal Istent, hogy olyan igát tegyetek a tanítványok nyakába, amelyet sem atyáink, sem mi nem tudtunk elhordozni? ...Mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk. Éppen úgy, mint ők."

     Apostolok cselekedetei 15,1-11

Tanulságos végigolvasni az első, jeruzsálemi zsinat történetét. Az egyház kezdettől fogva nem volt egységes. Gyakorlatában alkalmazkodott hívei állapotához. Az első keresztyének zsidók voltak, természetesen tartották tovább is a zsidó kóser szabályokat. A pogányokból lett keresztyéneknél ez szóba se került, ez pedig megbotránkoztatta a zsidó keresztyéneket, akik így asztalhoz ülni sem tudtak velük együtt. A kérdést rendezni kellett. Összegyűltek hát az apostolok és az egyház többi vezetői, alapos, kemény vita után a Szentlélek irányítása alatt megegyeztek, és minden keresztyénre kötelező törvényt hoztak. Eszerint a zsidó származásúak ezután is tartsák meg a mózesi törvényt, a pogány származásúakat ez ne kötelezze. Ezzel megszületett, és még évszázadokig fennállt a két felekezet. Ez volt az ősi ökuménia. Mindkettő a maga törvénye szerint élt, kölcsönös testvéri szeretetben. Ma is ez a keresztyén közösség egyetlen útja. Akkor még tudták, hogy "mi is az Úr Jézus kegyelme által üdvözülünk, mint azok." Ma ezt meg kell tanulni.
Uram, olyan kellemetlen az, hogy Krisztus követői nem tudnak Téged egyféleképpen imádni és szolgálni. Mennyi harc, mennyi átok származott ebből, milyen sok családban okoz ma is meghasonlást! Köszönöm, hogy annyi csapás után kezdjük megtanulni egymás megbecsülését anélkül, hogy saját meggyőződéséről bárkinek le kellene mondania. Adj békességet közöttünk, Atyánk! Taníts meg arra, hogy mindnyájunk imája kedves előtted! Hadd tudjuk tisztán megőrizni hitünket, a veled való közvetlen közösség ajándékát, de tartsuk testvérünknek azokat is, akik másképpen keresnek Téged, s tanuljuk meg testvérként szeretni minden gyermekedet! Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése