A szép történetnek szomorú folytatása van. A királynévá lett szépasszony elbízta magát, elfelejtette, honnan emelte ki, mentette meg jótevője, magának tulajdonította azt, amit Istentől kapott ajándékba, és megszegte vele kötött szövetségét.
Itt már egyértelmű, hogy Isten választott népéről, azon keresztül mindnyájunkról szól a leírás. Mindnyájunkat kísért, hogy elfelejtjük, honnan szabadított ki az Úr, nem neki adunk dicsőséget életünk eredményeiért, a tőle kapott áldásokért, egy idő után úgy gondoljuk, boldogulunk mi már nélküle is. S ami a legrosszabb: mástól vagy mástól is várunk segítséget, megvonjuk tőle kizárólagos bizalmunkat, ami Izrael esetében a környező pogány népek bálványainak tisztelését jelentette. Ez a legdurvább istengyalázás, a szabadító Isten megcsúfolása. (A Biblia ezt lelki paráznaságnak, házasságtörésnek nevezi.)
Ennek mindig súlyos következményei vannak, mert aki ezt teszi, kilép Isten szövetségéből, s így egyedül marad. Isten nélkül pedig mindenféle bűn és baj áldozata lesz az ember.
A kérdés az, hogy mit tesz ebben a helyzetben. Ha rádöbben bűnére, kertelés nélkül megvallja azt, és bocsánatot kér, Isten kész visszafogadni a szövetségszegőt. Ha azonban megkeményedik hűtlenségében, halálra ítélte önmagát.
Óvakodjunk az ilyen szövetségszegéstől! Mert ha van is kegyelem a bűnbánónak, és ez óriási lehetőség, utólag mindig keservesen bánja a megtérő az elrontott, eltékozolt időt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése