2016. november 29., kedd

Varga László: Isten asztaláról

  "Én vagyok az Úr, nincs más, nincs isten rajtam kívül!... Én alkottam a világosságot, én teremtettem a sötétséget, én szerzek békességet, én teremtek bajt, én, az Úr, cselekszem mindezt."


     Ézsaiás 45,5-7

A monoteizmusnak, az egyistenhitnek ez a legtisztább megfogalmazása. Nehéz a bűnös, rossz lelkiismeretű embernek tudomásul venni, hogy közte és a mindenható Isten között nincs semmi és senki, akire támaszkodhat. Tudat alatt is félelmetes dolog szemtől szemben állni az ítélő Istennel. Azért minden egyistenhívő vallásba betolakodik a közbeeső, közvetítő réteg. Pozitív irányban az őrangyalok, a szentek, a hívőkért imádkozó, bűneiket meghallgató és megbocsátó papok, mind elhárítják ezt a félelmes szembenállást, elvesznek a felelősségből, még az áldást is ők közvetítik. Negatív irányban ott van a Sátán, az ördögök, démonok világa, azokra át lehet hárítani, mentséget találni a bűnökre, lélektani kibúvót a felelősség alól. Ezt a kibúvót hárítja el az idézett ige. Nincs senki más ebben az életben, akivel az ember szemben áll, csak Isten és a többi bűnös ember. Az angyalok és az üdvözült emberek egy másik világhoz, a mennyhez tartoznak. Isten vállalja a felelősséget a jóért is, a rosszért is, nincs szükség és nincs lehetőség sem közvetítőkre, sem ördögökre. Személyesen kell vállalnunk vele a közvetlen kapcsolatot. De a közvetlenség félelmességét elvette, azt örvendetessé tette Krisztus, az egyetlen közbenjáró, Isten és ember egy személyben, mikor Isten fiaivá emelte a benne hívőket. Ez a tiszta keresztyén hit.
Istenem, miért félnék én attól, hogy Te minden pillanatban velem vagy? Mi szükségem volna bárki közbenjárására, ha Te minden imádságomat meghallgatod, minden kérdésemet, aggodalmamat, nyomorúságomat rád bízhatom? Ha bűneimet Krisztus veszi magára, Ő szerez nekem bocsánatot. Ha rendeltetésemet Tőled kapom, azért egyedül veled van elszámolásom. Ki szeretne engem jobban, mint Te, aki egyszülött Fiadat adtad, hogy nekem örök életet szerezzen. Hozzád vágyom, Atyám, itt a Te szeretetedben kívánok élni, úgy várom, hogy ha letelik földi időm, személyesen állhassak eléd a mennyben. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése