2016. november 4., péntek

Napi áhítat- Megtartás

Hét témája: Üdvösségünk összetevői

Olvasmány: Jn 6,35–40


Istennek van hatalma arra, hogy ne csupán életben tartson, hanem az életnek tartson: éltessen.

„Jézus azt mondta nekik: „Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha. De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek. Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el; mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem. Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom őt az utolsó napon.”
Magyarázat

A teljes Biblia arról tanúskodik, hogy mennyire képtelen az ember megmaradni az Istennel való közösségben a saját erejéből. Isten nemcsak látja az ember reménytelen helyzetét, hanem a megváltót így küldi el a világba, hogy a megváltással együtt a megtartásunkról is gondoskodik. Jézus egyértelművé teszi, hogy senkit nem küld el. Aki hittel hozzá fordul, azt nemcsak ebben a világban tartja meg, hanem a halálban is, sőt feltámasztja azt az utolsó napon. A gyülekezetben élve sokszor látjuk, hogy emberek elindulnak Jézushoz, majd idővel eltávolodnak tőle. Aki meg akar maradni Jézus követésében, annak hinnie kell, hogy ő meg tudja tartani őket az új életben. A megmaradás nem az én elhatározásomtól függ, hanem a Jézushoz való ragaszkodásomon. Ez azért megnyugtató, mert ő hatalmas, az ő kezéből senki és semmi ki nem ragadhat. Annak biztos a célba jutása, aki benne bízik. Igaz, mindennek ára van, mert le kell mondanom a magam akaratáról, és annak akaratát kell teljesítenem, aki megígérte a megtartásomat. Magam bizonyos vagyok abban, hogy lelkipásztori elhívásom egyetlen magyarázat, hogy engem így tud megtartani az üdvösségre. Te tudod, hogy Jézus milyen módon akar megtartani? Valamennyiőnknek naponta meg kell értenünk a megtartásunk útját. Uram, segíts hozzád jönnöm naponta, hogy megértsem megtartatásom útját!
(Tenkely Béla)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése