Napi áhítat- A vérrel hintett ajtó

Hét témája: Ajtók

Olvasmány:
2Móz 11,1. 4-7; 12,1-7. 12-13. 21-23. 29-30

A 10. csapás. A vér ereje

Amikor helyesen gondolkodsz magadról és Istenről, akkor vagy nyitott a vele való kapcsolatra.

„Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek és Áronnak Egyiptom földjén: Ez a hónap lesz az első hónapotok. Ez lesz az első az év hónapjai között. Mondjátok meg Izráel egész közösségének: Ennek a hónapnak a tizedikén vegyen magának mindenki egy bárányt, családonként és házanként egy bárányt. Ha kevés a ház népe az egy bárányhoz, akkor a legközelebbi szomszédjával együtt vegyen a lélekszámnak megfelelően. Vegyétek számításba, hogy ki mennyit tud megenni a bárányból. Legyen a bárány hibátlan, hím és egyéves. Juhot vegyetek, de vehettek kecskét is. Ennek a hónapnak a tizennegyedik napjáig tartsátok magatoknál, azután estefelé vágja le Izráel egész gyülekezeti közössége. Vegyenek a vérből, és kenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára azokban a házakban, ahol megeszik. Ugyanazon az éjszakán egyék meg a tűzön sült húst, és egyenek hozzá kovásztalan kenyeret keserű füvekkel. Ne egyétek nyersen, se vízben főzve, csak tűzön megsütve, és a feje, a lábszárai és a belső részei együtt legyenek. Ne hagyjatok belőle reggelre. Ha mégis marad belőle reggelre, azt égessétek el. Így egyétek meg: legyen a derekatok felövezve, sarutok a lábatokon, bototok a kezetekben, és sietve egyétek: az ÚR páskája ez. Mert átvonulok ezen az éjszakán Egyiptom földjén, és megölök minden elsőszülöttet Egyiptom földjén, akár ember, akár állat az. Ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött – én, az ÚR. De az a vér jel lesz házaitokon, amelyekben ti laktok. Ha meglátom a vért, akkor kihagylak benneteket, és tirajtatok nem lesz pusztító csapás, amikor megverem Egyiptom földjét. Tartsátok emlékezetben ezt a napot, és ünnepeljétek meg az ÚRnak nemzedékről nemzedékre. Örök rendelkezés ez, hogy megünnepeljétek!”

Mózes III. könyve 17. rész 14. 

,,Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel.,,

Istennek a tizedik csapása azért volt Egyiptom felett, hogy megmutassa az Ő hatalmát, és azért, hogy elengedjék Izráel népét a pusztába, hogy szolgáljon ott az Úrnak. Ez a csapás nagyon sokban különbözött a többitől. A legfeltűnőbb az, hogy eddig semmit nem kellett tennie Izráel népének azért, hogy a csapás ne érje. De most tenniük kellett valamit. Aki a bárányt nem választotta ki megfelelő időben, nem ölte le, és a vérét nem kente ki a szemöldökfára, az nem menekült meg (12,23. v.).

1.) Miért az elsőszülötteket ölte meg az Úr?

Isten bárkit megölhetett volna - hiszen Ő „…öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz” (1Sám 2,6) - akit akar. Miért választotta az elsőszülötteket, függetlenül attól, hogy főember, király, fáraó, szolga, tömlöcben levő rab vagy állat elsőszülötte (12,29. v.)?

Isten világossá tette, hogy nem véletlen, ami történik

Azért volt így, hogy meglássa Izráel is, és Egyiptom is, hogy itt nem véletlen halálesetekről van szó. Nem egy járvány pusztított, nem egy bizonyos területen haltak meg az emberek, amit meg lehetne magyarázni. Nem is úgy volt, hogy a szegények, vagy a betegek, vagy csak a gazdagok haltak meg. Mindenkinek látnia kellett, hogy: pontosan abban az időben, amit Isten mondott: éjfél körül; és éppen azok, akiket Isten mondott: az állatok és emberek közül is az elsőszülöttek (12,29. v.) haltak meg. Azért volt így, hogy senkiben semmiféle kétely ne merüljön fel, és senki ne gondolja azt, hogy mindez véletlenül történt.

(2) Az elsőszülötteknek kellett meghalni, hogy a gőgös embert megalázza

Mást is választhatott volna jelként Isten, de az elsőszülöttek megölésének van egy mélyebb értelme. Ez által alázta meg Isten az embert. Mert az ember elsőszülöttsége hatalmat és méltóságot jelent. Jákób gyermekeinek megáldását az elsőszülöttön, Rúbenen kezdte, és azt mondta: „Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban” (1Móz 49,3). Az elsőszülöttek voltak az utódok, akik továbbvitték az ő atyjuknak, a háznépnek az ügyét és sorsát. Isten erre az érzékeny pontra nyúlt - ami az ember kiválósága, a hatalma, a tehetsége -, hogy lássa meg az ember, hogy Isten azt tehet amit akar, és most megalázta őt.

Hogy Isten előtt mennyire más az elsőszülött, mint az ember előtt, és hogy Őelőtte mennyire nem első a méltóságban és a hatalomban, arra hadd említsek meg néhány családot.

Ádám és Éva családja

A családban az elsőszülött - aki különösen Éva előtt olyan nagy volt - Kain. „…Nyertem férfiat az Úrtól” (1Móz 4,1) - így nevezte el. Milyen boldogok a családok ma is, amikor az elsőszülött fiúgyermek lesz. „…Nyertem férfiat az Úrtól […] erőm, tehetségem zsengéje…” (1Móz 4,1; 49,3). „Én is benne vagyok, valamit én is létrehoztam, valamit én is adtam magamból”. És mi lett Káinnal? Megölte Ábelt (1Móz 4,8). Az emberiség legelső elsőszülöttje gyilkos lett. Isten nem őt választotta, mert őt megátkozta (1Móz 4,10-12). A megölt Ábel helyett Séthet választotta az Úr, mert Séthnek azt jelenti a neve, hogy: „…adott úgymond, énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain” (1Móz 4,25). A Séth nemzetsége volt az istenfélő vonal, abból született Énókh, aki elragadtatott, valamint Noé. Káin nemzetsége az özönvízben teljesen elpusztult. Noé által csak a Séth vonala, nemzetsége élt tovább.

Ábrahám, Izsák és Jákób családja

Később Isten kiválasztott egy embert, Ábrámot (1Móz 12,1). Ábrahámnak ki volt az elsőszülöttje? Izmáel (1Móz 16,15). Akkor még volt ereje, volt tehetsége. De Isten félretette, és helyette az ígéret gyermekét Izsákot vette, aki nem az elsőszülött volt, akit Ábrahám kegyelemből kapott. Ez akkor történt, amikor már semmit nem tudott tenni, sem ő, sem a felesége.

Aztán Izsáknak is született két gyermeke. Az elsőszülött Ézsau olyan volt, hogy egy tál ételért eladta elsőszülöttségi jogát (1Móz 25,33-34). Nem az első, hanem a második, Jákób nyerte el Isten áldását, és vitte tovább Isten gondolatát.

Jákóbnak tizenkét fia volt. Az előbb idéztem Rúbent, ő volt test szerint az elsőszülött. „Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban. Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő” (1Móz 49,3-4). Jákób harmadik személyben beszél róla: „Nyoszolyámba lépett ő”. Ki lett az elsőszülött Rúben helyett? Nem a második, nem a harmadik fiú, mert ők (Simeon és Lévi) erőszakosak voltak (1Móz 49,5). A negyedik fiú, Júda kapta az elsőszülöttségi jogot (1Móz 49,10).

Júda és Lévi családja

Júdának vajon az elsőszülöttje vitte Isten tervét tovább? Nem. Júdának Hér volt az elsőszülöttje, akit megölt az Úr, mert gonosz volt (1Móz 35,7). Utána Ónán következett, őt is megölte az Úr (1Móz 38,9-10). És még a harmadik fiat sem vette elő, hanem egy különös eset folytán egy egészen különös gyermek született, aki tovább vitte Isten gondolatát.

Az elsőszülöttekért cserébe Isten kiválasztotta a Lévi nemzetségét (4Móz 3,12). De Lévinek sem az elsőszülöttje vitte tovább a papságot, sem azt, amire ki lett választva. Elsőszülöttje Nádáb volt, de ő és Abihu megégtek, mert nem úgy szolgáltak az Úrnak, ahogy kellett volna (4Móz 3,4).

József családja

Istennek nagyon kedves volt József, mégsem Manassé, az elsőszülöttje lett a kiválasztott. Nem. Tudjuk, hogy Jákób úgy áldotta meg őket, hogy Efraimot Manassé elébe tette (1Móz 48,20).

Még sorolhatnánk eseteket
Az ember nagyra van erejével, tehetsége zsengéjével, Isten azonban sorra félreteszi azokat. Ezt jelképezi az, amikor Isten megölt minden elsőszülöttet Egyiptomban, és azt akarta, hogy okuljon belőle Izráel népe: hogy ők sem érdemelnek mást. Ezért kellett, hogy a bárány vérét kikenjék a két ajtófélfára és a szemöldökfára. Egyetlen ember sem érdemel mást. Aki megmenekedik, nem érdem szerint menekül meg.

Jézus Krisztus elsőszülöttsége

Volt azonban egyetlenegy elsőszülött, Aki Isten előtt kedves volt, és Aki soha nem játszotta el az elsőszülöttségét. Aki Istennek volt az ereje, tehetsége, hatalma: Jézus Krisztus, a szeretett Fiú. Isten minket Krisztushoz hív, az elsőszülöttek seregéhez.

2.) Mi volt Izráel megmenekülésének feltétele?

A bárány vére és a bárány húsa. Miért kellett kikenni a bárány vérét az ajtófélre és a szemöldökfára (12,22. v.)? Miért rendelkezett így Isten, hogy nem menekülhettek meg csak így? Az egyik ok, amit már említettem is, hogy megtudják, nem az ő jóságuk, nem az ő kiválóságuk menti meg őket, és az elsőszülöttjeiket, hanem egyes egyedül Isten kegyelme. Isten kegyelmezett meg nekik. És, hogy egy bárány vére által kegyelmezett meg, ez azért volt, hogy előre tanítsa Isten az ő népét, és népén keresztül az egész világot arra, hogy az ember megmenekülhet Isten haragjától, a pusztulástól, de csak a vér által.

A bárány Jézus Krisztusra mutatott

Nyilvánvaló, hogy ez a bárány Isten Bárányára mutat, Jézus Krisztusra, Akiről Keresztelő János ezt mondta: „…Ímé, az Istennek ama báránya, a ki elveszi a világ bűneit!” (Jn 1,29). Akkor családonként (egy ház népéért) kellett egy-egy bárányt levágni, feláldozni, és a vérét az ajtófélre kikenni (12,21. v.). De az Isten Báránya nem egy családnak, nem egy népnek, még csak nem is az egész emberiségnek, hanem az egész világmindenségnek a bűneiért halt meg. Mert úgy van megírva, hogy: „…Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben” (Kol 1,20). Mindent. Az egész mindenség csak a Bárány vére által lehet békességben Istennel.

3.) Milyennek kellett lennie a báránynak?

Nem akármilyen bárányt vághattak le, és nem akármilyen báránynak kenhették ki a vérét az ajtófélre.

(1) Ép, hím, egyesztendős

A 12. rész 5. versében azt olvastuk, hogy: „A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl, vagy a kecskék közűl vegyétek.” Nyilvánvaló, hogy ez is az Úr Jézus Krisztusra mutat. Az egyesztendős bárány fiatal. Azt jelenti, hogy Jézus Krisztus is, mint férfi, fiatalon áldozta oda az életét. De első helyen az szerepel, hogy ép legyen. Ép. Ne legyen benne semmi hiba. Nem lehetett sánta, nem lehetett vak, mert bármilyen hiba alkalmatlanná tette arra, hogy a vére engesztelést szerezzen. És éppen ezért, amikor az egész világ megtartásáért hozott Isten Bárányt, Abban sem lehetett hiba. Minden tekintetben épnek kellett lennie.

Isten Báránya hibátlan volt

Csak egyetlenegy hibátlan bárány volt: Jézus Krisztus. Nem volt több.

Isten megvizsgálta az Ő Bárányát, mint ahogy nyilvánvaló, hogy Izráelben is a családfőnek meg kellett vizsgálnia, amikor kiválasztották, majd négy napig őrizet alatt tartották (12,6. v.), hogy az a bárány ép, hiba nélküli legyen. Isten megnézte az Ő Bárányát. Megvizsgálta mindent látó szemével. Nem csak a külsőt nézte, mert Ő a szívek és vesék vizsgálója. És mit jelentett ki Isten Őróla sok tanú előtt? Mikor bemerítkezett, egy hang hallatszott az égből: „…Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (2Pt 1,17). Isten gyönyörködött Fiában, semmi hiba, semmi bűn, semmi tisztátalanság nem volt Őbenne. Tökéletes volt.

Amikor a megdicsőülés hegyén megjelent Jézus Krisztus, Mózes és Illés, ott Isten még egyszer kijelentette ezt. A tanítványok három sátrat akartak készíteni (Mt 17,4). Úgy látszik, hogy őelőttük csaknem egyforma volt Mózes, Illés és Krisztus. De Isten közbeszólt. Mózes és Illés eltűnt, Krisztus maradt egyedül, és Isten azt mondta: „Ez amaz az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok” (Mt 17,5). Mózes nem volt ép. A Szentírás is feljegyez róla hibákat. Illés sem volt ép. Pedig különös eszközei voltak Istennek. Mózesről azt mondta, hogy minden embernél szelídebb volt (4Móz 12,3). De Krisztus azt mondja: „…tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok…” (Mt 11,29). Illést is sokra használta az Úr. De volt, amikor megfáradt, és azt mondta Istennek: elég, hadd haljak meg (1Kir 19,4). Krisztusban azonban semmi hiba nem volt. „…Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm” (2Pt 1,17).

Isten megvizsgálta Fiát, de úgy rendezte, hogy az emberek is vizsgálják meg. Ők vajon találnak-e Isten Bárányában valami hibát? Megvizsgálta a nagytanács, a zsidó nép vezetői a főpapok: Annás és Kajafás. És találtak benne bűnt? Sok hamis tanút állítottak, de a tanúk egymásnak ellentmondó vallomást tettek, végül nem lehetett kiigazodni, hogy mit akarnak mondani. Nem tudták elítélni. Nem találtak Benne bűnt. S végül minek alapján ítélték el? Azt mondta a főpap: „…Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek fia? Monda néki Jézus: Te mondád […] Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: [hallottátok mindnyájan] Káromlást szólott. Mi szükségünk van még [tanúkra] bizonyságokra?...” (Mt 26,63-65). Ennek alapján ítélték el, pedig igazat mondott. Nem találtak Benne bűnt. Azért ítélték el, mert Isten Fia volt. Akkor elvitték Pilátushoz, aki megvizsgálta többször is. Megmosta a kezét, és kijelentette: ennek az embernek a vérétől én tiszta vagyok (Mt 27,24). Én nem találok Benne bűnt. Elbocsátom nektek.

- Ne bocsásd el! Barabást bocsásd el! – kérte a nép.

- Értsétek meg, hogy nincs Benne bűn!- így Pilátus.

- Akkor se bocsásd el! – követelték a zsidók.

Nem találtak Benne bűnt. Az Isten Báránya ép volt, fiatal, életerős férfi. De Isten rendelte így, hogy váltságot szerezzen az egész világnak.

(2) A bárányt őrizet alatt kellett tartani

„…E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt […] legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig…” (12,3.6. v.). Négy napon keresztül őrizet alatt kellett tartani.

Isten azt is mondta, hogy az a hónap, amikor ez történik, az első hónap legyen (12,2. v.). Új időszámítás kezdődik. Tudjuk, hogy Krisztussal a történelemben új időszámítás kezdődött. És amikor valaki belül a szívében megérti, hogy Krisztus érte megáldoztatott, akkor az ő számára is új időszámítás veszi kezdetét.

De érdekes, hogy az első hónapnak nem az első napján kellett megölni a bárányt, hanem a tizennegyedik napján (12,6. v.). De őrizet alá a tizedik napon kellett venni, nem az első napon (12,3. v.). Tehát volt egy időszak az első naptól a tizedik napig, amikor a bárány meg volt már ugyan, mert egyévesnek kellett lennie, de még nem volt nyilvánvaló. Aztán a tizedik napon kiválasztották, és őrizet alatt tartották a tizennegyedik napig. És a tizennegyedik napon este vágták le. Péter apostol levelében azt olvassuk: „Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből; Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén: A ki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek, A kik ő általa hisztek Istenben…” (1Pt 1,18-21). Eleve el volt rendelve. Az első tíz nap ezt jelképezi. Már el volt rendelve, mert már Mózes beszélt arról, hogy így lehet megmenekülni. Eleve el volt rendelve Jézus Krisztus is, a világ megalapítása előtt, és egyszer csak megjelent. Eljött Jézus Krisztus, megjelent testben itt közöttünk, és őrizet alatt volt. A bárányt négy napig nem volt szabad levágni. Hányszor törtek az Úr Jézus életére is. Le akarták taszítani a szikláról (Lk 4,29). Sőt, még mikor kisbaba volt, Heródes már akkor halálra kerestette (Mt 2,13). De őrizet alatt volt. Nem lehetett előbb meghalnia, csak amikor az őrizet letelt, és eljött az ideje, a tizennegyedik nap. És akkor este kellett, hogy levágják.

Mikor az Úr Jézus Krisztus meghalt, a nap elsötétedett (Mt 27,45). Este lett. Szellemileg is beállt az este. Míg élt, azt mondta: „Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok” (Jn 9,5). Amikor meghalt, este lett, és beállott az éjszaka is.

4.) A bárány vére

(1) Kinek kellett megölni a bárányt?

A 12. rész 6. verse szerint Izráel gyülekezetének. Ki ölte meg Jézus Krisztust? Közvetlenül a római katonák, de Izráel gyülekezete akarta, hogy megöljék. Ők kiáltották: „…Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon” (Mt 27,25). De most vegyük tágabb értelemben. Azok ölték meg, akiket megvédett a haláltól: az emberek. Az egész emberiség, mindegy, hogy zsidó vagy pogány. Mert végül benne voltak a zsidók is, a pogányok is, Pilátus is, a katonák is, az ember, akinek az életéért, üdvösségéért meghalt. Mi is azok között voltunk, akik megölték, mert a mi bűneink miatt is került a halálba. Mert „…vérontás nélkűl nincsen bűnbocsánat” (Zsid 9,22). Mi is bűnösök vagyunk, és a mi bűneink is hozzájárultak ahhoz, hogy keresztre feszítsék. Akiket megmentett a vére, akik életét megmentette Krisztus, azok lettek a gyilkosai.

(2) A vér nekünk jelül van

„…a vér jelűl lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek…” (12,13. v.) Minek a jele Krisztus vére? Ha elgondoljuk, hogy minek a jele volt Izráel számára ott a szemöldökfán és az ajtófélre hintve, akkor jobban megértjük, hogy Krisztus vére nekünk is jel. Istennek nem jel, de nekünk igen.

Minek a jele volt? Annak, hogy biztonságban lehetnek az ajtón belül a vérnek a védelme alatt. Azt tudták, hogy ha az ajtófélen és a szemöldökfán ott a vér, ők bent a házban, biztonságban lehettek (12,23. v.). Jézus Krisztus vére is ezt jelenti a mi számunkra. Annak a jele, hogy mivel az Ő vére kifolyt, mi biztonságban lehetünk. Nem lesz rajtunk csapás. Elkerül az öldöklő angyal. Nem von Isten ítéletre. Nem kerülünk a kárhozatra, ha hiszünk az Úr Jézusban, és a bűnt eltörlő vérében.

(3) Mit jelent Isten számára a vér?

„…a vér jelűl lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.” Ki látja a vért? Isten. Nem Izráel fiai látták a vért, ők belül voltak, a vér pedig kívül. Isten látja a vért. Mikor elment az öldöklő angyal, a vért nézte, és ahol meglátta a vért, azt a házat elkerülte. Nem ment be. „…nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…”

Isten látja most is Krisztus vérét. Ő látja és értékeli. Mi soha nem tudjuk annyira értékelni Krisztus vérét, amennyit az ér. Sokkal többet ér, mint amennyit mi gondolunk. Isten szemében olyan sokat ér, hogy nem csak a mi bűneinket bocsátja meg egyen-egyenként - vagyis minden embernek minden bűnét -, hanem ezért a vérért megbékél mindenkivel. Megbékél a mindenséggel. A vér értéke nem attól függ, hogy én mennyire érzem, vagy nem érzem, hanem attól függ, hogy Isten milyen értéket tulajdonít ennek a vérnek. „…meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre…” (12,13. v.).

(4) Mit érezhettek a vér oltalma alatt azon az éjszakán?

Izráelben sok és sokféle család volt, és úgy gondolom, sokféleképpen élték meg érzelmileg azt a rettenetes éjszakát. Úgy olvastuk, hogy „…lőn nagy jajgatás Égyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott ne lett volna” (12,30. v.). Nagy jajgatás volt, és hallhatták. Lehetett olyan Izráelben, aki sikoltozott, esetleg kiabált, vagy sírt, amikor hallották a nagy jajgatást. Tudták az egyiptomiak jajgatásából, hogy merre jár az öldöklő angyal. Mit érezhettek a vérrel hintett ajtófél és szemöldökfán belül a házakban? Nyilván volt aki szorongott: vajon nem megy-e be hozzájuk is az öldöklő angyal, nem pusztít-e náluk is?

Izráel népének a biztonsága nem az érzelmeiktől függött

Attól függött Izráelnek a biztonsága, hogy mit éreztek? Nem! Attól függött, hogy ott volt-e a vér, mert Isten látta a vért. Nem azt nézte, hogy bent hogyan viselkednek: reszket-e valaki, vagy nem. Azt nézte, hogy ott van-e a vér? Jó, ha ezt megjegyezzük. Mert amikor az emberre rászakadnak a bűnei, és azt is látja, hogy Isten milyen igazságosan ítél, reszkethetnénk, mert megérdemelnénk mi is, hogy Isten elpusztítson. De a vér miatt, Krisztus vére miatt nem jön az öldöklő angyal. „…meglátom a vért….” (12,13. v.). Isten látja, és Isten értékeli azt.

Fogadjuk el Isten bizonyságtételét az Ő Fiáról!
Ha valaki Jézus Krisztus vérének az oltalma alatt van, ha tudja, hogy érte is meghalt, az ő bűneiért is elegendő Krisztus áldozata, és mégis reszket, mégsem tudja, hogy vajon vele mi lesz, akkor az azt jelenti, hogy nem bízik Istenben. Isten szavát még annyira sem értékeli, mint az emberi beszédet. Azt olvassuk János apostol levelében: „Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az Ő Fiáról. A ki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról. És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az Ő Fiában van. A kié a Fiú, azé az élet; a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban” (1Jn 5,9-12). Ha valaki nem hiszi el, hogy Jézus Krisztus vére elegendő az ő bűneiért is, akkor hazuggá tette Istent. Mert Isten bizonyságot tett arról, hogy az Ő Fiának a vérét nézi, és ez a vér elég minden ember minden bűnének az eltörlésére. Ami miatt nekünk meg kellene halnunk, és a kárhozatba kellene jutnunk, azok a mi bűneink. De Krisztus vére elég azok eltörlésére. És aki ezt így nem fogadja el, az hazuggá tette Istent. Mintha azt mondaná Istennek, hogy Te beszélsz ugyan Krisztusról, hogy az Ő vére elég az én bűneim eltörlésére, de én nem érzem, hogy elég, engem bántanak a bűneim, tehát nem is olyan biztos, hogy megbocsátottál. Vagy éppen ellenkezőleg, úgy gondolkozik valaki, hogy nem is vagyok én olyan bűnös, mert nem érzem, megállhatok én Isten előtt.

De nézzük csak meg Egyiptomot! Mindegy, hogy ki mit gondolt, vagy érzett magáról: nagyon rossznak, nagyon gonosznak, nagyon szegénynek; vagy nagyon nagynak, nagyon gazdagnak, nagyon tehetősnek, nagyon erősnek érezte-e magát. Mindegy, hogy ki volt, mert csak ott maradtak életben, ahol ki volt kenve a vér a szemöldökfára, és az ajtófélre. Most is gondolkozhat bárki úgy, hogy ő milyen becsületes, milyen sok jót tett, hogy ő milyen erős, hogy ő ilyen vagy olyan, ez nem számít. Mert, ha valaki még elsőszülött is, kiváló, erős és tehetséges is, láttuk az előbb, hogy ez mennyit ér Isten szemében: „…nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4,12).

Bent a házban eközben, míg az öldöklő angyal végig járta Egyiptomot, meg kellett sütni tűzön a bárányt. Keserű füvekkel, kovásztalan kenyerekkel meg kellett enni (2Móz 12,8). Kint a vér teljes biztonságot jelentett, hogy nem halnak meg. De még nem jelentett teljes szabadulást, mert Egyiptomban voltak. Nem haltak meg, de még Egyiptomban voltak. Ahhoz, hogy kimenjenek Egyiptomból, vagyis teljesen megszabaduljanak Egyiptomnak, a Sátánnak minden uralma alól, ehhez kellett a bárány megevése, mégpedig felöltözve, útra készen (2Móz 12,11).

Reggelig nem volt szabad kimenni a házból (12,22. v.). De amikor felkelt a Nap, nagy sietséggel el kellett indulni. Mert eljött a szabadulás napja! Ámen.

Apostol Imre igehirdetései-