2016. december 13., kedd

Reggeli dicséret- Instant életed


„Azt sem tudjátok, mit hoz a holnap! Mert a ti életetek olyan, mint a lehelet, amely egy kis ideig látszik, aztán eltűnik. Inkább ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, és ezt vagy azt fogjuk cselekedni.”
Jakab apostol levele 4. fejezet 14-15. verse

Természetesnek veszünk szinte mindent. Egyre többet és többet akarunk. Jobb telefont, jobb autót, jobb házat, sőt még jobb életet is. Nem becsüljük meg kellőképpen azt, amit tulajdonképpen Isten bízott a gondozásunkra, sokszor az életünket sem. Ezzel a nagyra vágyó magatartással gyakorlatilag elértéktelenítjük az életet, és a saját önbecsülésünk is nagyot zuhan. Én szinte biztos vagyok abban, hogy eszünkbe jutott most valaki, hogy: „igen ő tényleg olyan, hogy mindig többet akar...”; „vagy annak a fia mindent megkap, én is meg akarom adni”; „vagy az ő apukája, vagy anyukája sokkal jobb...”. Szintén itt Jakab levélében olvashatunk a nyelv bűnéről, vagy fogalmazhatnánk úgy is, hogy a szavak erejéről.

A mai ember, köztük én is, de legfőképp a fiatalok (elnézést kérek tőlük, ha az önérzetüket megbántom) mindent gyorsan akarnak. Enni, beszélgetni, híreket olvasni vagy meggazdagodni. Csak a lényeg kell, semmi más, instant módon. Ez egy instant társadalom. Annyira sietünk és siet velünk a világ, hogy a hálaadás már nem divat. Ha egy gyerek kap ma egy játékot, játszik vele jobb esetben egy-vagy két hétig, aztán követeli az újat, és meg is kapja. Amikor én voltam gyerek –és azért az nem volt olyan régen-, ha kaptunk egy-egy autót vagy legót vagy bármit a tesómmal, a következő karácsonyig, szülinapig nem kaptunk újat... (én azért néha kisírtam magamnak...

Pedig nem jönnek könnyen. Egyszer kiköveteltem magamnak egy drága távirányítós autót. Azért az autóért édesanyámnak két hétig kellett dolgoznia (más világ volt akkor), és hogy meddig működött? Két hét alatt tönkretettem... Ahhoz, hogy valakinek egy ház legyen a nevén (adósság nélkül) jóllehet egy életet végig kell dolgozni, vagy néha még az is kevés. Micsoda nagy ár igaz? Ahhoz viszont hogy ma reggel felkeltél, az Jézus Krisztus életébe került, ez mekkora ár? Elég nagy?

Ezért nem mindegy hogy ma reggel hogy ébredsz, hálát adsz ezért az új napért, vagy megkevered az instant életed és nem érdekel. Jusson eszedbe, hogy Miatta ébredhettél fel, mert az Úr úgy akarta!

Értékes napot kívánok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése