Varga László: Isten asztaláról

"Ha valaki azt hiszi, hogy kegyes, de nem fékezi meg a nyelvét, hanem még önmagát is becsapja, annak a kegyessége hiábavaló. Tiszta és szeplőtlen kegyesség az Isten és Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és az özvegyeket nyomorúságukban, és tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól."      Jakab 1,26-27

Teljes erkölcstan. Ezt kívánja Isten. Sok helyen olvashatjuk a Bibliában. Ami a sajátos üzenete ennek az igének, az a nyelv megfékezése. Erről bőven és színesen szintén Jakab ír levele 3,1-12 részében: "Ha valaki beszédében nem vétkezik, az tökéletes ember, meg tudja fékezni az egész testét." Tökéletesek nem vagyunk, tehát nagyon kellene vigyáznunk a nyelvünkre. Egy kegyetlenül kimondott szó egy életre megsebezheti testvérünket, azután lehetünk akármilyen kegyesek Isten felé. Ne csaljuk meg magunkat! Pletykás, besúgó, másokat összeugrasztó, hencegő beszédünk mögött nem lehet igazi kegyesség, még igazi emberség sem. Ha istenfélő életre szánjuk magunkat, nélkülözhetetlen az, hogy gondosan vigyázzunk beszédünk "megfékezésére".

Istenem, nagyon bűnös vagyok. A cselekedeteimre vigyázok, és örülök, ha azokat nagyjából rendben találom, amikor számadásra eléd állok, de a beszédem? Tudok én szépen, meggondoltan beszélni, amikor rávisz a szükség, de az fárasztó. Baráti társaságban meg is szólnának, ha nem nevetnék trágár vicceken, olyanokon is, melyek neveddel játszanak. Nem tudom megállni, hogy ne pletykáljam el, ami szégyellnivaló közös ismerőseinkről tudomásomra jutott. És ha haragszom valakire, olyanra is, aki gyenge, ideges, érzékeny természetű, jólesik úgy odavágni, hogy hónapokig elpirul, ha eszébe jut. Nem elég, ha azt kérem, hogy többi bűneim közt ezt is bocsásd meg. Taníts meg a tiszta beszédre! Ámen.