2016. december 6., kedd

Varga László: Isten asztaláról

  "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyám házában sok hajlék van; ha nem így volna, vajon mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni a számotokra? És ha majd elmentem, és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ott legyetek ti is."
     János 14,1-3

Ez a Krisztusban hívők végső, életet, boldogságot, reménységet adó bizonyossága. Krisztus nem azért adta értünk az életét, nem azért adta kezünkbe Istennek örökké érvényes tanítását, nem azért várja el tőlünk, hogy rövid földi életünket annak szolgálatára szánjuk, hogy az élet után eldobjon magától. Azt akarja, hogy ahol Ő él, mi is ott legyünk. Abban a csodálatos világban, ahol nincs idő, nincs szenvedés, ahol Isten szemtől szemben való látásában nem kételkedhetünk, és nem tévelyeghetünk többé, de élő, személyes valóságban vehetünk részt az Ő örök munkájában. Ezért vállalták az apostolok, akik személyesen találkoztak a feltámadt Krisztussal, a legkínosabb halált is, mert ők látták, tudták, megtapasztalták a halálon túli életet, s alig várták, hogy részesei lehessenek. Ez vár téged is, testvérem. Az a végtelen szeretet, ami Krisztusnak ezekből a szavaiból árad feléd. "E világon nyomorúságotok lesz" - figyelmeztet azzal a furcsa ígérettel, amivel ember soha nem hívogathat másokat, de ő megteheti, mert sokkal többet ígérhet, mint a földi örömöket, melyeket a földi próféták és hatalmasságok kínálnak. A hitből fakadó biztonságot és boldogságot itt a földön csak előlegképpen, ráadásul ajándékozza híveinek.
Istenem, szédelgek, ha teljes mélységében belegondolok ez ige ígéretébe. Tudom, hogy velem vagy földi életemben. Tapasztalom szereteted ajándékait. Azt is hiszem, hogy van örök élet. Mégis mindig újra át kell gondolnom, hittel meg kell bizonyosodnom arról, hogy Krisztus számomra személy szerint készen tartja eleve elrendelt helyemet a mennyben. Add, Uram, hogy földi kínjaim, sok keserves gondom, kemény munkám között el ne feledkezzem erről a legnagyobb ígéretről, s ha kell, nyugodtan tudjak lemondani bármiről, mert nagyobb kincset, biztosabb nyereséget úgysem tud adni semmi, mint Krisztus a megígért örök életet. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése