"Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt... "(Fil 4,6)
Miért használ a Szentírás két különböző szót - imádságban és könyörgésben - az imádság megjelölésére? Azért, mert két különböző tevékenységről van szó. Az előbbi Isten imádása, az utóbbi kéréseink előterjesztése. Mi általában a másodikkal kezdjük, s olykor ezért marad bennünk a könyörgés után is bizonytalanság.
Mit jelent imádni Istent? Megvallani, hogy kinek ismertük meg őt. Isten imádása az ő egyedülálló nagyságának a felismerése és elismerése. Erre nem neki van szüksége, hanem az imádkozó embernek, mert így tudatosítja magában, kihez imádkozik. Ha ezt komolyan veszi, sokkal könnyebb lesz rábíznia sorsát, gondjait, egész jövőjét Istenre.
A Bibliában található imádságokban ez nagyon gyakori. Egy alkalommal például Dávid igencsak szorult helyzetbe került. Mégsem azzal kezdi imádságát, hogy elsorolja kéréseit Istennek, hanem megvallja, kinek hiszi őt: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban... A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk." (Zsolt 46) És miután megerősödött abban, hogy milyen hatalmas az, akihez ő imádkozhat, hogy milyen nagy kiváltság, hogy hozzá tartozhat és számíthat rá, szinte feleslegesnek tartja sorolni a kéréseit. Hiszen Isten látja őt, ismeri helyzetét, s nála már készen van a szabadítás. Az ő dolga, hogy csendes hittel várja, hogyan fog segíteni Isten .
Ne sajnáljuk az időt arra, hogy újra és újra emlékeztessük magunkat: kihez is imádkozunk tulajdonképpen. Aki hittel komolyan veszi és nem szégyelli megvallani Isten nagyságát, annak megnyílik a szíve ez előtt a nagy Úr előtt, és alkalmas lesz elfogadni ajándékait.
"Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat, Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat."
(Ráday Pál, II. Rákóczi Ferenc kancellárja)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése