2018. január 5., péntek

Isten csodálatos kegyelme-A MENNYEI ORSZÁG JELLEMZŐI

A KEGYELEM ORSZÁGA
''Az én országom nem e világból való.'' (János 18:36)

Isten országa nem szemmel láthatólag jön el. Isten kegyelmének evangéliuma, az önmegtagadás lelkülete sohasem lehet összhangban a világ lelkületével. A két alapelv tökéletesen ellentétes egymással. Ma, a vallásos világban, hitük szerint tömegek munkálkodnak Krisztus földi, időleges országának megalapításán. Azt szeretnék, ha Urunk e világ országainak lenne a vezetője: az udvarok, táborok, törvényszékek, paloták, piacok vezére. El várnák, hogy az emberi hatalom által kikényszerített törvényes rendeletek szerint uralkodjon. Mivel Krisztus most nincs itt személyesen, vállalják, hogy intézkednek helyette, végrehajtják országának tör vényeit. Ilyen országot akartak alapítani a zsidók Krisztus napjaiban, Elfogadták volna Jézust, ha hajlandó lett volna megalapítani az ideiglenes királyságot. Szerették volna kikényszeríteni, amit ők Isten törvényének tekintettek, őket pedig akaratának végrehajtóivá, hatalmának hordozóivá tenni. Ő azonban így szólt: ''Az én országom nem e világból való'' (János evangéliuma 18:36). Nem fogadta el a földi trónt.

Krisztus országát nem törvényhozói testületek, tanácsok vagy bíróságok döntésével, a világ nagyjainak támogatásával alapítja meg, hanem azzal, hogy természetét az emberekbe ülteti a Szentlélek munkája által. Ez az egyetlen erő, amely felemelheti az emberiséget.
E munka megvalósításához az emberi eszköz Isten igéjének tanítása és gyakorlása.
Most Krisztus idejéhez hasonlóan - Isten országának műve nem azokon nyugszik, akik földi vezetők vagy emberi törvények által támogatott elismerést sürgetnek, hanem azokon, akik a népnek az Ő nevében kijelentik azt a lelki igazságot, amely az elfogadóit Pál tapasztalatára vezérli.
''Krisztussal együtt megfeszítettem. Élek pedig többé nem én: hanem él bennem a Krisztus'' (Gal 2:20)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése