2018. január 5., péntek

A világosság fenséges isteni adomány

„Látta Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől.”-(1 Mózes 1,4)

A világosság fenséges isteni adomány és már azért is annak kell tekintenünk, mert az a szeretet ama jóságos „Legyen”-éből ered. Nekünk, kik azt élvezhetjük, azért hálásabbaknak kellene lennünk, hogy abban és azáltal Istent mindjobban megismerhessük. Salamon azt mondja: A testi világosság kedves; de az evangélium világossága végtelenül értékesebb, mert az az isteni és örök tárgyakat világítja meg és halhatatlan természetünknek tesz szolgálatot. Ha a Szentlélek nekünk szellemi világosságot ajándékoz és megnyitja szemeinket, hogy Istennek dicsőségét az Úr Jézus ábrázatjában láthatjuk, akkor a bűnt felismerjük valódi színében és tudatára jövünk annak, hogy milyenek vagyunk a valóságban, látjuk a legszentségesebb Istent, úgy, amint magát kijelentette, az üdvtervet, melyet hirdetett és a jövendő világot, a Szentírás leírása szerint. A lelki világosságnak többféle sugara és szivárvány színe van, de az mind jó, legyen az ismeret, öröm, szentség vagy élet. Ha már az a világosság, melyet nyertünk oly jó, milyennek kell lennie a tulajdonképpeni világosságnak és milyen fenséges lehet az Ő megjelenésének helye! Ó, Uram! Mivel a Te világosságod oly jó, ó ajándékozz nekünk több világosságot, ó, ajándékozd nekünk mindenek előtt Magadat, az igaz Világosságot! 

Mihelyt valami jó jön létre ezen a világon, az elkülönülés szükségessé válik, mert mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Isten őket szétválasztotta, mi ne keverjük össze. A világosság fiainak nem szabad egyesülni a sötétség cselekedeteivel, tanaival és hazugságaival. A világosság fiainak józanoknak, tisztességeseknek és vigyázóknak kell lenniük Uruk munkájában, azok pedig, akik a sötétség cselekedeteit űzik, örökké a sötétségben maradnak. A hívők közössége a világosság fenyítéke által különüljön el a sötétségtől, hasonlóan tisztán kell tartani magunkat, a világ be ne szennyezzen bennünket. Az ítéletben, a viselkedésben, a hallgatásban, a tanokban és a társalgásban különbséget kell tennünk a jó és rossz között; azon nagy különbséget, melyet az Úr a teremtés első napján tett, tartsuk szem előtt. Ó, Úr Jézus, légy a mi világosságunk ma ezen az egész napon át, mert nekünk, embereknek csak a Te világosságod az egyedüli igaz világosság.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése