2018. január 10., szerda

Örömteli mindennapok: Élő reménység



Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki nagy irgalmából újjá szült bennünket Jézus Krisztusnak a halálból való feltámasztása által. Ez pedig élő reménységet jelent a számunkra. Most tehát reménységgel várjuk, hogy megkapjuk örökségünket, amelyet semmi sem tehet tönkre, s amely soha meg nem fakul, és sohasem veszít az értékéből, mert a Mennyben őrzik a számunkra.
Mindez a tiétek, akiket Isten hatalma védelmez a hitetek által, ameddig a teljes üdvösséget el nem éritek. Ez már el van készítve, hogy az idők végén mindenki számára lelepleződjön.
Ezért tölt el benneteket nagy öröm — annak ellenére, hogy most még egy kis ideig különböző megpróbáltatások szomorúságot okoznak nektek. -1Péter1,3-

Isten a benne hívőknek egészen bizonyos ,áldott jövőt készített.Az ő ígéretei igazak, s Jézus Krisztus feltámadásával megalapozta a jövőnket. Mert sohasem csupán a pillanatnyi körülményeinkre nézünk, hanem túllátunk azokon a mi Urunk ígéreteire.
Mivel biztos jövőnk van, hitünk az örökkévalóságban gyökerezik, s ezért kiegyensúlyozott az életünk.
Olyan a Krisztusban reménykedő ember élete, mint egy mélyen gyökerező fa, ami bírja a viharokat, sőt közben megtermi még a szeretet gyümölcseit is .

Az élő Krisztus nemcsak a jelen megpróbáltatásai közt biztos támasz, hanem tudjuk azt is, milyen gazdag örökséget készített el az övéinek amit senki el nem vehet, ami örök értékű kincsekből áll. Akinek ilyen biztos a jövője, az örömmel él a mában.

Ismered-e ezt a reménységet, és él-e ez a szívedben?

1 megjegyzés:

  1. Köszönöm ATYÁM ,hogy élő reménységre hívtál meg pont most, mikor még az EGYHÁZBAN is elakarnak taposni.Segíts kérlek szépen ,hogy a gonosz erők ne tudjanak diadalmaskodni.Jöjj ÚJJÁTEREMTŐ LÉLEK adj tisztánlátást mindannyiunknak ,és add ,hogy a bennünk ,velünk élő lélek diadalra jusson SZENT PÁL szavaival élve ,,élek de már nem én ,hanem KRISZTUS próbál élni bennem

    VálaszTörlés