2017. augusztus 5., szombat

Derek Prince: Isten igéjének megvallása -Szeptember


Köszönöm Atyám, hogy a gyermeked vagyok. Kijelentem, hogy az a Személy, aki mindent úgy alakít, ahogyan akar, előre elrendezte az életem folyását. Isten gyermeke vagyok, mégpedig nem a magam tettei, hanem annak alapján, amit Isten tett. Szeretetéből Atyám eleve elrendelte, hogy fiaként vagy leányaként elfogadjon engem.

Köszönöm Atyám, hogy egészen ismersz. A Szelleme által Isten mindent tud rólam, amit én, és még annál is többet. Isten ismerete végtelen – nincs semmi, amit ne tudna. Jézus a mindentudó Isten természetfeletti ismeretét és bölcsességét nyilvánította ki. Isten mindig teljes ellenőrzést gyakorol, soha nem éri meglepetés. Amikor Isten akarata szerint imádkozom, tudom, hogy meghallgatja. És, ha tudom, hogy meghallgat, tudom azt is, hogy megkaptam, amit kértem tőle. Amikor imádkozom át is veszem, amit kérek, mert az elfogadásával a kérdés megoldódott. Az Úr az én igen bőséges jutalmam; az Úr velem és értem van. Ő az én Pásztorom, nem szűkölködöm. Atyám már akkor tudja, mire van szükségem, mielőtt kérném tőle.

Köszönöm Atyám, hogy te annyira törődsz velem. Kijelentem, hogy úgy döntöttem: szeretetben fogok élni, engedelmeskedve a szabadság tökéletes, isteni törvényének. Amint Jézus könyörületre indult, ugyanúgy kívánok én is reagálni lényem legmélyebb, legbensőségesebb részében. Kifejezem a vágyamat, hogy Isten szeretete és a könyörület motiváljon engem. Kifejezem a vágyamat, hogy az Isteni könyörület forrása folyjon bennem és rajtam keresztül a körülöttem levő szűkölködőkhöz és kétségbeesettekhez. Kijelentem a Zsoltárok 84:6 igazságát: „Amikor átmész a Siralom völgyén, Isten, forrást nyit.” Kijelentem, hogy aktív leszek a hit és megvallás egyik alapvető területén: gondoskodom azokról, akikkel senki ne törődik. Köszönöm Atyám, hogy te annyira törődsz velem. Kijelentem: Isten megkívánja tőlem azt a fajta igazságot az egyházban, hogy törődjem a szükséget szenvedőkkel. A szegények és az árvák az isteni gondviselés haszonélvezői – és az én részemről is együttérzésre számíthatnak. Amint egy apa szíve megesik a gyermekein, Isten akként könyörül rajtam.

Nem vagyok többé a rabszolgaság szelleme alatt. Elfogadtam az örökbefogadás Szellemét. A születés és örökbefogadás révén mind természetes, mind törvényi pozícióhoz jutottam. Isten gyermeke vagyok az öröklés minden jogával felruházva. Nem a rabszolgaság szellemét kaptam ismét a félelemre, hanem az örökbefogadás Szellemét, aki arról biztosít engem, hogy én Isten gyermeke vagyok. Kijelentem: ha tűröm a szenvedést, uralkodni is fogok Veled. Krisztus befogadása révén a teljes örökség engem illet. Isten atyasága örök, és én is az Ő mennyei családjához tartozom. A fiúság Szellemét vettem és azt kiáltom általa: Aba, Atya!”

Hálát adok Uram a bennem végzett munkádért. Kijelentem, hogy kétszeresen is az Úré vagyok, mert Ő teremtett és vásárolt meg engem. Az Úr kedvét akarja lelni a velem való közösségben, és Ő belém lehelte az életét. A testem felbecsülhetetlen értékű, és ezt mondom: „Magasztallak, mert megdöbbentően csodálatos módon alkottál meg engem!” Isten roppant szakértelemmel és törődéssel formát engem – és hogy neki terve van csodálatos mesterművével, a testemmel. A testem a bennem lévő Szent Szellem temploma. Fenntartás nélkül Isten rendelkezésére bocsátom a testemet, hogy szent és méltó temploma legyen a Szent Szellemnek. A testemet most élő áldozatként az oltárára helyezem. Atyám teremtett engem.

Ámen!

Forrás: Derek Prince: Isten igéjének megvallása című könyvéből

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése