2017. szeptember 30., szombat

Megtisztulás, szabadulás, helyreállás

„Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek? Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, a ki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” - (János evangéliuma 8. fejezet 33-36. vers)


Kezdjük az Ige első részével:

Mindenki, aki bűnt követ el szolgája annak! Ha meg vagy térve, be vagy merítkezve, meghaltál az Óembernek, a vízsírban eltemetted azt és most mint Krisztus követője elmondhatod:

“Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem.” -Galata 2,20

Nincs pénzem, nincs munkahelyem, nem fizetnek ki,  itt vannak a csekkek nem tudom befizetni..nem tudok leszokni erről vagy arról, nem vagyok áldott, Isten nem szeret, nem segít?  Nem látszik meg az életemen, hogy megtértem... hiányaim, megkötözöttségeim vannak..beteg vagyok és nem tudok meggyógyulni...nem megy, nem tudok megszabadulni tőle..nem értem mit csinálok rosszul? Hol az áttörés az életemben? Mi ez próba? Vagy átok? Vagy mindkettő...?

Ismerős ez neked valamelyike, esetleg több dolog is?

Ha próba alatt vagy, akkor is jó, ha ezt végig csinálod, mert mindenki életében vannak dolgok, ami nem az Úrtól van! Ha pedig próba alatt vagy, azt is megmutatja neked!
De ha állandóan vannak problémák az nem próba...

A megtérés egy folyamat! Isten, a mi Urunk Szent Szelleme által fokozatosan állít rá az új életre és mint egy hagymát, rétegenként szedi le, tisztít meg attól ami már nem kell, ami már nem hozzádvaló!

1.,Kezdjük a tisztítással. 

Ehhez pedig a múltadat kell lezárni. Egyik részről a generációs múltadat, mivel megvan írva, hogy átok alatt van negyed íziglen az aki nem az Isten útján jár, illetve aki nem tartotta be az Úr törvényeit. 5.Mózes 28.
Kinek vannak olyan felmenői akik teljes mértékben mind két szülő felől makulátlan tiszták? Ugye nincs. pont ezért aki megtér, meg kell tisztulni a generációs átkoktól!
Nem automatikus, mint ahogy ezt sokan gondolják! Meg kell tagadni és meg kell térni belőle, mint utódnak is!
Plusz aztán itt van a saját életünkben is a dolgok...Addig amíg nem vagyunk teljesen megtisztulva, nem tudjuk átvenni az áldásainkat sem! Senki nem vesz fel régi koszos ruhára egy hófehér új ruhát!
Első lépésként ajánlom, hogy ezt a két videót ODAFIGYELVE hallgasd meg a

Derek Prince - Hogyan azonosíthatjuk az ellenséget 1.-2.rész -

és még ezt a kettőt: Szabadulás az átokból 

Szabadulás az átokból 2.része végén van egy szabadító ima, amit ha a Tanítóval együtt végig mondasz, megtisztulsz és megszabadulsz mindabból amitől meg kell.

Derek Prince - Szabadulás az átokból 1.rész
https://www.youtube.com/watch?v=jL8Tbr9PFXQ

Derek Prince - Szabadulás az átokból 2.rész-ennek a végén van az ima!
https://www.youtube.com/watch?v=hS3fbLC69Mk

Mivel mindenkinek különböző háttere van és élethelyzete, sokan felemás igában élnek, ezért is ajánlom még ezeket tanításokat és meg még azért is, hogy amíg nem vagy tisztában Jézus vérének a tisztító erejével addig nem is tudod azt alklamazni!

Ki lehet hagyni időspórolás miatt, de nem érdemes, mert vagy teljesen megtisztulunk és tiszta edényként az Úr már meg tud mindazokkal az áldásokkal áldani, amit Ő eltervezett neked, vagy halogatunk és még plusz problémákkal küszködünk! Egyébként is az Úr be tud pótolni minden időt amit vele töltesz, mivel ő képes egy szempillantás alatt elvégezni azt amit te nélküle csak hosszú idő alatt vagy képes.
Keressétek először Istent és minden más megadatik! Ne sajnáld magadtól az időt, meghálálja, hidd el és az egyetlen életedről van szó!! NE veszíts el több évet..ne élj kínlódva, amikor minden már most a tiéd csak el kell tudni venned!

Derek Prince Erősségek lerontása
https://www.youtube.com/watch?v=bVem3WIl1Fs

Derek Pince - Jézus vére

Derek Prince - Hogyan alkalmazzuk Jézus vérét
https://www.youtube.com/watch?v=NIH6Q8ja3OA

Meg vagy tisztulva, megszabadítva mindentől akkor kezd el az Igét megvallani!
Szent Szellem CSAK a kimondott-megvallott Igén keresztül tud cselekedni! 
Ahogy teremettet mindent, amikor Szent Szava, kimondta, hogy legyen, úgy fogja az életedben is megvalósítani amit szeretnél!

Mit is szeretnél?

2., Uram, legyen meg a TE akaratod! 

Mi is a TE akaratod Uram? Ugye ez az a megtérés alapja, átadom az életemet az Ő Szent kezébe! 

Hogy tudom meg, mi az Úr Szent akarata az életem felől?

Imádkozom, böjtölök érte és várakozom! ,,Üres,,állapotba teszem magam, befogadom az Úr irányítását: ami jöhet Igén keresztül, embereken, olvasmányon keresztül, meghallok valamit amit szívemben érzek, h ,,EZ AZ!!! Hidd el tudni fogod! Ami az Úrtól jön, mindig, kivétel nélkül tudja a te szíved, bizonyságod van benned és békességed van benne, minden értelmet felülmúló békességed!! 
Vegyünk egy példát: Nem áldott a munkád,  vagy nincs is, vagy nem fizetnek ki stb
Mi ez, mitől lehet, mi az Úr akarata? 
-Nem biztos, hogy az Úrtól van a munkahely
-Átok alatt vagy és ezért vannak benne akadályok
-Próba

Ezért, jó ha meg vagy tisztítva, akkor átok már nem lehet..
ha próba az véget ér és a munkának vannak jó gyümölcsei is, hiszen mindent gyümölcseiről ismerünk meg! Ha nincsenek jó gyümölcsei nem az Úrtól van!
TEDD az Úr kezébe és meg fogja neked mutatni mi a baj! 
Lehet, h ujjat kell keresni..de ha Ő becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot! Egy a fontos, NE a félelem és NE az aggódás legyen az alap a hozzá állásodban! Az ígéret Földjére neked legyen bátorságod belépni, ne bolyongjál még a pusztában évekig!!

A HIT legyen a hozzáállásod, ami a reménylett dolgok valósága!
Zsidókhoz írt levél 11. rész
,,A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.
Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.,,

S el is érkeztünk a 
3., ponthoz a Megvalláshoz:
Vagyis szájjal megvalljuk, kimondjuk az Igét ami megteremti a fizikai világunkban azt amit az ÚR már oda adott nekünk! 

Derek Prince - A megvallásban rejlő Erő

ALAP tanítás, ha ezt helyére rakod a többi már magától megy :)
Andrew Wommack: Már a tiéd:

4., Az ÁLDÁS ott kezdődik amikor a kősziklán állsz!
Vagyis az alap stabil és békességed van! A békesség kiinduló pont és nem végeredmény!
Mit értek ez alatt: nem azt, hogy azt gondolom, hogy úgyis megáldja majd az Úr és a következménynél lesz békességem...NEM! Kiindulópont lesz az! 
Pl. Elfogadok bármilyen állást, mert úgyis az Úr velem van...Nem! Mert vannak olyan hátsó tényezők, ami nem biztos, hogy tiszta és ezt csak az Úr tudja! Vagy a jövőt is az Úr tudja, ismeri a céget, benne a főnök szívét, első hónapban fizetnek mindig , majd a másodikban már nem..
Vagy hozzá megyek XY-hoz, majd megtér általam...majd az Úr úgy is megsegít és amúgy meg rendes ember...nem, nem ez sem igei ugye..
Sokszor elébe megyünk egy egy dolognak, vagy türelmetlenség miatt -ami szintén az ördögtől van, mert csak ő az aki sietett mindig-vagy hitetlenség miatt-aztán egy döntés képes egy életet és azáltal sokszor több életet is tönkre tenni!

VÁRAKOZZ az ÚRNÁL! Amikor biztosan megvan a válasz akkor pedig adj hálát és valld meg!
Amíg várakozol akkor is valld meg ezerszer és ezerszer, hogy ÁLDOTT vagy- mert van bennünk sok belső ellenállás is-meg külső is- Mindegy mi a körülményed, mit érzel, te csak felnézz és valld meg a hit beszédét és meglesz!

FONTOS! 
Van amikor ilyenkor a körülményeid még rosszabbak lesznek, vagy annak érzed, vagy még nagyobb a támadásod, ÖRÜLJ, örvendezz, mert elindult a folyamat és az ellenlábas rúgkapál!
Pl. pénzed bevételi forrását erősíted meg és jön még egy kiadás..

Volt nekem ilyenkor amikor egy valamit megerősítettem, h rám dőlt a munkahelyemen az egész emeletes műanyagkosár , rá a fejemre, testemre...kék-zöld lettem, de csak azt kérdeztem tőle, ennyit tudsz csak..?.és kinevettem, mert tudtam, elkezdődött..!!-Aztán szépen helyére kerültek a dolgok..

Van két kedvenc megerősítésem amit egész-nap mondok:

ÁLDOTT vagyok- ELVÉGEZTETETT - Az ÚR helyreállító Isten, az életem minden területe helyreáll, az Úr akarat van meg az életemben mindenben! Ámen!


5. TANULNI, tanulni, tanulni! 

,,Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.,, -
Hóseás próféta könyve 4. rész 6.

Az alapokat jól megerősíteni és fejleszteni magad a legfontosabb, mert a tudás az ami megigazít, megment, ami segít, hogy mit tegyél!
Imádkozd ezt is ki, hogy mutassa meg az ÚR, mi az ami számodra itt és most a legfontosabb, hogy találj mindig megfelelő tanítást, ami számodra pont szükséges! 
Ámen!

Erős Mónika-

Napi Áhítat-HOGYAN KÉSZÜLJ FEL? 1.)



Figyeld meg, milyen tanácsokat adott Naomi Ruthnak ahhoz, hogyan közeledjen jövendőbeli férjéhez ,Boázhoz, és meglátod, hogy az Istennel járásnak van egy meghatározott rendje. 
Ha egyszer ezt megérted, a dolgok, amikre eddig vártál, elkezdenek megtörténni.
Tehát:
1.) Légy biztos abban, hogy ez Isten akarata számodra. Ruth nem keresett akármilyen férfit, egy bizonyos férfia gondolt. Naomi pedig elvégezte a szükséges utánajárást, ezért tudta megmondani Ruthnak , hogy hol találja: ..."ma éjjel árpát szór a szérűn"(Ruth 3:2).

A kutatást bízd rá Istenre, mielőtt elkezdesz valamiért imádkozni! Olyat kérj, amiről biztos,vagy, hogy Ő is neked akarja adni!
Ha nem a te nevedre szól, ne akard mindenáron! Ne akarj valamit csak azért, mert más életében olyan jól néz k!
Istennek van rád vonatkozó terve- olyan , ami egyedi és különleges. 
Keresd Őt, és Ő majd kinyilatkoztatja neked.

2.) Rendezd el a múltat! Boáz elfogadását, Ruth nem közeledhetett hozzá úgy, hogy kinézete és illata még mindig Moábot idézte, azt az éhínség sújtotta területet, ahonnan jött.
Le kellett zárna a múltat, hogy az ne szabotálhassa a jövőjét. Isten ajtót fog nyitni számodra, de amíg nem zártad le a régi ügyeket, nem fogsz tudni bemenni rajta. 
Nem nyerheted el, amit neked tartogat, ha még mindig fertőzött vagy azzal, amin annak idején keresztül mentél.
Tartson akár hat hónapig, vagy akár hat évig is, selejtezd ki az érzelmi terheket !

Isten azt mondja: "Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! 
Mert én újat cselekszem...  Már készítem az utat..." (Ézsaiás 43:18-19)
ÁMEN!


Kenneth E. Hagin, : Az Ő sebeivel

,,Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg.,, — 1PÉTER 2,24.



Néhány évvel ezelőtt egyszer arra ébredtem, hogy súlyos tünetek kínozzák a szívemet és a mellkasomat. Ismertem az ilyen tüneteket, mivel tinédzserként ágyhoz voltam kötve és lemondtak rólam az orvosok. Azt mondták, bele fogok halni a szívbetegségbe.

Az ördög azt mondta az elmémnek: „Meg fogsz halni. Most biztos nem kapod meg a gyógyulásodat.” Fejemre húztam a takarót és elkezdtem nevetni. Nem volt kedvem nevetni, de azért mégiscsak nevettem, úgy tíz percig. Végül az ördög megkérdezte, hogy min nevetek.

„Rajtad nevetek — mondtam. — Azt mondtad, hogy nem kapom meg a gyógyulásomat. Ha-ha-ha ördög úr. Én nem várom, hogy megkapjam a gyógyulásomat! Jézus már megszerezte nekem! Ha nem tudnál olvasni, én majd idézem neked az 1Péter 2,24-et.” És idéztem neki.

Miután idéztem az első szakaszt: „… Akinek sebeivel gyógyultatok meg”, azt mondtam: „Ha pedig meggyógyultunk, akkor én is meggyógyultam! Már nem kell megkapnom, Jézus már megszerezte! Mivel pedig Jézus nekem szerezte meg, én igényt tartok rá, elfogadom és kijelentem, és megvan nekem. Te meg csak szedd össze a tüneteidet és takarodj ki innen, ördög úr!” El is ment!

Megvallás: Jézus már megszerezte a gyógyulást nekem. Én igényt tartok rá, és elfogadom. Kijelentem, hogy megvan nekem. Jézus sebeivel én gyógyultam meg!


Csendes percek Istennel: Mit jelent az elengedés?

„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”- (Ézs. 43,18-19)

A három éves Elle karját kinyújtva rám szögezte mutatóujját: „Megfagytál, Mami!”

Lemerevedtem, egyik karom még mögöttem, másik előrelendülve fagyott meg. Kis unokám kuncogva gyorsan felolvasztott.

Ha vannak a közeledben 6 év alattiak, akkor biztosan ismered a Frozen (Jégvarázs) c. filmet. Egy testvérpár küzdelmes kapcsolatáról szól, és arról, ahogy szeretnék elfogadtatni magukat.

Egyik jelenetben Elsa, az idősebb testvér énekelni kezd:

– Let it go, let it go … /Engedd el, engedd el…)

– S majd kibomlok, mint a hajnalpirkadás …

Engedd el!

Ezeket a szavakat véltem hallani Isten szájából évekkel ezelőtt.

Engedd el a múltat, amit nem tudsz megváltoztatni.

Engedd el a görbetükrös képet magadról. Nem egyezik azzal, ahogyan én, Mennyei Atyád, látlak téged.

Engedd el a bántásokat, amik fogva tartanak.

Kisunokámmal csak eljátszottam, hogy lefagytam, de volt idő amikor valóban így is éreztem magam. Nem tudtam kimozdulni a gyógyulás felé.

„Engedd el, drága kislányom” – hallottam Isten suttogását, aki szerette volna azt a Suzie-t előhozni bennem, akinek Ő megálmodott.

Talán te is érzed, hogy Isten azt kéri engedd el – azt a bizonyos valamit vagy valakit…

Engedd el a hibákat, amiket valaha elkövettél. Én már megbocsátottam.

Engedd el a haragot, ami felemészti gondolataidat.

Engedd el az ítélkezést – magadét és másokét –, hogy szabadon élhess.

Te is erre vágysz, mondod, de hogyan engedd el, ha azt sem tudod, mit jelent az elengedés? Megmondhatom? Engem felszabadított, mikor végre felfogtam.

Az elengedés azt jelenti, hogy nem foglalkozol azzal, ami nem tőled függ, azért hogy arra koncentrálhass, ami a te feladatod.

Az Ézs. 43,18-19-ben Isten a próféta által így beszélt a népéhez: „Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.”

A nép annyira kapaszkodott a múltbeli dolgokba, hogy nem vették észre az újakat, amiket Isten meg akart mutatni nekik.

Istennek ez a figyelmeztetése nekünk is szól.

A múlttal nem tudunk mit kezdeni, de oda tudunk figyelni a körülöttünk zajló csodákra.
Nem tudjuk megváltoztatni a szavakat, amik a szívünket gyötrik, de átírhatjuk őket a Szentírás szavaival.
Nem tudunk mit kezdeni a negatív beállítású emberekkel, de mi magunk választhatjuk az örömet.

Eleinte nem könnyű elengedni a dolgokat, mert természetünkből adódóan szeretnénk mindent megtartani. De van remény! Ahogy a próféta leírása szerint új utak épülnek a sivatagban, folyók erednek a pusztában, úgy fognak új gondolkodási, kapcsolati és életminták bevésődni a lényünkbe, ha elengedjük azt, ami fölött nincs hatalmunk, hogy azzal foglalkozzunk, amit meg tudunk változtatni.

És hogy mi a szép még az elengedésben?

Az, hogy nem csak minket alakít át.

Hatása van a következő generáció formálódására, és az azutánira, mint nálunk a szőke, kék szemű virágszálra, aki nagymamáját kergetve az asztal körül azt énekli: „Let it go…”


Drága Jézus! Már régóta szerettem volna sok mindent elengedni, de nem tudtam, hogy fogjak hozzá. Most, hogy már tudom, készen állok megtenni a hit ismeretlenbe-ugrását. Elengedem, ami nem rajtam áll, hogy odaforduljak ahhoz, ami az én dolgom. Köszönöm, hogy új utakat készítesz szívem sivatagában, és folyókat fakasztasz életem pusztájában. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: Suzie Eller: How Do I Let It Go?, Encouragement for today, 2014.08.01. www.proverbs31.org, fordítás: www.lelekerosito.hu)

Csendes percek: EGY JOBB JÖVŐ


,,Én, az ÚR, vagyok a ti szentetek, Izráel teremtője, a ti királyotok.
Ezt mondja az ÚR, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át,
aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses:
Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!
Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek,
a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.,, -
Ézs 43,15-21.

Miközben a kínai Jangce folyón hajóztunk, idegenvezetőnk a mellettünk elsodródó régi cipőkre hívta fel figyelmünket. Az ottani szokás szerint, ha valaki betegség, munkanélküliség, válás, vagy bármi más miatt szenved, régi cipőjét a folyóba dobja, így engedve el a múltat és annak fájó emlékeit. Reményük szerint az új cipővel egy jobb jövő felé haladnak majd. 

Ézs 43,18-ban az Úr arra biztatta szomorú és száműzött népét, hogy engedjék el a múlt bánatát, s helyette bízzanak az Úrban, aki egy új helyre fogja vezetni őket. Isten segítségével megújulhatunk. 

Válásom után az elutasítás gyötrelmes érzésével küzdöttem, nem értettem, miként hozhatna ki ebből az Úr jót. Az Ige azonban felbátorított, hogy higgyem: Isten egy jobb életre fog vezetni. Amint elkezdtem bízni és engedelmeskedni, az Úr friss örömmel és új célokkal ajándékozott meg. 
Isten arra kér, hogy tanuljunk hibáinkból, de ne éljünk a múlt fájdalmában.
A Róm 6,4-ben Pál írja: "Amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk." 

A megújult élet felé teszünk lépéseket, ha naponta elfordulunk a csüggedés kísértésétől, és reményünket Istenbe vetjük.

Imádság: Urunk, segíts, hogy megbocsátásod és vezetésed fényében el tudjuk engedni a múlt vereségét és vétkét. Ámen.


,,Jézus mindent újjá tud teremteni ,,
(Jel 21,5).
Clifford B. Rawley (Missouri, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK A VÁLÁS KÜZDELMEIT ÉLIK ÁT!

Andrew Wommack-Megszentelt közösség

És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte és e szavakkal adta nekik: “Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” (Lukács 22:19.)




Az Úrvacsora kenyere Jézus testét szimbolizálja, amely az Ő szenvedésein keresztül töretett meg a számunkra. Nemcsak meghalt a kereszten értünk, hanem a hátán 39 ostorcsapást is elszenvedett, amely által meggyógyultunk. 


,,Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: Akinek sebeivel gyógyultatok meg...,,— (1Péter 2:24.)

  Az úrvacsorai közösségnek emlékeztetnie kell bennünket arra az érzelmi és fizikai megváltásra, amit Jézus biztosított a számunkra.
Az Úrvacsora részben a páska, a zsidó húsvét beteljesedése, amit azonban csak egyszer ünnepeltek évente. A korai keresztény közösség azonban hetente, vagy időnként naponta vett Úrvacsorát. Az Úrvacsora gyakoriságára nézve nincs előírás az Írásokban.
Ahogy részesedünk, az Úrvacsorában ünnepélyesen megemlékezünk az Úr haláláról, és a halálában való egységünkről. Meghaltunk, majd örök életre feltámadtunk Vele, melyet már most élvezhetünk.


(Kolosszé 1:12.) 
,,A kenyér vétele részünket jelenti a gyógyulásban és az egészségben, mivel az Ő teste azért töretett meg, hogy a mi testünk ép lehessen. ,,
A bor vétele az Ő megigazításában való részünk, amely az Ő értünk kiontott vére.

Az Úrvacsora közössége hited egyik legerőteljesebb kifejeződése, melyet Jézus megváltói munkájába vetettél. 

Az 1Korintus 11:27 szerint nem szabd könnyelműen vennünk. Ma, emlékezz meg Jézus csodálatos megváltásáról és üdvösségéről, amely megváltoztatta az életedet. Bármikor, amikor lehetőséged van, vagy késztetést érzel arra, hogy Úrvacsorát végy, tedd ezt az Úrral való közösséged különleges idejévé, ahogy Ő azt szánta.


Napi Gondolatok: Szövetség vére

A Sínai-szövetség megkötése áldozatbemutatással zárult. 

Az áldozati állat vérének felét a szövetség könyvének felolvasása és a nép ígérete után Mózes ráhintette a népre: Annak a szövetségnek vére ez, amelyet az Úr kötött veletek... (2Móz 24,8).
Ez a vér összekötötte Istent és a népet, s megpecsételte a szövetséget.
Az új szövetség Krisztus áldozatán alapul. Az Ő kiontott vérén váltattunk meg (1Pt 1,18k). 



Ahogyan az első szövetséget a vér léptette életbe (Zsid 9,18-20), ugyanúgy az új szövetséget is. Jézus a Mk és Mt ev-ban olvasható szereztetési igékben úgy szól, hogy a szövetség vérének a saját vérét nevezi (Mk 14,24; Mt 26,28). 

A Krisztus véréről való beszéd az Ő engesztelő áldozatának, halálának az erejét hirdeti. 

Ebben az erőben részesedik a gyülekezet az úrvacsora sákramentuma által, amelyet Pál a Krisztus testével és vérével való közösségnek nevez (1Kor 10,16).

Rómabeliekhez írt levél 12. rész 12.vers


1. Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
2. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
3. Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.
4. Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:
5. Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai vagyunk.
6. Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint teljesítsük;
7. Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;
8. Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az előljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vídámsággal mívelje.
9. A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.
10. Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek.
11. Az igyekezetben ne legyetek restek; lélekben buzgók legyetek; az Úrnak szolgáljatok.
12. A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;
13. A szentek szükségeire adakozók legyetek; a vendégszeretetet gyakoroljátok.
14. Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.
15. Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.
16. Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
17. Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
18. Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.
19. Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
20. Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.
21. Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.

2017. szeptember 29., péntek

Isten ígéreteinek tárháza- Először Isten, azután minden más

"Keressétek először az Ő országát és igazságát, és ezek is mind megadatnak nektek" (Mt 6,33)




A Biblia ezekkel a szavakkal kezdődik: "Kezdetben... Isten." Legyen ez a te életed nyitánya is. Törekedjetek teljes szívetekből, minden más előtt arra, hogy Isten országának polgárai legyetek, és hogy az Ő igazsága jellemezze egész életeteket. Amire ezenfelül szükségetek van, azt megadja az Úr nektek, nem kell különösebben aggódnotok érte. Minden, amire az istenfélő élethez szükségünk van, "megadatik nekünk".

Milyen drága ígéret ez! Az Istent kereső embernek megadatik az eledel, ruházat, otthon és a többi mind. Te csak törődj az Ő dolgaival, Ő majd törődik a tiéddel. Ahogyan az értékesebb dolgok bevásárlásánál ráadásul kapjuk a csomagolópapírt és a zsineget, ugyanúgy nyerjük el a földi dolgokat ráadásul a mennyek országának kincseihez. Az üdvösség örökösének nem kell félnie a szükségtől. Aki Isten igazságába öltözteti a lelkét, ne aggódjon, hogy a testét Isten mezítelenül fogja hagyni. Tedd félre a mardosó gondokat!
Keresd minden igyekezeteddel az Urat!
A kapzsiság - szegénység, az aggodalmaskodás - nyomorúság;
az Istenbe vetett bizalom viszont - kincs, az Istenhez való hasonlatosság pedig - mennyei örökség.

Uram, én kereslek Téged, add, hogy megtaláljalak.

Heti imagondolatok: HOGYAN ISMEREM FEL ISTEN AKARATÁT?

"Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is." (A korinthusiakhoz írt első levél 14. fejezetének 15. verse)
"Ezért ne legyetek esztelenek, hanem értsétek meg, mi az Úr akarata." (Az efézusiakhoz írt levél 5. fejezetének 17. verse)
"Ha valaki cselekedni akarja az Ő akaratát, megismerheti e tudományt." (János evangéliuma 7. fejezetének 17. verse)
HOGYAN ISMERHETEM FEL ISTEN AKARATÁT? HONNAN TUDOM,

HOGY AZ AKARATOM ÖSSZHANGBAN VAN-E AZ Ő AKARATÁVAL?

Isten akarata a törvényében nyilvánul meg. "Isten akarata a szent törvényében jut kifejezésre. A törvényének alapelve egyúttal a Menny alapelve is. Isten angyalai sem jutnak magasabb rendű ismeretre, mint ahogyan Isten akaratát megismerték; a legmagasztosabb szolgálat, amely foglalkoztatja őket, hogy az Ő akaratát teljesítsék."
Isten akarata kifejezésének útja. "Háromféle út van, amelyen át az Úr kinyilatkoztatja az akaratát nekünk. Vezet, és képessé tesz bennünket mások vezetésére. Hogyan különböztethetjük meg az Ő hangját az idegen hangjától? Hogyan különböztethetjük meg azt a hamis pásztorok hangjától? Isten kinyilatkoztatja nekünk az akaratát az Ő Igéjében, a Szentírásban. Az akarata megnyilvánul a gondviselésében is, és felismerhetjük, ha nem távolodunk el tőle azáltal, hogy a saját utunkat követjük, a saját akaratunkat érvényesítjük, a megszenteletlen szívünk tanácsában járunk el addig, amíg úgy összezavarodunk, hogy már nem ismerjük fel az örökkévaló dolgokat, ezért Sátán hangját Isten hangjaként fogadjuk el.


Isten hangja meghallásának következő útja a Szentlélek hívásában keresendő, aki olyan benyomást kelt a szívünkben, amely a jellemünk részévé lesz. Ha kételyed van bármely dologgal kapcsolatban, először tanulmányozd a Szentírást! Ha valóban hitben jársz, akkor teljesen az Úrnak adod magadat, és Ő az Ő szándéka és terve szerint kezdi formálni a lényedet, hogy az Ő dicsőségére való edénnyé formáljon."

Nem elég a vágyakozás. "Krisztus szépsége és a Menny dicsősége sok ember szívét vággyal tölti el, azonban visszariadnak azon feltétel teljesítésétől, amelynek alapján ezt a dicsőséget elérhetnék. Sokan vágyakozva tekintenek a keskeny út és a szoros kapu felé, azonban az önző élvezet, a világ szeretete, büszkeség és szentségtelen becsvágy válaszfalat emel köztük és a Megváltó között. Beismerik, hogy a lelkükből mindenféle titkos bálványt ki kellene irtaniuk, a bűnös élvezet hajszolását meg kellene szüntetniük, a világias akadályt félre kellene tenniük ahhoz, hogy beléphessenek a szoros kapun. Vágyakoznak a jó után, néhányszor meg is kísérlik, hogy eléjék, azonban nem azt választják, nem maradnak meg állhatatosan a törekvésük mellett, nem határozzák el, hogy megszerzik, bármibe kerüljön is."

Hit és ima kell az Ő akaratának megismeréséhez. "A hit és az ima az a két kéz, amellyel a könyörgő ember megragadja a végtelenül szerető Isten hatalmát. A hit Istenbe vetett bizalom. Hit abban, hogy Ő szeret bennünket, és tudja, mi válik a javunkra. S így arra vezet bennünket, hogy a saját utunk helyett az Ő útját válasszuk."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLAT

Ha mennyei vezetésben részesülünk, az mindig összhangban van Isten kinyilatkoztatott akaratával, a tízparancsolattal. A Biblia, és csakis a Biblia az egyetlen biztos vezető, ami által különbséget tehetünk a világosság és a sötétség, az igazság és a tévelygés között. Minden vétket meg kell vallani, és elhagyni, majd imádkozni, olvasni a Bibliát, és elmélkedni Krisztus szeretetteljes élete felett. Még akkor is előfordul, hogy kétféle hangot hallunk, a kísértőét és a Szentlélek halk hangját. Csak Isten szava által tudjuk meg, hogy éppen melyik hang szól hozzánk. Nem követhetjük az érzésünket! Isten szavára kell hagyatkoznunk!

Drága Jézus! Segíts nekünk úgy olvasni a Bibliát, és úgy imádkozni, hogy mindig felismerhessük, és követhessük azt, ami helyes, tiszteletreméltó, és ami összhangban van a te kinyilatkoztatott akaratoddal.

Köszöntünk Szent Szellem!: LÁTOMÁS A DICSŐSÉGRŐL

"Fölemelt engem a Lélek, és bevitt engem a belső pitvarba, és ímé, az Úr dicsősége betöltötte a házat."  -(Ez 43:5)


Ellen Harmon mindössze 18 éves volt, amikor feleségül ment James White-hoz, ehhez az energikus, fiatal prédikátorhoz. 
Házasságuk első pár hónapjában a Szentlélek még többet jelentett meg Ellennek a mennyei templom dicsőségéből, és amit látott, az örökre megváltoztatta a mennyről és a földről alkotott képét.
Amikor Elmer Malcolm egyházterületi elnökkel meglátogattam a Maine állambeli Topshamben Ellenék Howland-otthonát, azokról a csodálatos tapasztalatokról beszélgettünk, amelyeket az Úr azon a helyen adott az úttörőknek. 
1847. április 3-án kapott látomásáról Ellen White így számol be: "Nagyon erős késztetést éreztünk magunkban a könyörgésre. Miközben imádkoztunk, a Szentlélek kitöltetett ránk. Nagyon boldogok voltunk. Hamarosan eltűnt körülöttem a földi világ, és látomásban Isten dicsőségét szemlélhettem." 
A továbbiakban részletezi még a szentély és a szentek szentje dicsőségét a hatalmas mennyei templomban és az Atya trónjának mindent felülmúló dicsőséges ragyogását.
Ez a hatalmas tapasztalat, hogy megpillanthatta az Úr dicsőségét, sokszor megadatott Ellen White-nak. Például csaknem 19 évvel a Howland-házban szerzett élménye után a White házaspár a New York állambeli Rochesterben tett látogatást, ahol James egészségi állapota olyan rosszra fordult, hogy már a halálon gondolkodott. Az ezután történtekről idézzük ismét Ellen White szavait: "Karácsony este, miközben megaláztuk magunkat Isten előtt, és őszintén könyörögtünk szabadításért, a menny fényessége ragyogott ránk, és látomást nyertem az Ő dicsőségéről. Úgy tűnt számomra, hogy gyorsan elragadtatom a földről a mennybe, ahol mindenütt csak egészség, szépség és dicsőség vett körül. Muzsika hangját hallottam, amely dallamos, tökéletes, és magával ragadó volt."
Nem csoda, hogy Ellen így kiáltott: "Dicsőség! Dicsőség! Dicsőség!,, miközben látomásban elragadtatott. 
Az idős Ezékielhez hasonlóan ez a fiatal hölgy is abban az előjogban részesült, hogy bepillanthatott a megváltottakra váró magasztos dicsőségbe.

Imádság a mai napra
"Kérlek, neveld arra látásomat, Uram, hogy hitszememmel túl tudjak tekinteni e világ sötétjén, és lássam örökkévaló országod el nem múló ragyogását!"

Forrás: Garrie F. Williams írása alapján-

Reggeli gyöngyszemek: Közösségben Istennel

„Miután elbocsátotta a sokaságot, felment a hegyre, hogy magányosan imádkozzék. Amikor beesteledett, egyedül volt ott.” (Mt 14:23)


Krisztus ereje az imádságban volt…Krisztus visszavonult a világtól a ligetekbe és hegyekbe, kizárva maga elől minden mást. Egyedül volt Atyjával. Erős buzgósággal öntötte ki lelkéből könyörgéseit, és lelke minden erejével a Végtelen kezébe kapaszkodott. Amikor újabb, nagy próbatételek környékezték meg, visszavonult a hegyek magányába és az egész éjszakát imádságban töltötte mennyei Atyjával.

Mivel Krisztus mindenben a példaképünk, ezért ha követjük példáját a buzgó, állhatatos imában, kérve Istentől, hogy adja nekünk az Ő erejét, aki sohasem engedett Sátán kísértéseinek, és ellenállunk a gonosz ellenség fondorlatainak, akkor nem fog legyőzni bennünket.

Ezen vészterhes utolsó napokban a fiatalok egyetlen biztonságát a folyton erősödő éberség és imádság jelenti. Azt a fiatalt, aki örömét leli Isten Igéje olvasásában és az imádság alkalmaiban, folytonosan felfrissítik az élet forrásának folyamai. Magas szintű erkölcsi kiválóságra és olyan széleskörű gondolkodásra tesz szert, melyet mások nem érthetnek. Az Istennel való kapcsolat helyes gondolatokat, nemes szándékokat, az igazság tiszta megértését és magas célkitűzéseket von maga után. Akik ilyen kapcsolatot ápolnak Istennel, azokat az Úr fiainak és leányainak ismeri el. Egyre magasabbra és magasabbra jutnak, egyre tisztábban látják Isten és az örökkévalóság dolgait, mígnem az Úr a világosság és bölcsesség közvetítőivé teszi őket a világ számára…Az Istenhez való imádkozás ereje felkészít minket napi feladataink elvégzésére.

Hatalmas erő rejlik az imádságban. A nagy ellenség folyton azon munkálkodik, hogy távol tartsa a bajba jutott lelket Istentől. A legalázatosabb szent sóhajtása a menny felé nagyobb félelmet kelt Sátánban, mint kormányzatok és királyok rendeletei.

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„És ha látja a pap, hogy íme, elborította a poklosság annak egész testét: akkor ítélje tisztának a fakadékot.”
-(3 Mózes 13,13)


Különösnek látszik nekünk ez az intézkedés, mindazáltal nagy bölcsességen alapul.

Mert ha a betegség kiütött a bőrön, az azt jelentette, hogy a test természete gyökerében már egészséges. Mi is bélpoklosok vagyunk, megverve a bűn bélpoklosságával, ezért a bélpoklosok törvénye ránk is alkalmazható. Ha az ember látja, hogy ő teljesen elveszett, hogy a kárhozat alá esett, mivel tetőtől-talpig a bűn tisztátalansága borítja és nincs rajta többé egészséges rész; ha minden önigazságosságot megutál és az Úr előtt magát vétkesnek vallja, akkor Jézus vére és Isten kegyelme által tiszta. 

Elrejtett, nem érzett, ismeretlen bűnök képezik a valódi bélpoklosságot. De mihelyt a bűn belátva és átérezve lesz, megkapja a halálos csapást és az Úr kegyelmes szemekkel tekint az attól érintett lélekre. Nincs halálosabb az önigazságnál, nincs, ami nagyobb reményre jogosítana a töredelmességnél. Meg kell vallanunk, hogy nem vagyunk mások merő bűnnél, mert az a vallomás, mely kevesebbet állít, nem felel meg a teljes igazságnak.

Ha a Szentlélek rajtunk működik és bűneink tudatára hoz, akkor nem lesz nehéz olyan vallomást tennünk, kitör az azonnal ajkunkon. Milyen vigaszt nyújt ez az ige azoknak, kik mélyen érzik bűneiket! A megbánt és megvallott bűn, lehetne az akármilyen csúnya és utálatos, soha nem száműzi az embert az Úr Jézus színe elől. Aki Hozzá jön, azt nem fogja kivetni. És ha az ember olyan becstelen volna, mint a gonosztévő lator, - oly tisztátalan, mint a nagy bűnös nő,— oly bősz, mint a tárzusi Saul, — oly kegyetlen, mint Manassé, — oly engedetlen, mint a tékozló fiú, mindazáltal a Megváltó szerető szíve gyönyörrel tekint rá, ha érzi, hogy teljesen beteg és megtisztítja, ha a megfeszített Krisztusban helyezi egyedüli bizalmát.
Jöjj tehát Őhozzá, szegény, megterhelt bűnös!

„Óh, Úr Jézus, segíts nekem,
Még ma Hozzád menjen lelkem!”

Napi Ige, Morzsák...

,,Az Úr szeme az igazakon van, és füle az ő könyörgésükre figyel.,, (1Péter 3:12)



Morzsák......

Máté 11:28 ,,Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok.,,

Megfáradtál? Úgy érzed nem bírod már tovább? Elvesztetted türelmed, békességed, erődet?
Túl nagy már az a teher amit nap mint nap hordoznod kell?
Van egy hely ahol új erőre kaphatsz!
Van valaki akinek karjaiban megpihenhetsz, megnyugodhatsz!
Van valaki aki átvállalja a terheid hordozását!

Az Ő neve Jézus Krisztus!
Az Ő jelenlétében megpihenhetsz, új erőre kaphatsz, felüdülhetsz!
Ő már lépett feléd, otthagyta a királyi trónját éretted!
Felment a Golgotai Keresztre, helyetted!
Életét adta, azért hogy te élhess!
Most rajtad a sor! Neked kell lépned!
Ő vár reád!
Várja hogy karjaiban zárhasson, letépje láncaid, és elmondja végre neked:
"SZERETLEK GYERMEKEM"!!! Ámen!


Ima védelemért Jézus drága Szent Vére által

Úr Jézus, vallom, hogy Te vagy az én Uram és Mesterem. Hiszem, hogy drága Szent Véred minden cseppjét azért ontottad, hogy megválts engem és családomat, hogy megszabadíts engem és családomat a rossztól, a bűntől és minden bűnös köteléktől. Úr Jézus, Benned való mély hittel kérem, hulljon most a Te drága Szent Véred erre a településre, ennek a háznak minden szegletére, minden járműre, amit használunk, és mindenünkre, mit nekünk adtál. Úr Jézus, a Te drága Szent Véreddel boríts be engem és családomat tetőtől talpig! Hiszem, hogy életem és családom csodálatos védelem alatt áll. Úr Jézus, szabadíts meg ma minket a rossztól, a bűntől, a sátán támadásaitól és csapásaitól, valamint a sötétségtől, az emberektől, a betegségektől, a kétségektől és a haragtól való félelmeinktől, szabadíts meg minden szerencsétlenségtől, és mindentől, ami nem a Te országodból való.
Úr Jézus, tölts el minket a Te Szentlelked ajándékaival, és add meg nekünk a bölcsesség és tudomány, a hit, az ismeret és a megkülönböztetés ajándékát, hogy ma a Te dicsőségedre tudjunk élni, és azt tegyük, ami helyes.
Dicsőítelek Téged, Jézus, hálát adok Néked, Jézus, magasztallak Téged, Jézus, imádlak Téged, Jézus. Ámen.

Katalin Delfinkaja Péterné Vágó-megosztása

2017. szeptember 28., csütörtök

Andrew Wommack- Ne mondd!

“Ne aggódjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? – vagy: Mit igyunk? – vagy: Mit öltsünk magunkra? (Máté 6:31)


Ebben a részben Jézus azt mondja, hogy ne aggódjunk és ne nyugtalankodjunk anyagi szükségeink felől. Lehetetlenség lenne nem gondolnunk egyáltalán fizikai szükségleteinkre.
Még Jézus is gondolt a pénzügyi szükségére, amikor adót kellett fizetnie. (Máté 17:24-27.) 
Ne foglalja el gondolatainkat a gazdagság, az élet szükségletei felől való aggódásra ne fordítsunk időt. Ezek a dolgok ráadásként adatnak nekünk, amikor az első helyre tesszük Isten Királyságának keresését.

E szerint a vers szerint a nyugtalanító gondolatokat akkor ragadjuk meg, amikor kimondjuk őket. Kételkedő gondolatok jönni fognak, ám addig nem vétkezünk, amíg nem fogadjuk be őket, tehát ne beszéljük ki aggódó gondolatainkat!

Igen fontos számunkra, hogy vigyázzunk azzal, amiről beszélünk. Jézus arra figyelmeztet bennünket, hogy hitben szóljunk, mely megfelel az Ő Igéjének, így pozitív eredmények fogják követni beszédünket. Ha a kételkedés szavait beszéljük, akkor végül hinni fogunk bennük, és megtörténnek azok a negatív dolgok, amiket ezek a szavak kifejeztek. 
Nincs olyan, hogy “üres szavak”, melyek ne dolgoznának értünk vagy ellenünk. 
Halál vagy élet van minden kimondott szavunkban. (Példabeszédek 18:21.) 
Szavaink lehetnek a legerőteljesebb fegyvereink Isten erejének felszabadítására és az ördög legyőzésére, vagy ellenkezőleg, a gonosz csapdájává is válhatnak. (Példabeszédek 6:2.)

Őrködj ma a szavaid felett. Ne táplálj magadban félelemmel, aggódással, vagy a szembejövő helyzetekkel kapcsolatos nyugtalanító gondolatokat. Ehelyett tudatosan törekedj arra, hogy olyan módon szólj, ami hitedet, bizalmadat és magabiztosságodat fejezi ki az Úr iránt.

Kenneth Hagin : Újonnan születve!

,,Mint akik újonnan születtetek, nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek Igéje által, amely él és megmarad örökké.,, - 1Péter 1,23.

Minket Isten nemzett.
Mi Istentől születtünk.
Mi Isten gyermekei vagyunk.
Mi Isten örökösei vagyunk.
Mi társ-örökösei (a ‘társ’ azt jelenti, hogy ‘egyenlő’) vagyunk Jézusnak
(Róm. 8,17).

Amikor ezt kijelentjük, nem önmagunkat magasztaljuk fel. Istent magasztaljuk és azt, amit Ő tett értünk az Úr Jézus Krisztus által. Nem mi tettük magunkat új teremtéssé. Isten tett minket új teremtéssé. Ő a mi hitünk szerzője és bevégzője. Mi új teremtmények vagyunk, Isten teremtett minket újjá a Krisztus Jézusban!

Megvallás: Engem Isten nemzett, Istentől születtem. Én romolhatatlan magból születtem, Isten élő Igéje által. Beleszülettem a szellemi valóságba, örök életet kaptam, és a szőlőtő vesszejévé lettem Isten romolhatatlan Igéje által.

Szellemi vérátömlesztés - avagy új élet a Király vérvonalában

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren - mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén." (1Pét 1,18-19)

Világok harca


Amikor Jézus eljött ebbe a Világba, elhozta azt a szellemi világosságot, amivel az újjászületett hívők a mindennapi események mögé tudnak nézni, és meg tudják látni a szellemi világban működő folyamatokat is - melyek alapvetően irányítják fizikai szinten a történéseket. Úgy is mondhatnánk, ezzel lehetőséget kaptunk arra, hogy ne az események sodorjanak bennünket, és hányjanak ide-oda, hanem azok fölé kerülve, mi tudjuk szellemi bölcsességben befolyásolni, irányítani és kézben tartani azokat (Mt 4,16).

Hogy ezt megértsük, tudnunk kell, hogy két szellemi birodalom működik jelenleg Földünkön. Egyrészt sátán királysága, másrészt Isten királysága. A hatalmat, amit az első ember, Ádám kapott Istentől, (miszerint uralkodjon ezen a Földön), sátán megtévesztéssel megszerezte az első emberpártól, s azóta ő ennek a Földnek az istene. (2Kor 4,4)
Hatalma alatt vannak az emberek, és mivel ő maga a bűn, ezért a bűn uralkodik az emberek felett, tehát az emberek a bűn rabszolgái (Róm 6,20). A sátáni birodalom a sötétség szellemi birodalma, az ördög az ő hadseregével (démonaival) egyetemben kénye-kedve szerint bánik az uralma alatt lévő emberekkel (Ef 2,2).

Ezzel szemben, Jézus a Mennyei Birodalom küldöttjeként jött el. Legyőzte, sőt lefegyverezte a gonosz démoni erőket (Kol 2,15), majd egy dekrétumot fogadtatott el sátánnal, mely szerint minden egyes embert el kell engednie a rabszolgaságából, aki Őt, Jézust választja Urának. Jézus tehát elindította Isten királyságának működését itt a Földön, mondhatni megalapította a Mennyei Birodalom külbirtokát, provinciáját. Minden egyes ember, aki elfogadja Jézus megváltói munkáját, és megteszi Őt élete Urává, annak Isten egy új életet ad, újjászüli őt (Ján 1,12-13), ezáltal teljes tisztaságban és szentségben átkerül sátán királyságából, Isten Mennyei Birodalmába.

Tehát mi Isten Királyságát, a Mennyei Birodalmat képviseljük itt, a földi körülmények között, egy számunkra már idegen területen, sátán királyságában. Már nem ehhez a világhoz tartozunk, hanem mennyei állampolgárok és mennyei küldöttek vagyunk, felruházva és felfegyverezve a Menny természetfeletti hatalmával és erejével (Luk 10,19).
Kérdés az, hogy mi - újjászületett keresztények - mit kezdünk ezzel az új élettel és hatalommal, amit megkaptunk Krisztusban! A kereszténységet üres vallásként éljük tovább, és a saját földi életünket, saját kis királyságunkat építjük, vagy belépünk végre mennyei elhívásunkba, mennyei küldetésünkbe?
Ez az a pont, ahol szükséges megértenünk, hogy Jézus vére mit is jelent számunkra!


Jézus véráldozatával egy új faj született

Az engesztelés legfontosabb eszköze a vér. Az Ószövetségben állandó véráldozatra volt szüksége ahhoz Isten népének, Izraelnek, hogy az Örökkévalónál kiengesztelés szerezzen. A bűnökért való engesztelést az állatok vérének kiontása biztosította, ám ez az áldozat csupán csak elfedezte a bűnöket, de az ember lelkiismeretét nem tudta megtisztítani, hiszen jelképes cselekedetek által kívülre helyezte a hangsúlyt.

A Zsidó levél 9.fejezetében a 11. verstől a 15. versig a következőket olvashatjuk:

"Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve. Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára: Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, a ki örökké való Szellem által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek. És ezért új szövetségnek a közbenjárója Ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét."

A fenti igeversekből láthatjuk, hogy Jézus Krisztus keresztáldozata, az Ő vére, egy olyan szellemi valóság, amelynek elfogadásakor megnyílt számunkra az örökkévaló örökség ígérete. Az eredeti görög szövegben az "örökkévaló örökség ígérete" a múltra és a jövőre egyaránt vonatkozó birtoklás bejelentését fejezi ki.
Sokszor csupán a bűnbocsánatot látjuk a keresztben, pedig a végleges hangsúly az új szövetségen, az új vérvonalon és az azzal járó összes előjogon, örökségen van.
Gondoljunk bele, Jézus vérének elfogadása egy olyan szellemi valóságba emel, ami túlmutat mindenen, ami földi. Egy új faj született meg szellemünkkel együtt, amikor újjászülettünk. Ennek az új teremtésnek már semmi köze a bukott ádámi fajhoz, ez a királyi vérvonal. A krisztusi faj.
Egy új, természetfeletti élet kezdődött el bennünk, ami legbensőbb lényünket határozza meg. Ha ezt világosan megértjük, nem maradunk soha többé olyan hívők, akik identitászavarban küszködnek.
Sátán nem tud mit kezdeni azokkal a hívőkkel, akik ezt az igazságot megélik, és életük szerves részévé teszik. Az ördög leginkább a Jézus vérében rejlő identitásunkat próbálja támadni, emlékeztetve minket az ádámi vérvonalunk okozta átkokra, bűnökre, és a bukott természet mindennemű hozományára.
Aki azonban felismeri és megérti azt a "szellemi vérátömlesztést", amit Krisztus adott nekünk a kereszten, soha többé nem fog mennyei identitásában meginogni, krisztusi természettel fog mindenhez hozzáállni.



Az újszövetség vére által, mennyei DNS-t örököltünk

A vércsoport egy régóta használt megkülönböztetési módszer. Maga a vércsoport azt jelenti, - nagyon-nagyon leegyszerűsítve -, hogy minden ember vérét be lehet sorolni nagy csoportokba, (4 féle) bizonyos kémiai reakciók alapján, ami az illető vérére jellemző. A vércsoport viszont nem egyedi. Mivel csak pár ezer különböző vércsoport van, így minden sokezredik ember ugyanolyan vércsoporttal rendelkezik. Tehát, például egy többmilliós városban van több száz, vagy akár több ezer egyforma vércsoportú egyén.

A DNS viszont más. Ez az az örökítőanyag, ami mindenkinek minden sejtjében egyénre szabottan benne van. Ez tartalmazza a génjeinket. Ezen kívül vannak a DNS spirálon olyan kicsi részecskék, amik kiválóan alkalmasak arra, hogy embereket megkülönböztessünk. Ugyanis olyan sok, és egyben sokféle kis régió (orvosi nyelven, marker) van ezen a spirálon, hogy ezáltal minden embernek különböző a DNS-e, tehát tökéletesen egyedi.
Amíg a DNS, mint örökítő anyag, nagyon korrekt bizonyíték lehet valaki beazonosítása felől, addig a vércsoport csak a valószínűség megállapítását teszi lehetővé.

Milyen érdekes, hogy a modern genetikával foglalkozó orvostudomány és más DNS-t vizsgáló társmódszerek, mint például a bioenergetika, kimondja, hogy a DNS tulajdonképpen több, mint egy örökítésért felelős speciális nukleinsav. Gyakorlatilag tartalmaz minden olyan információt, mely kapcsolatban áll a tudattal, a szabad választási joggal, és befolyásolja az ember fizikai, pszichés és szellemi fejlődését.
E tudomány szerint a megfelelő „utasítást” (kérést), a DNS burok megfelelő mágneses szintje veszi át, illetve „értelmezi” azt. Ez a mágneses tér „hall” és utasításként értelmez minden agyi-elme produktumot (azaz gondolatot) és kimondott szót (annak rezgésszintjét), ezért kell odafigyelnünk arra, hogy mit mondunk, mert így annak a rezgésszintjét veszi át egész szervezetünk és azt is tekinti természetesnek!

Ha átgondoljuk azt, hogy Isten a világot az Ő hangjával, az Ő "Legyen" szavával teremtette, és mivel szólt, minden előállt a láthatatlanból, akkor erősen elgondolkodtató az a tény, amit az emberi tudományok csupán csak karcolgatni próbálnak Isten végtelen mélységéből, bölcsességéből.

Jézus Krisztus, Aki mindenek előtt született az Atyától, és akiben teremtetett minden; földi szolgálata során nem csupán a Mennyei Atya sajátos, nem emberi fajtól származó kromoszómáját hordozta testében, hanem olyan mennyei DNS-t, ami által mindig tisztában volt identitásával. Amikor szólt, maga Isten szólt az Ő teremtő erejével. Gondoljunk arra, amikor Lázárnak azt mondta az Úr: "Lázár, jöjj ki!" ...és Lázár kisétált a sírból. Fantasztikus! A Halálnak át kellett adnia Lázárt, amikor az Élet Ura kiparancsolta lelkét markaiból!

Azt hiszem, így könnyebben megérthetjük, hogy Jézus véráldozatával, mit is örököltünk. A vérontás szellemi valósága betört sátán sötét birodalmába, és kiragadta az embert az ádámi veszteségből, krisztusi örökségbe.
Mióta új teremtések lettünk, Krisztus értelme lakozik bennünk gazdagon. Így nem gondolkodhatunk "ádámi módon". Mivel az Úr Jézus az elsőszülött, az első zsenge, s mi az Ő feltámadásában vele együtt már feltámadtunk egy új, szellemi életre, ezért atyjafiaiként, ugyanabba a vérvonalba kerültünk bele a kereszt igazsága által, melyben Ő van. Mennyei DNS jellemzi tehát a belső emberünket, aki napról-napra megerősödik. Így tehát "krisztusiak" lettünk.
Mivel a vérben van az élet, fontos megértenünk, hogy Jézus vérében van a mi új, szellemi életünk. Éppen ezért olyan dolgokat tehetünk, amit Krisztus tett. Ehhez azonban meg kell változtatni a kegyelem véréről való gondolkodásmódunkat. Ebben a vérben isteni Élet van.


Az áldozat, a megváltás, amit Jézus véghezvitt a golgotai kereszten, egy fantasztikus haditett volt, amelynek csodálatával a Menny, és a mennyei lények sem tudnak betelni. A halandót elnyeli a halhatatlanság, a nyomorúságost a dicsőséges.


Jézus vére által közelvalókká lettünk, az Atya, mint fiaira néz ránk. Azonban az, hogy beszélünk és gondolkodunk Istenről, még önmagában nem lesz sorsfordítóvá. Akkor változunk meg, ha rendelkezésünkre áll Isten élete, ereje, hatalma. És ez a vérben van.


Jézus Krisztus igazsága a birtokunkba került. Először igazzá lettünk, és utána tudtunk igazságosan cselekedni. Az engesztelő áldozat vérébe vetett hit által megmutatja Isten az Ő igazságát bennünk, rajtunk, általunk. Ami régen hajtott minket, az az ádámi, belső természet - meghalt. Meghaltak a romlott kívánságai, meghaltak a tervei, mert Jézus vére átkódolta mennyei DNS-sel. Egy új természet van éppen ezért bennünk. Ezért fontos, hogy engedjük, hogy a megszentelődésnek a vére működjön és hasson bennünk.


Járjunk tehát mennyei DNS-ünk szerint, engedjük, hogy felruházzon minket mennyei hatalommal, hogy minden élethelyzetben tudjuk használni Krisztus vérvonalának természetét sátán támadásai ellen. Ebben a vérvonalban élet van, szabadulás, gyógyulás, feltámadás, csodák. Így tekintsünk Jézus vérére! Így gondoljunk minden egyes úrvacsorakor az Ő megszentelő áldozatára, mint akik vér vagyunk az Ő véréből, a királyi vérvonal leszármazottai. Ez a vér hatalmat ad nekünk a győzelemre.

"És hallék nagy szózatot az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt. És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig."(Jel 12, 10-11)

Isten áldjon, Testvérem!

Christa blogja-

Rómabeliekhez írt levél 8. rész 38-39. vers


1. Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
2. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
3. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
4. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
5. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.
6. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
7. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
8. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
9. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
10. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.
11. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
12. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:
13. Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
14. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
15. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
16. Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
17. Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.
18. Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.
19. Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
20. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, a ki az alá vetette.
21. Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
22. Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
23. Nemcsak ez pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.
24. Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is azt?
25. Ha pedig, a mit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.
26. Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
27. A ki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.
28. Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik az ő végzése szerint hivatalosak.
29. Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
30. A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
31. Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
32. A ki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
33. Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, a ki megigazít;
34. Kicsoda az, a ki kárhoztat? Krisztus az, a ki meghalt, sőt a ki fel is támadott, a ki az Isten jobbján van, a ki esedezik is érettünk:
35. Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?
36. A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.
37. De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, a ki minket szeretett,
38. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
39. Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.


2017. szeptember 27., szerda

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz.” (Jeremiás 33, 3)


Ezek a szavak az eredeti nyelvből különbözőképen fordíttatnak le. Egy fordítás így hangzik: „Nagy és magasztos dolgokat mutatok neked”. Egy másik: „Nagy és hihetetlen dolgokat hirdetek neked”. A keresztyén tapasztalataiban tényleg hihetetlen és különös dolgok fordulnak elő.
A lelki élet összes fejleményei nem egykönnyen közelíthetők meg. Jóllehet az általános tapasztalatokat, a bűnbánat, hit, öröm és remény érzéseit a hívők családjának minden tagja élvezi, de létezik az elragadtatásnak, a társalgásnak, a Krisztussal való öntudatos közösségnek egy magasabb országa, mely korántsem képezi még a hívők általános lakóhelyét.
Nem élvezzük mindnyájan Jánosnak azt az előjogát, hogy Jézus mellén nyugodhatnánk; sem Pálét, ki elragadtatott a harmadik égbe.

Az isteni dolgok felől való tapasztalati tudománynak vannak olyan magaslatai, melyről a ravaszság sasszeme és a világi bölcsesség elméssége még sohasem bírt sejtelemmel, csak egyedül Isten vezethet oda fel. 
De az a tüzes szekér, amelyen bennünket odavisz és azok a tüzes lovak, melyek azt a szekeret húzzák, a komoly ima. A buzgó ima legyőzi a kegyelem Istenét. „Mikor erős volt, küzdött az Istennel. Küzdött az angyallal és legyőzte; sírt és könyörgött néki. Béthelben találta meg őt, és ott beszélt velünk.” 
A komoly ima a Kármel hegyére viszi a keresztyént és képessé teszi arra, hogy az eget befedezze az áldás felhőivel, a földet pedig a kegyelem áradatával. A komoly ima felviszi a keresztyént a Pizga hegyére és megmutatja neki az ígért örökséget; a Tábor hegyére emel és megdicsőít, mígnem hasonlók leszünk e világon az Úrnak ábrázatához.
Ha a föld alkotta közönséges tapasztalatnál magasabb dolgokat akarsz elérni, nézz fel arra a sziklára, mely feletted magaslik és figyeld meg azt a kitartó ima ablakából hitszemeiddel.
Ha a te részedről magad felől kinyitod az ablakot, a másik oldalon nem fog bezáródni.

„Mondjunk hát hő imát,
Mely Istenhez érjen,
Felhőkön átmenjen.”

Dr. Jóó Sándor: Sem hideg, sem hév




Cseri Kálmán A Budapest Pasaréti Református Gyülekezet lelkipásztora 2004. július 4-én így emlékezett elődjére Dr Jóó Sándor /1910-1970/

http://joosandor.hu/dr-joo-sandor



“Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.” -Jelenések 3,15-16(link is)

Hadd jelentsem be rögtön a legelején, hogy én most ennek az Igének csak az elsőfeléről fogok beszélni, a másik fele a délutáni istentiszteleten elhangzó Igehirdetésnek lesz majd az alapigéje. Mint a többi levélnél, itt is jó tudni valamit arról a városról, amelyikben lévőgyülekezetnek szól a levél. Laodicea nagy és virágzó volt valamikor, II. Antiochus király alapította és feleségének, Laodicenak nevéről nevezte el. Ez volt talán a leggazdagabb az említett hét város között. Cicero úgy emlékezik meg róla, mint a nagy bankok városáról, - híres volt továbbá gyógyszeriparáról, ahol arcfestékeket, kenőcsöket, mindenféle gyógyító írt készítettek, - harmadik nevezetessége pedig a gyapjú ruha, a textil-kereskedelem volt.

Ebben a gőgös, fényűzővárosban élt az a keresztyén gyülekezet, amelyiknek János a felolvasott levelet küldi. Valószínű, hogy Pál apostol missziói munkájának volt az eredménye e gyülekezet, de a jelekből láthatóan nem sok öröme telhetett benne az apostolnak. A hét kis-ázsiai gyülekezet közül ez van legmélyebben. A többi gyülekezethez intézett levélben ha volt is panasza az egyház Urának, de volt valami dicsérnivaló is. Itt azonban csak panasz hangzik, itt nincs semmi dicséret, csak szemrehányás. Vegyük hát sorra a mondanivalóját!

Ezzel a már nagyon közismertté vált ítéletmondással kezdődik: “Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév, vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból” #Jel3.15-16(link isl). .
Nyomorúságos lelki állapot az, amit a Szentírás a hideg szóval fejez ki: ilyen a kihűlt szívű, a kőszívűember, ilyen a kegyetlen, az Isten ellen lázadó lélek, az Isten valóságának a tagadója. De még ennél is nagyobb nyomorúság a langymeleg lelkiállapot, amelyik hideg is, meg meleg is és éppen ezért sem nem hideg igazán, sem nem meleg. A lágymeleg emberek tehát a közömbös emberek, nem istentagadók, nem pogányok, de rosszabb az állapotuk, mintha azok volnának. A Krisztusról, egyházról, Isten országáról való beszédet úgy hallgatják, mint azok, akik régi ismerősei az ügynek, barátságosan mosolyognak, helyeslőleg bólogatnak hozzá, illedelmesen érdeklődnek, udvariasan de semmitmondóan ígéretet tesznek, ha kell,

- de sohasem lelkesednek, semmit nem tesznek, szemük nem csillan meg egy drága ígéret vagy egy nagyszerűterv hallatára, - kimértek, józanok, ún. normálisak maradnak és titokban lenézik a rajongókat. Istennel és az ügyével szemben a rideg józanság, a bölcs mérséklet, a tárgyilagos középút szegénységet és halált jelent inkább, mint dicséretet: Istennel bensőséges kapcsolatba csak úgy léphetek, ha szenvedélyesen szeretem, ha rajongója vagyok, ha életre-halálra az Övé vagyok!

A lágymeleg állapot vagy azt jelenti, hogy sohasem tudott igazán felmelegedni Jézusért, vagy azt, hogy már kihűlt benne a régi melegség. Nem tudom, Laodiceában milyen langymeleg keresztyének voltak. Közöttünk bizonyára mindkét féle van. Olyan is, amelyik sohasem tudott még igazán felhevülni Jézusban. Melegedett már valamit, érezte már, hogy nyúl utána egy láthatatlan mentőkéz, ostromolja a szívét egy nagy lenyűgözőszeretet, de mindig kitér előle. Elismeri, hogy igaza van Istennek, a lelkiismerete is megmozdult már, de azután csak ennyiben maradt a dolog. Megcsapta már a szívét az isteni bűnbocsátó kegyelem tüzének a forrása, csak azt az egy bűnét kellett volna még bevallania, Krisztus lába elé letennie, csak meg kellett volna adnia magát, de ezt az utolsó lépést mégsem tette meg sohasem. Így azután lassan egészen belemerevedett egy ilyen félig-meddig való állapotba, langyos vallásosságba. Pedig a langyos vízben nem pusztulnak el a bacilusok, sőt még jobban tenyésznek. A bűnnek a halált hozó bacilusai is csak akkor válnak ártalmatlanná, ha Isten bűnbocsátó kegyelmének a tüzében forróvá lesz benned a bűnbánat és az a vágy, hogy Isten kegyelmét hittel megragadhasd!

Azután jelentheti a langymelegség egy bizonyos kihűlési folyamatnak is az állapotát, azt, hogy valamikor meleg volt, de már nem az. Talán egyszer egy konferencia, egy biblia óra, a prédikáció lobbantotta lángra a lelkét, de azóta ez a láng egyre jobban veszít a fényéből és melegéből. Talán az esküvőjén vagy a konfirmációján érezte úgy, hogy áttüzesíti a szívét a hit melege, de azóta elfeledte szítani ezt a tüzet, és most már csak a hamu alatt pislog egy kis parázs. Vagy talán a gyerekemlékei között talál valami melegséget, ami megszépítette a gyermekkorát, de sajnos csak azt! Ma már nem tud lelkesedni érte.

Sőt, olyanok is lehetnek, akiknek már csak az édesapjuk vagy édesanyjuk volt hittől áttüzesedett lelkűember, ősei sugároztak szét sok áldott melegséget az egyházi közéletben és a késői utódok megelégesznek annyi melegséggel, amennyit az az ősi református családból való származás sugároz rájuk. Reformáció napján különösen jó arra gondolnunk, hogy nem elég a szép és dicsőséges múlt forró emlékein elmerengenünk. Valahogy olyanformán van ez, mint a staféta-futásnál: reformátor elődeink buzgó igyekezetét, futását is hiábavalóvá tesszük, ha mi, akik átvettük tőlük a stafétabotot, nem teljes erővel futunk, ha mi langyosan képviseljük azt az ügyet, amiért ők égtek! Hiába volt 400 évvel ezelőtt a nagy kezdősebesség, ha a mai protestáns nemzedék lemarad a nagy versenyfutásban. A hitbelileg lágymeleg emberek között lassan kialszik az egyház élete, mint a szétzüllött családban a házitűzhely lángja. “Vajha hideg volnál...”mondja Jézus. Megdöbbentő: még a teljes hidegség is jobb, minta langyosság. Könnyebb egy igazi pogányt Krisztushoz vezetni, mint egy közömbös keresztyént felrázni. A belsőközönyösség nagyobb ellensége a Krisztus egyházának, mint a külsőpogányság, mert ez a seb az egyház testén belül tátong és rajta lassan vérzik az egyház.

A Sátánnak nem az a legnagyobb diadala, mikor egy lelket Isten ellenségévé tesz, hanem ha közömbössé, langyossá. A langyosság azt jelenti, hogy a hideg és a meleg, tehát két ellentétes dolog találkoznak egymással. Ennek pedig az az eredménye, hogy kölcsönösen elveszik egymásnak az erejét. A langyos lélekben van valami a szeretetből is, meg a gyűlöletből is, a megbocsátásból is és a bosszúérzésből is, a tisztaság vágyából is meg a parázna vágyakból is, a lemondásból is meg az önzésből is, - együtt van benne, összekeveredve, az imádság és káromkodás, a hit és a hitetlenség, a hálaadás és panaszkodás, a meleg és a hideg. De a hideg közömbösíti a meleget és a meleg közömbösíti a hideget. Ha ellentétes dolgok vannak a lelkemben, ha van bennem valami Krisztusból is, meg az AntiKrisztusból is: ebből mindig szellemi rövidzárlat, bénulás keletkezik. Isten Igéje mindig a vagy-vagy kérdés elé, tehát a határozott döntés elé állít, - és ezt el lehet halasztani mindaddig, amíg végül az ember az utolsó vagy-vagy kérdés elé állítódik: az üdvösség vagy a kárhozat valósága elé. Ezt a kettőt már nem lehet összekeverni, együtt bírni úgy, hogy az üdvösségből is valamit, meg a kárhozatból is valamit, itt már nincs többé langymeleg állapot: vagy üdvösség, vagy kárhozat! Van egy rettenetes Ige a Példabeszédek könyvében: “Aki lágyan viseli magát az ődolgában, testvére annak, aki tönkreteszi!” Nem olyan ártalmatlan dolog a langymelegség, mint a milyennek látszik: pusztít, rombol, zülleszt, tönkretesz, - a langymeleg keresztyén tönkreteszi az egyházát és tönkreteszi a saját üdvösségét!

Azt mondja Jézus az ilyenre: “Kivetlek az én számból!” Nem arra céloz ez a különös kifejezés, hogy Jézus teljességgel elveti az ilyen gyülekezetet, hanem arra, hogy milyen utálatos a langymeleg lelkiség, keresztyénség az egyház Ura előtt. Utálatos, mint a langyos pocsolya poshadt vize. Semmire sem jó, sem ivásra, mert ahhoz nem elég hideg, nem üdít - sem mosásra, mert ahhoz meg nem elég meleg, nem tisztít. - És még egy ilyen utálatos gyülekezethez is van Jézusnak kegyelmes szava! Még a hírhedt Laodiceához sem csak az ítélo˝ Bíró szigorúságával, hanem a gyógyító Megváltó szeretetével is szól, még itt is van remény! Még most is van megváltó erejű tanács: “Azt tanácsolom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne látsszék ki a te mezítelenségednek rútsága, és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” #Jel3.18(link isl). .
Lássátok meg, mondja Jézus, hogy koldusok, vakok és mezítelenek vagytok. És mondja ezt a bankárok, a gyógyszerkészítők és a textilkereskedők híres városában lakó gyülekezetnek. Tűzben megpróbált aranyra, fehér ruhára és szemgyógyító írra van szükséged.

Végy tőlem, mondja Jézus ott, ahol mindent meg lehetett venni pénzen, kivéve azt, amit Ő kínál, - annak nincsen ára, az ingyen van. Az a tűzben megpróbált arany, aminek az árfolyamát nem a nagyvárosok bankjaiban jegyzik, hanem a mennyben, a Biblia szerint az élőhitnek a szimbóluma. Hitben való megújulásra van szükségünk Jézus diagnózisa szerint, nem szürke vagy tarka vallásos érzelmekre, hanem élőhitre, aminek a révén beleélhetjük magunkat a Krisztusba és Krisztus beleélheti magát a mi mindennapi életünkbe. - Tehát ruhákra van szükségünk, a bűnbocsánat kegyelmére, a lényünk legbensejéig való megtisztulásra, az életünk megváltozására, beszédünk, gondolataink, cselekedeteink megszentelésére, arra, hogy testünket-lelkünket, tudatos és tudatalatti világunkat betakarja Jézus érdeme. És szemgyógyító írra, hogy lássunk! Tehát az Igazság beszédének, az Isten Igéjének arra a titokzkzatos hatására, amely fölnyitja a szemünket, megláttatja velünk a másik embert, - testvért, a szolgálat alkalmait, Isten konkrét akaratát. Igazán kell nekünk ez a mennyei arany, ez a mennyei ruha, ez a mennyei ír?

Jézus ingyen adja! “Végy tőlem”, mondja! Nyújtsd ki érte a kezedet, fogadd el! Ne menj el most innét ezek nélkül a drága ajándékok nélkül! Végy tőle élőhitet, megtisztult életet, evangéliumi látást, - végy Tőle és vidd magaddal, - haza, a mindenapi életbe. Nem fontos, hogy hogyan jöttél ide, közömbös szívvel, langymelegen, - az a fontos csak, hogy ne ugyanúgy távozz el innét, ahogy jöttél, hanem megajándékozottan, fölruházva és gyógyultan!

Te gyülekezet, te emberi lélek, neked mondja ezt a hűés igaz bizonyság, az Isten teremtésének a kezdete, a te Megváltó Urad: “Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.” Jel3.18(link is )..

Ámen

1954. október 31, vasárnap

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd.” -(5 Mózes 33,29)


Akik azt képesek állítani, hogy Krisztus követése boldogtalanná teszi az embereket, nagyon messzire vannak még az igazi boldogságtól és halvány sejtelmük sincs arról, hogy miben áll Krisztust követni. I

gazán érdekes volna, ha a Krisztus iránt való szeretet megnyomorítana, mert íme, mily magas rangra emel az bennünket, Isten fiaivá tesz. Hát azt gondoljátok, hogy Isten minden boldogságot ellenségeire, fog halmozni és minden nyomort és gyászt gyermekeinek fog visszatartani?
Ellenfelei örömöt és gyönyört élvezzenek, sarjadékai pedig keservet és fájdalmat örököljenek?
A bűnös, kinek nincs része Krisztusban, dicsekedjék a boldogság gazdagságában, mi pedig keseregve járjunk-keljünk, mint a legszegényebb koldusok?

Nem, mi örülünk az Úrban mindenkor és dicsekszünk isteni fiúságunkkal, mert „mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!” 

A fenyíték vesszejéből mindenesetre kijut nekünk is az Ő bölcsessége szerint, de az az igazság csendes gyümölcsét termi számunkra. Ennélfogva mi, kiket „az Úr oltalmaz”, a szent Vigasztaló támogatása mellett örvendezhetünk a mi üdvösségünknek Istenében. 
Mi el vagyunk jegyezve Krisztusnak, s megengedné azt a mi nagy Vőlegényünk, hogy szerelmese szüntelen szomorúságban éljen?
Szívünk egybe van Vele kötve. Mi tagjai vagyunk és habár egy kevés ideig szenvedünk, miképpen Fejünk szenvedett, mindazáltal erre az időre is meg vagyunk áldva Őbenne mennyei javakkal.

A Szentlélek vigasztalásaiban birtokoljuk örökségünk zálogát és e vigasz nem csekély, sem nem ritka. Az örök dicsőség és öröm örökösei vagyunk, és már idelenn érezzük a ránk várakozó gyönyör előízét. Az öröm fényének egyes sugarai átvilágítanak hozzánk, hirdetve az örök nap feljövetelét. Kincseink a halál tengerén túl vannak. Városunk, melynek erős alapja van, a Jordánon túl fekszik. Az üdvözült lelkek ama világából a dicsőség fénye elbájolja szíveinket és fölfelé emeli. Igazán elmondható rólunk: „Boldog vagy Izráel! Kicsoda olyan, mint te? Nép, akit az Úr véd”.