2017. szeptember 26., kedd

Napi áhítat: ,,Az én igám édes, és az én terhem könnyű.,

Abban az időben Jézus ezeket mondta:
“Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”- Maté Evangéliuma 11,28-30


Az Úr Jézus tudta, hogy nem lesz könnyű dolguk azoknak, akik követésére vállalkoznak, hiszen az “Emberfiának nincs hová lehajtania a fejét”. Jézus őszintén akarja közölni velünk terveit. Aki rálép a keresztútra, már nem úgy lép rá, mint egy új, kitaposatlan útra. Minket az a remény éltet, hogy Jézus minden nehézségünket át tudja alakítani üdvösségünk javára. Az egyik közmondás szerint, a bölcs ember megpróbáltatásaiból, szenvedéseiből erényt kovácsol.

Mi keresztények nem a vak véletlenre vagyunk utalva, hanem Jézus keresztjére. Jézus a keresztjén a mi szenvedéseinket megdicsőítette, bűneinket az Atyával kiengesztelte. Ezért nem céltalan a mi szenvedésünk, mert mindig erőt merítünk Krisztus szenvedéséből. Jézus terhe és igája azért könnyű, mert már elhordozta értünk.

Sokan a fáradtságra hivatkozva nem jutnak el a vasárnapi vagy az ünnepnapi szentmisékre. De vajon, hogyan is fogják tovább hordozni terhüket, napi gondjaikat Krisztus segítsége nélkül?
Az én megváltóm Krisztus, és csak akkor tudom csendesen, szelíden, alázatosan hordozni keresztemet, amikor az enyémet egyesítem Krisztus keresztjével.
Amikor fáradt vagyok és túlterhelt, akkor Krisztushoz megyek, tőle kérek üdítő pihenést, nyugodt folytatást.
A Coca-cola-s kultúrában az emberek érzik, hogy az üdítőszerek széles választéka mellett, kell egy másik is, amely nem csak a testet, hanem a lelket is felüdíti. 
A lélek leghatékonyabb üdítő forrása, Krisztus.

T. Ráduly István Zsolt, Nagyszeben-

Isten ismeri terheinket, és kész arra, hogy megszabadítson tőlük. A próféta szavával kinyilvánítja hatalmát, Jézusban pedig azt is megmutatja, akiben lelkünk felüdülést talál. Nem pillanatnyi felfrissülést, rövid pihenőt a mindennapok taposómalmában, hanem egészen más, édes igát és könnyű terhet, mely önmagában hordja értelmét. Benne mindannak, amit tennünk kell, s mindannak, amit el kell viselnünk, örök értelme és célja lesz. Ezért még ha testileg fáradtnak és kimerültnek érezzük is magunkat, szívünk mélyén olyan rejtett erőtartalékokra bukkanunk, hogy magunk is elcsodálkozunk, mi mindenre vagyunk képesek.

Légy áldott, Atyánk, szent Fiadért, akiben magadhoz hívsz, és új életet adsz nekünk. Legyünk bár gyöngék és fáradtak, az ő igája édes és az ő terhe könnyű a számunkra, mert miközben magunkra vesszük ezt az igát és hordozzuk ezt a terhet, mind inkább vele magával azonosulunk. Add, hogy ne is keressünk másutt felüdülést, mint a mi Urunknál, Jézus Krisztusnál, s egyre jobban az ő képére és hasonlatosságára formálódva fáradhatatlanná váljunk a szeretetben.
Ámen!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése