Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet.” (Lásd Zsoltárok 94,18-19)
„Mikor azt mondtam”… Mindegyikünknek szokása, hogy minduntalan magunkban beszélünk.
És te, Testvérem, mit ismételgetsz szokás szerint, benső párbeszéded rejtekében?
Néhányan közülünk azt gondolják, hogy…
nem elég rátermettek,
nem elég nyitottak a külvilág felé,
nem elég türelmesek,
nem elég okosak,
nem elég szépek,
nincs mit szeretni rajtuk.
Talán évek óta ismételték neked mindezt. De Isten is szól hozzád, és az ő hangja ma erősebb benned:
„Elég értékes voltál ahhoz, hogy egyetlen Fiam meghaljon érted.
Elég értékes vagy ahhoz, hogy irántad való szeretetem szüntelen kísérjen.”
Nagyon erősen kötődik hitünkhöz az, amit magunkban mondunk.
Nagyon erősen kötődik hitünkhöz az, amit magunkban mondunk.
Nézzük csak Jeremiást, aki reményvesztetten ezt a nagyon őszinte imát intézte Istenhez:
„És mondtam: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.
Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és tapodtatásomról, az ürömről és a méregről!
Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.”
Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.”
(Lásd Jeremiás siralmai 3,18-20)
Isten tudja azonban, hogy időbe telik, amíg a magunkhoz intézett szavakon változtatni tudunk.
A költő ugyanabban az imában ezt is mondja: „Ezt veszem szívemre, azért bízom.
Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!
Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.”
(Lásd Jeremiás siralmai 3,21-24)
Hogy elhagyd gondjaidat, és újra örömre találj, kezdd azzal, hogy odafigyelsz, mit is mondasz, amikor magadban beszélsz…
És válts programot és programozást! Isten türelmes, és ha engeded, segíteni fog.
Istennel hőstetteket hajtasz majd végre…!
hu.jesus.net -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése