2021. október 22., péntek

💥Van Erőm💥 Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

Ezután nyomban sürgetni kezdte tanítványait, hogy szálljanak hajóba, és menjenek át előtte a túlsó partra, amíg ő elbocsátja a sokaságot. 
Miután elbocsátotta a sokaságot, egyedül felment a hegyre imádkozni. 
Amikor beesteledett, egyedül volt ott. 
A hajó pedig már messze eltávolodott a parttól, és a hullámok között hányódott, mert ellenszél volt. 
Már hajnalodott, amikor Jézus odament hozzájuk a tengeren járva. 
Mikor pedig a tanítványok meglátták, hogy a tengeren jár, megrémültek, és ezt mondták: Kísértet ez! 
És ijedtükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Péter ekkor így válaszolt neki: Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! 
Ő pedig így szólt: Jöjj! És Péter, kiszállva a hajóból, járni kezdett a vízen, és elindult Jézus felé. 
Amikor azonban az erős szélre figyelt, megijedt, és amint süllyedni kezdett, felkiáltott: Uram, ments meg! 
Jézus pedig azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt, és ezt mondta neki: Kicsinyhitű, miért kételkedtél? És amint beszálltak a hajóba, elült a szél. 
A hajóban levők pedig leborultak előtte, és ezt mondták: Valóban Isten Fia vagy!”

‭‭Máté‬ ‭14:22-33‬ ‭


💥Van Erőm💥

Ha őszinték akarunk lenni, életünk folyamán rengetegszer esünk bele a kicsinyhitűség csapdájába. Onnan pedig nem is olyan egyszerű kimászni. Mivel ismerős a történet, nem szeretném részletezni, hanem figyeljünk Péterre és Jézusra. Az a feladat várja, hogy kezdjen el járni a vízen. Azért ez eléggé nagy problémát jelentene bárki számára.
Nos igen, az életünkben is van úgy, hogy van, amikor egy nagy problémával találjuk szembe magunkat, vagy van olyan is, hogy különös módon minden egyszerre érkezik, akárcsak egy hatalmas hullám a tengeren.
Ilyenkor következik a híres mérlegelés. Ráálljak-e a vízre? A csónakban maradjak? Elinduljak Jézus felé, aki biztosan megment engem? Maradjak inkább a szilárd talajon? Vajon Isten képes az én nagy problémámat is megoldani? Egyedül is képes leszek rá?
Több száz meg száz ilyen kérdéssel találkoztunk eddig, de minden kérdésre a válasz ugyan az maradt: Jézus.
Lehet, hogy kissé hihetetlennek tűnik, de több évnyi tapasztalat azt igazolja, hogy nem találkoztam olyan problémával az életem folyamán, – amit, ha teljesen letettem Jézus Krisztus kezébe – ami megoldatlan maradt.
Volt, amikor későn jutottam el arra a pontra, hogy segítségül hívjam Őt, de mint akárcsak Péter életében is, amikor Jézus a süllyedő ember után nyúlt, az életemben is megérkezett a segítség. Talán nem pont úgy, ahogy én reméltem, de sosem hagyott cserben.
„De Jézus azonnal megszólította őket, és ezt mondta: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” (Máté 14,27)
Kicsinyhitű, még kételkedsz?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése