2021. október 16., szombat

💥Van Erőm💥 Olvasd a Bibliát a Van Erőmmel:

„A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. 
És amikor meglátták őt, leborultak előtte, némelyek azonban kételkedtek. 
Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. 
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a 
Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”‭‭
Máté‬ ‭28:16-20‬ ‭


Bár nem konkrét csodája Jézusnak, de hatalmas erő van ebben a kijelentésében.
Ez a kijelentés nem csak két napra szól. Nem csak addig érvényes, ameddig a veszedelem, betegség elmúlik. Ez a kijelentés nem csak a tanítványokra vonatkozott, hanem vonatkozik ránk is. Generációk óta ez a mondat reménysugár volt sok ember számára. Azoknak, akiket üldöztek a hitükért, akik bezárt ajtók mögött imádkoztak, akiket körül zárt a betegség.
És ez reménysugár lehet sok millió ember számára ma is.
Jézus ígérete az, amely soha meg nem szűnik, még az idő múlásával szemben sem.
Miért csüggedsz én lelkem?
Kevesebb ereje volna a mai világban ennek az ígéretnek, mint 2000 éve?
Nem! Ebben az időszakban még jobban szükségünk van Jézusra, a hit szerzőjére. Szükségünk van arra, hogy a megingott hitet erősítse, hogy a kétségbeesett, zűrzavaros lelkünkbe elhozza Isten békességének reménysugarát.
Kapaszkodj Jézusba! Hangzik a kijelentés a mai reggel. Akkor is, ha a világ egészen mást fog diktálni. Akkor is ha nehéz, tudd, hogy Jézus velünk, veled van.
Ne állj meg ennél a lépésnél. Add tovább ezt a mai üzenetet másoknak is, mert a világnak szüksége van az Áldott Orvosra. Sok száz, ezer embernek szüksége van arra, hogy megismerje Jézust, hogy tudja, nem egyedül néz szembe a nehézséggel.
Szükségük van Jézusra azoknak, akik otthon vannak, azoknak, akik kórházban fekszenek, sőt mindenkinek, aki szerte a nagy világon él.
Ne állj meg távol Jézustól, hanem menj oda közel hozzá.
Adj hálát ezért a csodás ígéretért, hogy nem vagy egyedül, veled vándorol utadon Jézus bármerre is járj!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése