2021. október 30., szombat

💥Egy Csoda Minden Nap💥 - TUDOD-E, HONNAN JÖN A „KERESZTÉNY” ELNEVEZÉS?

Üdvözöllek Testvérem,

Tudtad-e, hogy a „keresztény” a görög „christianos”-ból jön, és annyit jelent, hogy „kicsi Krisztus”? 
Jézus tanítványait akarták-e gyalázni ezen szóval becsmélőik…? „Lám, a kicsi Krisztusok”– mondták.
A csúfondáros megjegyzés milliárdok számára áldássá vált. A történelem szép kis iróniája…


A Szentírás mondja: „Ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztényeknek.” (Lásd Cselekedetek 11,26)

De miért is hívták az „út” ellenségei a tanítványokat „keresztényeknek”, „kicsi Krisztusoknak”? 
A hívők magatartása annyira egyértelmű volt, hogy nevet adott nekik. 
Mivel tettekre váltották azt, amit Jézustól tanultak, egészen beteljesítették a küldetést, amit kaptak (és amit kapunk!): 
Képviselni és megismertetni Krisztust.

Miként kell nekünk is képviselnünk Krisztust? Ahelyett, hogy ítélnénk hozzátartozóinkat s szentírási idézeteket vagdosnánk fejükhöz mint megannyi kalapácsütést, a legszelídebb és végül is a leghatékonyabb megoldás az lenne, hogy Jézussal legyünk együtt Igéjét olvasva, és külön időt szakítva rá. Minél inkább ismerjük Őt, annál inkább kihat ránk jelleme.

Elkezdtük tegnap a betekintést Jézus néhány jellemvonásába (Lásd 1 Korinthus 13,4-8
Elmélyítheted saját magad ezt a tanulmányt, íme, még néhány példa:
Az Atyának való engedelmessége: Jézus elfogadta, hogy mindenről lemondjon, hogy kövesse Atyjának akaratát, elismerve, hogy ez az az út, ami számára a legjobb.
Együttérzése: Jézus a bűnösök barátja volt, és túl tudott lépni a tekinteteken és az ítéleteken, hogy szívéhez szóljon azoknak, akiknek szükségük volt rá.
Alázata: Jézus a mennyek Királya, mégis az embereket szolgálta.

Testvérem, imádkozom, hogy elhatározd magad amellett, hogy Jézust egyre inkább megismerd, s így minden nap egy kicsit jobban hasonlíts rá.

Köszönöm, hogy vagy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése