2021. október 26., kedd

💥Örömteli Bátorító :) - Jézus bennem…

Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével…

,,…hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.,, 2Thesszalonika 1:11-12


Milyen jó, hogy minden kegyelemből van! Nekem csak annyit kell tennem, hogy az Úr rendelkezésére állok, és meghallom szavát.
Ő az, aki bennem megvalósítja beszédét. Én ugyanis nem tudok békességet adni a szívemnek.
S hiába erőlködök azon, hogy örömöm legyen. Jó cselekedetet sem tudok egyedül véghezvinni, sem hitet „kifejleszteni” magamban. Csak az Úr tudja ezeket kimunkálni bennem.

Milyen jó és megnyugtató, hogy mi ketten, együtt, meg tudjuk ezt valósítani – Krisztus bennem, és én Őbenne. Az Úr átformál engem a saját képmására, és így mások meglátják Őt bennem és rajtam keresztül. De mindez az Úr érdeme, nem az enyém! Amit viszont nekem kell tennem: igyekeznem kell azon, hogy szerénységben és alázatban maradjak mindig, és hogy teljes mértékben Istentől függjek.

S fontos az is, hogy keressem az Urat már jókor reggel, a személyes csendességemben, majd aztán napközben és esténként, séta, vagy autóvezetés közben, munkavégzés közben – mindig és mindenhol. Ekkor pedig az Úr is megteszi a maga részét: szól hozzám, vezet, betölt Szent Szellemével, hitet ad nekem bizonyos dolgokkal kapcsolatban, békességet a stresszesebb időszakokban, és örömöt a munkámban.
Elvégzi bennem azt is, hogy meg tudjak bocsátani – saját magamnak, és az ellenségeimnek is. Igen, az Úr Jézus így tud folyamatosan kiformálódni az életemben.

Mi többet kívánhatnék annál, hogy az Úr Jézus megdicsőüljön bennem, és hogy a hit útján egyre inkább előre tudjak haladni? Mi többet kívánhatnék annál, hogy majd egy napon Jézus ezt mondja nekem: Jól van, jó és hű szolgám, helyesen cselekedtél? Mennyire szeretnék Jézusért munkálkodni, és megdicsőíteni Őt az életemmel!

Mindez Isten kegyelme által történik. Igen, az Úr megcselekszi bennem az Ő beszédét.
Köszönöm, Úr Jézus, hogy Te bennem élsz. Köszönöm, hogy kegyelmed által az életem a Tiédhez lesz hasonló. Én magamtól hiába is erőlködnék – ez nem lenne más, csak görcsös próbálkozás.
Milyen jó, hogy bensőséges közösségben tudok lenni Veled a személyes csendességem időszakaiban, és Te munkálod a szívemet, és valósággá teszed bennem beszédedet.
Milyen jó, hogy minden egyedül csak a Te kegyelmedből van!

Legyen örömteli napod :)

https://www.facebook.com/1724650591094415/photos/a.1724672287758912/3700629193496535/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése