2023. november 19., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹 Lélek szerint élni

,,Ha a Lélek által élünk, akkor éljünk is a Lélek szerint. Ne legyünk becsvágyók, egymást ingerlők, egymásra irigykedők.,, A galatákhoz írt levél, 5. fejezet, 25-26. vers

De vajon mire gondolt az író? Mit jelent a Lélek (ti. a Szentlélek) szerint élni? 
Az író, Pál apostol, pár mondattal korábban másképp is megfogalmazza ezt a tanácsot. 
A Lélek szerint élni annyit jelent, hogy betöltjük Isten törvényét. Isten törvényének betöltését pedig végtelenül egyszerűen foglalja össze: "Szeresd a másik embert, mint saját magadat!" (Galata 5,14 EFO).

Aki a Lélek szerint él, az szereti a másik embert. Nem csak úgy általában az embereket, nem ideákat, elméleteket szeret, hanem a mellette lévő valóságos, hús-vér embert. 
Azt az embert, akivel olyan nehéz jól kijönni; meg azt, aki mindig pletykálkodik; vagy amelyik a szomszédban folyton hétvégén nyírja a füvet; sőt, azt is, amelyik állandóan rossz vicceket mesél.

Ha a példák olvasása közben sikerült arcot is társítanunk ehhez a bizonyos "másik emberhez," akkor hamar rájövünk, hogy a Lélek szerint élni nem is olyan könnyű, mint az első ránézésre tűnik.

De van egy jó hír is: Isten tudja, milyen nehéz ez a gyakorlatban. 
Amikor itt járt a földön, ő is nehezen jött ki sok emberrel. 
Róla is rendszeresen pletykáltak, kérdésekkel fárasztották, és gyakran még legjobb barátai és családtagjai is az agyára mentek.

Ebből tudhatjuk, hogy ő megért minket, ha nem tudunk minden pillanatban mindenkit egyformán szeretni. Nem is várja el ezt tőlünk sem Isten, sem Pál apostol. 
A kérés mindössze annyi, hogy tűzzük ki célul a másik ember szeretetét. 
A Szentlélek pedig mellettünk lesz, és támogat minket abban, hogy jól tudjunk szeretni. 
És ha ez éppen nem sikerül, akkor életbe lép a megbocsátás.

És ez így van rendjén.

(Cserpán Ádám)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése