2023. november 12., vasárnap

💥Reggeli dicséret🌹Örökké

„Házakat építenek, és ők laknak majd bennük, szőlőket ültetnek, és ők élvezik majd azoknak gyümölcsét. 
Nem úgy építenek, hogy más lakjék benne, nem úgy ültetnek, hogy majd más élvezze. 
Mert népem élete oly hosszú lesz, mint a fáké, és amiért megdolgoztak, választottaim maguk élvezhetik. 
Nem hiába fáradoznak, nem veszedelemre szülnek, mert az Úr áldott népe ez, ők és leszármazottaik. 
Mielőtt kiáltanak, én már válaszolok, még beszélnek, én már meghallgatom. 
A farkas a báránnyal együtt legel, az oroszlán szalmát eszik, mint a marha, és a kígyónak por lesz a kenyere. Nem árt és nem pusztít szent hegyemen senki – mondja az Úr.” Ézsaiás könyve 65:21-25

Még élnie kellett volna. Hisz itt maradt a gyermeke, és neki most és később is szüksége van rá. 
Itt maradt a felesége, a férje, akinek most egyedül kell helytállnia, és nem várja senki egy átkozottul hosszú nap végén. Itt maradt a testvére, a szülei, a tágabb rokonság. 
Itt maradtak a barátai, a maga választotta család. 
Már nem tud szeretni, tervezni, álmodni, alkotni, és egyre gyűlnek azok a történetek, amikben csak a hiánya az állandó.

Olyan, mintha a szívedből kitéptek volna egy darabot. 
Iszonyú teher ez a visszafordíthatatlanság, ez az új status quo, amivel meg kell tanulnod együtt élni, mert ebből a rossz álomból nem lehet felébredni. Aztán jönnek az ünnepek, az évfordulók, a születésnapok. Nélküle. 
Ahogy változol, új kérdések jutnak eszedbe, amit már nem tudsz neki feltenni. 
Nem tudsz vitatkozni vele, nem tudod sem megerősíteni sem megcáfolni, amit valaha ő képviselt, már nem hallja az érveidet.

Szerintem a te életedben is van egy ilyen személy, Kedves Olvasó, akit már nem tudsz átölelni, és nem tudod elmondani neki, mennyire sokat jelent ő számodra. 
Hát olvasd el még egyszer a ma reggeli igét, és halld meg belőle Isten különleges üzenetét!

Mert Ő elhozza országát, ahol nem lesz több búcsú és istenhozzád. 
Nem lesz több elválás, hiány, veszteség és fájdalom. Nem lesznek betegségek, senki és semmi nem fog fájdalmat okozni. Nem lesz üres szék a nagy, kerek, családi asztal körül. 
Mert Isten helyreállítása célba ér, és visszakapjuk azt, amit az Édenben elvesztettünk. Szeretetkapcsolatok lesznek. Tisztelet, megbecsülés, béke, igazság, soha véget nem érő öröm, mert világunkat az a szerető Isten teremti újjá és tartja fenn, aki önmagát adta értünk a kereszten. 
Bízhatsz Benne, hogy minden tökéletes lesz!

Hát várjuk együtt a nagy találkozást!


(Szilvási-Csizmadia Andrea)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése