2023. november 23., csütörtök

💥Reggeli dicséret🌹Isten örök uralma

„💞A hetedik angyal is trombitált, és hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: 
A világ felett a királyi uralom a mi Urunké és az ő Krisztusáé lett, és ő uralkodni fog örökkön-örökké.” Jelenések könyve 11. fejezet 15. vers

Ott álltunk a lemenő nap fényében a Nyugati fal aranylón csillogó köveit nézve. - 
Én ezt a pillanatot vártam leginkább ezen a Szentföldi úton – súgta fülembe az egyik zarándoktársam -, hogy itt imádkozhassak és a kérésemet kis papírra írva én is odatehessem e fal réseibe.

Ha nem titok, mi lenne a kérésed? – érdeklődtem. – Hát, van több is – volt a válasz – tudod, most nagyon ránk jár a rúd, édesanyám beteg, úgy néz ki, hogy megszűnik a férjem munkahelye és nem tudjuk mi lesz vele így, pár évvel a nyugdíj előtt. Főleg, hogy ott a két egyetemista lányunk… 
Szóval, nem tudom, hogy melyikkel is kezdjem, hogy melyik a fontosabb.

S miközben férfiak csoportjával elindultunk befelé még utánanéztem, és figyeltem, ahogy a kis papírral és a tollal kezében izgatottan belép a nőknek kijelölt részre.

Majd miután kijöttünk és a többiekre várakoztunk, megkérdeztem: 
- Nos, a sok kérés közül melyiket írtad a kis papírra? – Ez érdekes. – mondta – ahogy ott álltam és néztem, hallgattam a mellettem könyörgő asszonyokat, ahogy megérintettem a falat... csak egy mondat jutott eszembe. 
Én azt írtam a kis papírra; Legyen meg a te akaratod!

Most, amikor az egész világ recseg, ropog. Amikor nemsokára megszólal a Jézus visszatérését jelző hetedik harsona hangja. Még most, mielőtt véget érne e földön a bűn történelme és Krisztus átvenné a világmindenség feletti örök uralmát.

Még most add át neki életed és szíved trónját, hogy ott is Ő legyen az ÚR.
Istenem! Legyen meg a te akaratod!

(Tóth Szilárd)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése