2023. november 17., péntek

💥Reggeli dicséret🌹 700+

,,💞Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát. Pedig néhányan ilyenek voltatok: de megmosattatok, megszentelődtetek, és meg is igazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében és a mi Istenünk Lelke által.,
Pál első levele a korinthusiakhoz 6:9-11

Paráználkodás, bálványimádás, házasságtörés, bujálkodás, fajtalankodás, lopás, nyerészkedés, részegeskedés, rágalmazás, harácsolás -- a Pál apostol által felsorolt lista nyúlfarknyinak tűnik a Bibliában található törvények, szabályok, útmutatások mennyiségéhez képest. 
Van még körül-belül 690 másik. Kíváncsi vagy rájuk?

A. J. Jacobs amerikai újságíró "Egy évem az írás szerint" című könyvében a lehetetlent próbálja meg: egy éven keresztül a Bibliában található összes szabályt betartotta – több, kevesebb sikerrel. 
Így ír az előkészületeiről:

"Ahogy olvasom a Bibliát, a számítógépemben vezetek minden szabályt, iránymutatást, javaslatot, minden tanácsot, amit csak találok. Mire befejezem, nagyon hosszú listám van. Hetvenkét oldalas. 
Több mint hétszáz szabály. Lenyűgöz, hogy mi mindent lefed. Az életem minden aspektusát érinteni fogja - ahogy beszélek, járok, eszem, fürdöm, öltözködöm, és feleségemet ölelem.

Sok szabály jó lesz számomra, ami remélem, hogy az év végére jobb emberré tesz engem. 
Gondolok itt ilyenekre, mint hogy: ne hazudj. Ne irigykedj. Ne lopj. Szeresd a felebarátodat.
 Tiszteld szüleidet. Több tucatnyi van közöttük. Észak-Nyugat Amerika Gandhi-ja leszek a végére.

De sok más szabály úgy tűnik, nem fog jobbá tenni, csak furábbá, mániákusabbá, és közelebb visz ahhoz, hogy elidegenítsem magamtól barátaimat és családomat: Fürödj le szex után. Ne egyél olyan fáról gyümölcsöt, amelyet öt évnél kevesebb ideje ültettek. Minden nap fizesd ki a munkás bérét.

És jó néhány szabály nemcsak érthetetlen, hanem az országom törvénye által tiltott is. 
Például: Romold le az bálványszobrokat. Öld meg a mágusokat. Áldozz bárányokat."

Jacobs kísérlete motiválóan kell hasson a számunkra.
Nem feltétlen arra, hogy mi is megpróbáljuk betölteni mind a 700+ szabályt, hanem arra, hogy a megszentelődést, a megváltásunkat tegyük a legjobb szakember kezébe: annak a kezébe, aki bűntelenül mindannyiunk bűnét magára vette.

(Ömböli Krisztián)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése