2017. október 24., kedd

Kenyér és a hal

,,Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.,, -János evangéliuma 6:5-13

Ne panaszkodj, ne lázadj, azért amid nincs, hanem légy hálás azért amid van.
Figyeljétek meg: Jézus NEM kért, hanem ,,csak,, hálát adott azért amijük volt!
Te is adj hálát amid van és oszd amid van!!
Mindig adj hálát Istennek!

,,Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.,,
(1 Thesszalonika 5,18 )
Görögül a „köszönet" szó „charis", és ugyanennek a szónak egy másik jelentése a „kegyelem". Tehát kegyelemmel telve lenni azt jelenti: hálaadással ...


„Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek? Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni. Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset. 
Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá: Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek? Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket. Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren. Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak. Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba. Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.”-János evangéliuma 6:5-13



Nem, Ő nemcsak valami keveset akar neked adni. Nem kóstolót, ami után még éhesebb leszel, hanem azt akarja, hogy végre lakj jól. Végre érezd át, milyen is az igazi szeretet, hogy többé ne legyél éhes, hanem ismerd és tapasztald meg Istent. Ő azt akarja, hogy végre lakj jól Vele, és ne nyúlj holmi hamis gyors ételekhez, olyan istenképekhez, amiknek semmi közük sincs a valósághoz.
Szeretné, ha többé nem éreznéd azt a kimondhatatlan űrt szíved mélyén, ha végre betölthetné életedet. Szeretné, ha közel engednéd magadhoz, és te magad ismerhetnéd meg a Mindenhatót.
Mert Ő szerepet szánt neked. Igen, számít rád. Azt szeretné, ha kenyér és hal lennél az Ő kezében. Azt szeretné, ha rajtad keresztül sok-sok emberhez eljuthatna az igazi szeretet. A szeretet, ami nem személyválogató, ami nem a maga, hanem mások hasznát keresi. 

A szeretet, ami összeköti a mennyet a földdel, embert az emberrel, és begyógyítja a fájó sebeket, az Isten szeretete.
Ma reggel tedd az Ő kezébe életed! Engedd, hogy hálát adjon érted, hogy megköszönje döntésedet, és felhasználjon másokért.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése