2017. október 27., péntek

Charles H. Spurgeon: Harmatgyöngyök és aranysugarak

„Igaz beszéd ez.” - 
(2 Timóteus 2,11)

Pál négy helyen erősíti: „Igaz beszéd ez”. 
Az első helyet a Timóteushoz írt első levél első rész tizenötödik versében találjuk: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket”

A következő hely 1 Timóteus 4,8-9: „Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete. Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk”. 

A harmadik hely 2 Timóteus 2, 11, mely így szól: „Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is”. 
A negyedik helyet a Titushoz írt levél 3,8-ban találjuk: „Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel elől járni azok, akik Istenben hívőkké lettek”. 
Belső összefüggést fedezhetünk fel e négy nyomatékosan erősített igazság között. Az első Isten szabados kegyelmében vetett örök megváltásunk alapját veti meg, mely a nagy Közbenjáró elküldésében nyilvánul. 
A következő e megváltás által nyert kétszeres áldást bizonyítja. Azt az áldást, melyet a mennyből kapunk, és azt, amely a testi életből fakad, t. i. az időleges és az örökkévalóság áldásait. 
A harmadik hely rámutat arra a kötelességre, melyre a választottak hívattattak. 
Mi arra rendeltettünk, hogy Krisztusért szenvedjünk, melyhez ez az ígéret fűződik: „Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is”. 
Az utolsó hely keresztyénségünk tevékeny oldalát tárja szemeink elé és megkívánja tőlünk, hogy igyekezzünk jócselekedettel elől járni. Így hát itt találjuk: a szabados kegyelemből fakadó megváltás gyökerét. 
Azután e megváltás áldásait ebben és az elkövetkező életben. Továbbá itt találjuk a Krisztussal való szenvedés és a Krisztussal való járás két nagy ágát, a lélek gyümölcseivel megrakva. 
Gyűjtsd össze magadnak ezeket az igaz bizonyságokat kincs gyanánt. Válasszuk ezeket életünk, vigaszunk és bíztatásunk vezéréül. 
A pogányok apostola bizonyítja, hogy ezek a bizonyságok igazak, még mindig igazak. A legkisebb szócska sem esik a földre. 
Drága értékes igék ezek, azért fogadjuk el azokat most és erősítsük azok bizonyosságát és csalhatatlanságát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése