2017. október 25., szerda

E.W. Kenyon: Az ember hármas természete 15.rész

Az ember hármas lény — szellem, lélek, test. 

Az embernek az egész lényét kellene fejleszteni. 
Ha csupán a fizikai testet fejlesztjük, kizárólag professzionális boxolókat fogunk kapni.
Ha csak az elmét fejlesztjük, mindent felforgató értelmiségieket fogunk kapni.
Ha csak a szellemet fejlesztjük, elvakult szélsőségekbe fogunk ütközni.
Isten úgy tervezte, hogy az egész embert fejlesszük.
Az ember szellemi természete fogékony a kultúrára, ami képessé teszi arra, hogy megismerje Istent, és intelligens kapcsolatot tartson fenn Vele.
Istennek az volt az álma, hogy az ember az Ő társa legyen, ezért az ember szellemi képességei
eredetileg összhangban voltak ezzel az álommal.
A bűnbeesés következtében azonban az ember elidegenedett Istentől.
Az ember szellemi képességei nagy mértékben leromlottak; de Krisztuson keresztül ez az elveszett
közösség visszaállt.
Az ember szellemi adottságait csodálatos módon lehetne fejleszteni; oktatási intézményeink azonban még nem fedezték fel az ebben rejlő lehetőségeket.

A mi birodalmunk
Valójában a természetfeletti birodalom a hívő birodalma.
Senki sem ismeri még, milyen hatalmasan lehetne az elmét és a szellemet fejleszteni.
Ha a testet jó formában tartjuk, szinte korlátok nélkül fejleszthető az ember értelme és szelleme.
Lassan jöttünk rá arra, hogy az ember szellemi lény és szellemi természete az alaptermészete.
Arra törekedtünk, hogy az embert értelmi képességeiben fejlesszük, viszont teljesen megfeledkeztünk a szelleméről, ily módon az ember önző, énközpontú lénnyé lett.
Így történt, hogy az ember már nem látja annak értelmét, hogy közösségben legyen Istennel és
embertársaival, hogy felelősséget tanúsítson Isten és az emberek iránt.
Ettől válik az ember törvénynélkülivé — mindent felforgató lázadóvá.
Ha megfeledkezünk az ember szellemi természetéről, ez oda vezet minket, hogy felmagasztaljuk az
értelem és a test dolgait; és ha ezt a szellem megerősítése nélkül tesszük, ezzel szabadjára engedjük a testi vágyakat és megengedjük, hogy uralkodjon az egész ember felett.
Az embernek közösségre van szüksége szellemi természete miatt.
Az ember szellemi természetét fel kell fejleszteni arra a szintre, ahol már élvezni tudja az Atya Istennel való közösséget.
Az ember szíve, vagyis szelleme természetfeletti érintésre vágyakozik.
A csoda szeretete benne van az emberben.

Az elme nem képes arra, hogy alaposan feltárja vagy megismerje az ember szellemi dolgait; a szellem az elme felett van, ahogy Isten is felette van az anyagi természetnek.
Az emberi értelem állandóan tudatában van a természetfeletti erőknek, amelyek körülveszik, de nem tudja őket megérteni, illetve megmagyarázni; talán ezért van, hogy az ember annyira vágyódik a csodák után.

A lélek csodákért kiált
A csodák utáni vágyakozás be van ültetve az ember lényének a mélyébe.
Az embert egy csodatévő Isten hozta létre, és az ember mindig vágyakozni fog arra, hogy csodákat
tudjon tenni.
Valójában a természetfeletti birodalom az ember birodalma.
A bűn megvakított minket, és megakadályozott abban, hogy megtaláljuk azt a titkos ajtót, ami
visszavezet majd minket egykori előkelő helyünkre.
A csodák utáni éhség azonban jelen van, és ez vezeti vissza az embert Istenhez.
Megvan még ez a csodaelem a mai kereszténységben?
A tanítványok halálával véget értek a csodák?
Azok az úgynevezett csodák, amiket manapság az emberek tesznek, csalás vagy csupán emberi
képzelgés?
Ezek olyan kérdések, amelyek mellett nem mehetünk el. Az egyházak nagymértékben eltávolodtak
a csodákban való hit világától.
A modernizmus uralkodik a kereszténység nagy vallásos tömegei felett; mivel tagadják a
kereszténység természetfeletti elemét, ettől az egész csupán egy erkölcsökkel foglalkozó vallássá lett.
Másfelől ott vannak azok, akik kiállnak amellett, hogy kezdetben jelen volt ez a csodaelem a
kereszténységben, de kijelentik, hogy a csodák kora véget ért az apostolok halálával; hogy a
kereszténységnek ma már nincs szüksége a csodákra ahhoz, hogy meggyőzze az embereket Jézus
Istenségéről.
Van még egy harmadik csoport, akik azt állítják, hogy ma is történnek csodák; hogy a betegek
meggyógyulnak, hogy az imádságra válasz jön, és hogy Isten élő valóság a hívő mindennapi életében.
Nem kerülheti el a figyelmünket, hogy milyen döbbenetesen terjednek az álkeresztény irányzatok
(Christian Science, Unity, New Thought és a spiritizmus).
Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy sok Csendes-óceán parti városunkban több követője van manapság Mrs. Eddy-nek [a Christian Science első pásztora, aki azt hirdette, hogy Jézus nem Isten fia — a ford.], és több ember látogatja az ő egyházait, mint a „ régi vonalbeli” felekezeteket, és követőinek nagy százaléka valaha ezeknek a gyülekezeteknek volt a tagja.
Az emberek azért hagyták el ezeket a gyülekezeteket, mert úgy érzik, hogy több segítséget kapnak
Mrs. Eddy tanításaiból, mint a prédikátoroktól.
Az emberek elmesélik, hogyan gyógyultak meg és hogyan segített szellemi életükben ez a furcsa
kultusz.
Ez szégyenfolt a mai egyházon, de nemcsak szégyenfolt, hanem kihívás is.

Amire szükségünk van
Elvesztettük a kereszténység természetfeletti elemét, és reszkető kézzel ragaszkodunk egy olyan
történelmi Krisztushoz, akinek ma már nincs ereje meggyógyítani a betegeket, és arra sem képes már, hogy betöltse mindennapi szükségleteinket.
A valóságos evangelizálás szelleme már majdnem a múlt dolgai közé tartozik.
Kiűztük a csodatévő Krisztust az egyházból; most pedig a csodákban hívőket űzzük ki az egyházból.
Nem háríthatjuk a felelősséget azokra az egyházellenes mozgalmakra és kultuszokra, amik mindenütt gombamódon szaporodnak.
Az emberek így tiltakoznak az ellen a modern teológiai felfogás ellen, ami uralja az egyházat.
A Christian Science nem juthatott volna el odáig, hogy sok nagyvárosunkban uralomra jusson, ha az emberek szívében nem lett volna meg a vágy egy természetfeletti vallás után.
A pünkösdi mozgalom sem támadhatott volna fel ilyen erővel, ha az emberek szíve nem sóvárgott
volna, hogy egy új, friss látásmódot kapjon Krisztusról.
A hagyományokhoz mereven ragaszkodó halott vallásban nincs meg a feltámadás ereje, nincs mögötte csodatévő erő.
Az emberek inkább elviselik a különcségeket és a szélsőségeket, csakhogy egy kicsit is megérintse
őket a természetfeletti Isten.
Iskolázott férfiak és nők hallgatják a tanulatlan prédikátorokat, mert még ha a szolgálatuk nem is olyan előkelő, de legalább van hitük egy élő Istenben.
Amikor az emberek azt mondják nekünk, hogy ma már nincs szükségünk csodákra — mert az
iskolázottság átvette a csodák helyét —, akkor még nem gondolták végig ezt az egész dolgot.
Valójában senki sem élhet és járhat együtt a Galileaival anélkül, hogy a csodák birodalmában élne.
Jézus ma legalább annyira csoda, mint valaha volt.
Az embernek ma nagyobb szüksége van az Ő csodálatos érintésére, mint valaha.
Csak az mentheti meg országunkat és népünket, ha visszatérünk a csodák Istenéhez.
Ez igaz lehet?
Ha híre megy annak, hogy egy prédikátor a Jakab 5:14 vagy a Márk 16:18 alapján cselekszik, a
legtöbb hagyományos egyház alkalmatlannak nyilvánítja őt a szolgálatra.
Az egyházat már nem Isten irányítja, hanem olyan merev gondolkodású emberek, akik nem tűrnek
ellentmondást.
Jelszavunknak így kellene hangzani: Térjünk vissza az élő, csodatevő Krisztushoz.
Az emberek akarják Őt, ezért zsúfolásig megtöltik azt az épületet, ahol megengedik Neki, hogy
cselekedjen.
Jézus az emberek sokaságát vonzotta a csodákkal.
Jézus ma is vonzani fogja őket.

„Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.”
Az embereket ma három csoportba oszthatjuk.
Az első csoportba azokat sorolhatjuk, akik felett a fizikai test uralkodik. Szenvedélyeik, vágyaik és
testi kívánságaik irányítják ezeket az embereket.
A második csoportba azok tartoznak, akik felett az értelem, az elme uralkodik.
Ebben a csoportban találhatjuk a nagy pénzügyi, művelődési, társadalmi és politikai vezetőket.
Nagyon veszélyes lehet a társadalom számára, ha az embereknek csupán az értelmét, észbeli
képességeit fejlesztjük. Ez az ember saját énjét, az ember önzését és énközpontúságát helyezi előtérbe.
A harmadik csoportban azokat találjuk, akik felett a szellem uralkodik.
Ma ezek az emberek az egyház nagy szellemi vezetői, akik arra törekszenek, hogy visszaállítsák az
embert eredeti szellemi birodalmába.

Háromszoros fejlesztés
Háromszoros képzésre van szükség ahhoz, hogy a társadalmat egészségessé, biztonságossá és
fejlődőképessé tegyük.
Amikor kizárólag az értelmi képességeket fejlesztjük, hiányozni fog az az egyensúly, az a vezetés és
fegyelmezettség, amit csak a szellem tud megadni.
Ez a magyarázata annak a bűnözési hullámnak, ami végigsöpör jelenleg az országon.
Már két generáció is felnőtt úgy, hogy a fizikai és értelmi képességeket fejlesztettük a szellemiek
rovására.
Amikor a gyerekek sem otthon, sem az iskolában sem pedig az egyházban nem részesülnek szellemi oktatásban, tudat alatt ki fog fejlődni bennük egy rendellenes énközpontúság.
Ez az alapja az anarchiának.
Így válik minden ember öntörvényűvé; csak a saját vágyaikat kívánják kielégíteni, csak a saját
terveiket akarják megvalósítani. Ennek az lesz az eredménye, hogy semmilyen személyes felelősséget sem tanúsítanak embertársaik iránt.
Minden normális ember vágyakozik a természetfeletti után.
A természetfeletti birodalom volt az ember eredeti birodalma; ahol királyként uralkodott.
Jött a bűn, és az ember elvesztette a trónját; mégis az emberi történelem során mindig azt látjuk, hogy az ember egyre csak próbál kinyúlni a csodák felé.
A sátán sokmindent kínált már helyette az embernek, ezek azonban mindig csalódáshoz vezettek.
A szellemnek kellene uralkodnia
Amikor Isten megteremtette az embert, úgy tervezte, hogy az ember szelleme legyen az uralkodó erő.
A bűn ledöntötte trónjáról a szellemet, és a testet illetve az elmét tette uralkodóvá.

Az emberiség megoszlik azok között, akiknek az elméje uralkodik a teste és a szelleme felett, és azok között, akiknek a teste uralkodik az elméje és a szelleme felett.
A művelődési, a pénzügyi és a társadalmi élet nagy vezetői között az elme az uralkodó.
Van egy másik nagy csoport országunkban, akik között a fizikai test az uralkodó.
Egy generációval ezelőtt még azt tanítottuk fiainknak és leányainknak, hogy alávetettségben kell
tartaniuk a testet, mert különben a test el fogja pusztítani őket.
A mai középiskolákban a fizikai test vette át a vezető szerepet.
A kereszténység visszaállítaná a szellemet vezető helyére, ha lenne rá lehetősége.
Az embernek — szellemi természetéből adódóan — szüksége van szellemi táplálékra.
Addig kell képezni, fejleszteni, ápolni az ember szellemi természetét, míg az át nem veszi a hatalmat az értelem és a fizikai test felett. Amikor ez valóban megtörténik, az ember visszariad a törvénytelenségtől.
Az ember szellemi természetének ez a felébredése adja erkölcsi tudatunkat; ez fejleszti ki bennünk a felelősségérzetet embertársaink iránt.
Az az ember, akinek csak az elméje művelt, egyharmad részben művelt, az az ember, akinek teste és elméje művelt, kétharmad részben művelt; az viszont akinek elméje, teste és a szelleme is művelt, teljesen műveltnek mondható.
Az ember akkor válik anarchistává, amikor megfeledkezünk a szellemről és felmagasztaljuk az emberi értelmet — az ember így kiegyensúlyozatlan, irányíthatatlan és veszélyes erővé válik a világban.
Amikor kivesszük a természetfelettit a kereszténységből, elveszti minden ízét; pont azt veszíti el,
amivel vonzást gyakorolhatna a fiatalokra.
A kereszténység nem lehet meg egy élő Isten nélkül — aki uralkodik és megkövetel bizonyos
áldozatot, mivel az önmegtagadás nélküli vallás kudarcra van ítélve.
Azt látjuk mindenütt az elmúlt korok során, hogy a harc a természetfeletti és az emberi értelem között folyt.
A csodák Istene az ember Istene, és amikor kiküszöböljük a csodákat, a kereszténység legvonzóbb elemét vesszük el. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése