2017. október 22., vasárnap

Csendes percek: HÁROM HEKTÁRNYI BÁTORÍTÁS

,,A hívők egész gyülekezete pedig szívében és lelkében egy volt. Senki sem mondott vagyonából bármit is a magáénak, hanem mindenük közös volt. Az apostolok pedig nagy erővel tettek bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról, és nagy kegyelem volt mindnyájukon. Nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem, mert akiknek földjük vagy házuk volt, eladták azokat, az eladott javak árát pedig elhozták, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá. József például, akinek az apostolok a Barnabás melléknevet adták, ami azt jelenti: Vigasztalás fia, egy ciprusi származású lévita, mivel földje volt, szintén eladta, elhozta a pénzt, és letette az apostolok lába elé.,, ApCsel 4,32-37.

,,Ügyeljünk arra, hogy egymást kölcsönösen szeretetre és jó cselekedetre buzdítsuk.,,
(Zsid 10,24)

A gyülekezetemben azon vívódtunk, hogy belevágjunk-e egy új ingatlan beruházásába. A belvárosban található sarki ingatlanunkat nem bővíthettük, a parkolóhelyek száma pedig korlátozott volt. Gyülekezetünk ezen a helyen nem növekedett. A tervekhez és az építkezéshez szükséges anyagi eszközök összegyűjtése kétségbeejtő vállalkozásnak tűnt. Ott volt még az építési terület kérdése is. Hová költöznénk át? Sok imádság és gondolkodás után a gyülekezet úgy döntött, hogy továbblép.
A közös gondolkodás kezdeti időszakában a gyülekezet egy barátja, egy építész, komoly ajándékkal járult hozzá a tervhez. Támogatása jeleként háromhektárnyi első osztályú telket adományozott az új épület számára. Ez a nagylelkű adomány nemcsak bátorított minket, hanem arra ösztönözte a gyülekezet tagjait, hogy ők is nagylelkű felajánlásokat tegyenek. Közösségünk így a kitűzött célokat elérte. Most már öt éve az új helyszínen tartjuk istentiszteleteinket.
Az építész felajánlása épp az volt, amire a gyülekezetnek szüksége volt, hogy megtegye a következő lépést a növekedés útján. Ajándékaink, kicsik vagy nagyok, egyaránt bátoríthatnak valakit, hogy Isten hívására válaszoljon.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy mások bátorításához megtaláljuk az utat! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Hogyan bátoríthatnék a nagylelkűség cselekedeteivel másokat?
Wayne Greenawalt (Illinois, USA)

IMÁDKOZZUNK A JÖVŐJÜKET TERVEZŐ GYÜLEKEZETEKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése