Sokan elfelejtették Krisztust és felhagytak követésével.
Tehát mit hozhatsz fel okul, hogy el akarod Őt hagyni? Valami elmúlt dolog az, ami téged erre késztet? Nem bizonyult be előtted Jézus olyannak, ki neked mindenben minden lehet és akar lenni, ki szerfölött való szeretetét és hűségét irántad megmutatta? Saját bizonyságtételedre hivatkozva, kérdezd önmagadat: „Pusztává lettem én neked?” Megszégyenültél-e valaha csak egyszer is, ha lelked együgyűséggel az Úr Jézusba vetette bizalmát? Nem tapasztaltad-e eddig a pillanatig, hogy Urad kegyelmes és irgalmas barátod volt? Tudnál magadnak jobb barátot képzelni tőle? Akkor ne cseréld fel a régit és kipróbáltat valami új ellenében, amit nem ismersz! És ha a jelenre gondolsz, mi indíthatna téged a cserére? Ha e világon nehéz küzdelembe jutunk, vagy ha a küzdő gyülekezet még nehezebb harcába bevonatunk, úgy valami boldogítónak fogjuk tapasztalni, ha fejünk Jézus keblén pihenhet meg.
Az a mi örömünk, hogy tudjuk ma: Benne boldogok és mentve vagyunk. S ha ez az öröm úgy üdít és boldogít bennünket, miért jusson eszünkbe a változtatás? Ki cserélne be salakot arany gyanánt?
Nem akarjuk a napot eltávolíttatni addig, míg jobb szövétneket nem találunk. Nem hagyjuk el Urunkat, míg fenségesebb és szeretetteljesebb barát nem mutatkozik. Mivel ez soha sem lehetséges, így lankadatlan erővel ragaszkodunk Őhozzá és nevét jegyként nyomjuk karjainkra. És ha a jövőbe tekintesz, gyaníthatsz-e olyan eseményt, mely téged cserére kényszerítene, vagy okot adhatna arra nézve, hogy a régi zászlóhoz hűtlenné válj és valamely új fejedelmet kövess? Nem gondoljuk. S ha az élet még oly hosszú: Ő nem változik. Szegények vagyunk, kit birtokolhatnánk Krisztusnál jobbat, ki gazdaggá tehetne minket?
Betegek vagyunk, mi kell nekünk több mint Krisztus, ki felüdít betegágyunkon?
S ha meg is kellene halnunk, az van mondva: „Sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem következendők el nem szakíthatnak minket az Istennek szerelmétől, mely a mi Urunk Jézus Krisztusunkban van!”
Tehát mit hozhatsz fel okul, hogy el akarod Őt hagyni? Valami elmúlt dolog az, ami téged erre késztet? Nem bizonyult be előtted Jézus olyannak, ki neked mindenben minden lehet és akar lenni, ki szerfölött való szeretetét és hűségét irántad megmutatta? Saját bizonyságtételedre hivatkozva, kérdezd önmagadat: „Pusztává lettem én neked?” Megszégyenültél-e valaha csak egyszer is, ha lelked együgyűséggel az Úr Jézusba vetette bizalmát? Nem tapasztaltad-e eddig a pillanatig, hogy Urad kegyelmes és irgalmas barátod volt? Tudnál magadnak jobb barátot képzelni tőle? Akkor ne cseréld fel a régit és kipróbáltat valami új ellenében, amit nem ismersz! És ha a jelenre gondolsz, mi indíthatna téged a cserére? Ha e világon nehéz küzdelembe jutunk, vagy ha a küzdő gyülekezet még nehezebb harcába bevonatunk, úgy valami boldogítónak fogjuk tapasztalni, ha fejünk Jézus keblén pihenhet meg.
Az a mi örömünk, hogy tudjuk ma: Benne boldogok és mentve vagyunk. S ha ez az öröm úgy üdít és boldogít bennünket, miért jusson eszünkbe a változtatás? Ki cserélne be salakot arany gyanánt?
Nem akarjuk a napot eltávolíttatni addig, míg jobb szövétneket nem találunk. Nem hagyjuk el Urunkat, míg fenségesebb és szeretetteljesebb barát nem mutatkozik. Mivel ez soha sem lehetséges, így lankadatlan erővel ragaszkodunk Őhozzá és nevét jegyként nyomjuk karjainkra. És ha a jövőbe tekintesz, gyaníthatsz-e olyan eseményt, mely téged cserére kényszerítene, vagy okot adhatna arra nézve, hogy a régi zászlóhoz hűtlenné válj és valamely új fejedelmet kövess? Nem gondoljuk. S ha az élet még oly hosszú: Ő nem változik. Szegények vagyunk, kit birtokolhatnánk Krisztusnál jobbat, ki gazdaggá tehetne minket?
Betegek vagyunk, mi kell nekünk több mint Krisztus, ki felüdít betegágyunkon?
S ha meg is kellene halnunk, az van mondva: „Sem halál, sem élet, sem jelenvalók, sem következendők el nem szakíthatnak minket az Istennek szerelmétől, mely a mi Urunk Jézus Krisztusunkban van!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése