2017. október 30., hétfő

Kenneth E. Hagin: A megbocsátás!

,,Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.,, — MÁRK 11,26.

— Hagin testvér — szólított meg egy hölgy —, űzd ki ezt a meg nem bocsátó szellemet belőlem. Van egy asszony itt a gyülekezetben, akinek nem tudok megbocsátani. Úgy látszik, nem vagyok képes a megbocsátásra.

Mire én:

— Előfordul, hogy meg kell bocsátanod a férjednek?

— Hogyne, van úgy, hogy meg kell bocsátanom neki, és olykor ő bocsát meg nekem.

— Ha jól értettem, azt mondtad, nem vagy képes a megbocsátásra.

Nevetett:

— Szóval meg tudok bocsátani, igaz?

—Hát persze —mondtam —, ha meg tudsz bocsátani az egyiknek, meg tudsz bocsátani a másiknak is. Megértette, és azt felelte rá:

— Én képes vagyok megbocsátani, és meg is teszem. Ennyi az egész! Ez éppen ilyen egyszerű. Ne tedd bonyolulttá a megbocsátást. Jézus azt mondta: „Mikor imádkozva megállotok, bocsássatok meg.” Ez azt jelenti, hogy meg tudunk bocsátani. Jézus nem kért tőlünk olyasmit, amit ne lennénk képesek megtenni.

Megvallás: Én meg tudok bocsátani. Gyors vagyok a megbocsátásra. És az én Atyám is megbocsát nekem a Mennyben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése