Alfred Christlieb: Bizonyságaid örökkévaló örökségem

Ábrahám pedig még az Úr előtt állt.      1Móz 18,22

Az Úristen megjelent Ábrahámnak két angyal jelenlétében, és közölte vele, hogy Sodomára kimondta az ítéletet. A két angyal elment Isten megbízásából Sodomába. Ábrahám pedig irgalmas szívvel kereste, hogyan tudná az ítéletet elfordítani. Ő ott maradt Isten előtt állva. Izgatott, rohanó világban élünk. Mindent gyorsan kell elvégezni. Az izgalom és felületesség áttevődik a lelki életre is. A Biblia komoly tanulmányozására sincs már idő. Az imádság és házi áhítat is a lehető legrövidebb időre csökkent. Ezért van sok olyan keresztyén, akiből hiányzik a belső érték. Alig különböznek valamiben már a világ fiaitól. Pedig a mi időnkben semmire sem lenne nagyobb szükség, mint olyan emberekre, akikről elmondható, amit Ábrahámról mond az Ige: "Ő ott maradt Isten előtt állva". Legyen időnk naponként arra, hogy Isten előtt elcsendesedjünk! Ábrahám az imádságban egyre több bátorságot nyert. Először azt kérte, kímélje meg Isten Sodomát, ha talál benne 50 igazat. Végül már azt merte kérni, hogy ha tíz igaz lesz benne, akkor is mentse meg Isten az egész várost. A bátorsággal együtt nőtt azonban Ábrahám alázata. Semmi tiszteletlen hetykeség, elbizakodottság nem érződik benne. Egyáltalán nem úgy lép fel, mint valami kitüntetett személy, hanem így szól: "Immár merészkedtem szólni az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok". Amikor pedig látja Ábrahám, hogy Isten meghallgatja kérését, ezt mondja: "Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram, ha szólok..."! Majd később: "Ne haragudjék, kérlek, az én Uram, ha szólok még ez egyszer"! Ilyen az igazi imaélet. Minél magasabban szárnyal a hit, annál mélyebb az alázat. Ezt tanuljuk meg az imádkozó Ábrahámtól!