2017. február 13., hétfő

Maranatha: Jön a király!-A betlehemi tanulság

„Azonképpen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelenik meg azoknak, akik Őt várják.” (Zsid 9,28)


„Krisztus első eljövetelekor Jeruzsálem papjai és írástudói, akikre Isten a kinyilatkoztatásait bízta, felismerhették volna az idők jeleit, és hirdethették volna a Megígért jövetelét. 
Mikeás megjövendölte a Messiás születési helyét, Dániel pedig meghatározta adventjének idejét
(Mik 5,2; Dán 9,25). A zsidó vezetők ismerték ezeket a próféciákat. Nem volt mentségük arra, hogy nem tudták és nem hirdették a népnek, hogy a Messiás eljövetele a küszöbön van. Tudatlanságuk bűnös mulasztás következménye volt.

Az egész népnek őrködni és figyelni kellett volna, hogy az elsők között köszönthesse a világ Megváltóját. De íme, a názáreti dombok felől két fáradt vándor érkezett Betlehembe, végigment a keskeny utcán, egészen a város keleti határáig, hiába keresve fedett helyet éjszakára. 
Egyetlen ajtó sem nyílt meg előttük. Végül egy ütött-kopott istállóban találtak menedéket. 
Ott született meg a világ Megváltója.

A mennyei hírnök senkit sem látott, aki várta volna Krisztust. Senki sem készült az élet Fejedelmének fogadására. A döbbent hírnök már-már visszatért a mennybe a szégyenteljes hírrel, amikor pásztorok egy csoportjára lett figyelmes. Miközben a pásztorok őrizték a nyájat, a csillagos eget nézték, s eltűnődnek a prófécián, mely szerint a Messiás eljön a földre. Vágyakoztak a világ Megváltójának adventjére. Itt voltak azok az emberek, akik felkészültek a mennyei üzenet fogadására! Egyszer csak megjelent előttük Isten angyala, és elmondta az örömteljes hírt.

Micsoda tanulság rejlik ebben a csodálatos betlehemi történetben! 
Megdorgálja hitetlenségünket, büszkeségünket és önelégültségünket. Arra int, hogy vigyázzunk, nehogy bűnös nemtörődömségünk miatt a mi figyelmünket is elkerüljék az idők jelei, és ne ismerjük fel meglátogattatásunk napját.”

*********************************************1.rész.*********************************

Maranatha- JÖN A KIRÁLY- Jézus első eljövetele


„Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.”
(Gal 4,4–5)



„Az Üdvözítő eljövetelét már az Édenben prófécia hirdette. Amikor Ádám és Éva először hallották az ígéretet, arra számítottak, hogy gyorsan beteljesedik. Örömmel fogadták elsőszülött fiukat, s azt remélték, hogy talán ő a Szabadító. Ám az ígéret valóra válására még várni kellett. Akik elsőként kapták ezt az ígéretet, nem láthatták a beteljesedését. Énok napjaitól kezdve pátriárkák és próféták ismételték az ígéretet, és életben tartották az örömhírt, de a Megígért még nem jött el. Dániel megjövendölte eljövetelének időpontját, azonban nem mindenki értelmezte helyesen az üzenetet. Teltek-múltak az évszázadok, és a próféták elhallgattak. Az elnyomó keze súlyosan ránehezedett Izráelre, és sokan vélték úgy, hogy »a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás«
(Ezék 12,22).

Ám amint a csillagok haladnak kijelölt útjuk roppant körpályáin, úgy Isten elgondolásai sem ismerik a sietséget vagy a késedelmet. Az óriási sötétség és a füstölgő kemence jelképei által Isten kijelentette, hogy a zsidó nép rabságának ideje négyszáz évig tart majd. »Annakutána – mondta – kijönnek nagy gazdagsággal.« (1Móz 15,14) Az ígéret ellen hiába harcolt a büszke fáraó birodalma teljes erejével. »Ugyanazon a napon«, az isteni kijelentésben megjelölt időpontban, »az Úr minden serege kijött Egyiptom földjéről« (2Móz 12,41). Így határozták meg a mennyei tanácsban Krisztus eljövetelének óráját is. Amikor a hatalmas időmérő mutatója a kijelölt időponthoz ért, Jézus megszületett Betlehemben.

»Amikor eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát.« A Gondviselés irányította a nemzetek megmozdulásait, az emberi elhatározások és tettek összességét, míg a világ megérett a Szabadító eljövetelére. 

Jézus eljött, hogy helyreállítsa, amit a pusztító tönkretett. Krisztuson kívül senki sem képes újjáalakítani a jellemet, amelyet a bűn megrontott. Ő eljött, hogy kiűzze az emberi akaratot uraló démonokat.
Eljött, hogy fölemeljen bennünket a porból, megromlott jellemünket az Ő isteni jellemének mintájára alakítsa, és saját dicsőségével megszépítse.”
***********************
Mit jelent Maranatha:
Maranatha : egy arámi kifejezés az Újszövetségben a Bibliában:,, Uram, jöjjön,,
Maranatha : Karizmatikus / pünkösdi-orientált keresztyén szolgálat
Maranatha: Ez egy ima Krisztus visszatérésére..

Ha az arám szavak másképp vannak osztva (Maran Atha, "Urunk jött")
Az előbbi értelmezést támasztja alá, amit úgy tűnik, hogy a görög megfelelője ennek közfelkiáltással a Jelenések könyve 22:20 "
  Ámen. Jöjj, Uram Jézus!"

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése