14„Ezért meghajtom térdemet az Atya előtt, 15akiről nevét kapja minden nemzetség mennyen és földön: 16adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy hatalmasan megerősödjék bennetek a belső ember az ő Lelke által; 17hogy a Krisztus lakjék szívetekben a hit által, a szeretetben meggyökerezve és megalapozva 18képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység; 19és így megismerjétek Krisztusnak minden ismeretet meghaladó szeretetét, hogy teljességre jussatok, az Isten mindent átfogó teljességéig. 20Aki pedig mindent megtehet sokkal bőségesebben, mint ahogy mi kérjük vagy gondoljuk, a bennünk munkálkodó erő szerint: 21azé a dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen.”

A mai igeszakaszunkat Pál apostol „mi-atyánkjának” is szokták nevezni, melyben az apostol közbenjár szeretett testvéreiért. Egyik legfontosabb kérése az Atyához, hogy adja meg az efezusiaknak azt, hogy meggyökerezzenek a szeretetben. Csakis egy szeretetközösségben képes az ember meggyökerezni. Másként a közösséghez való tartozása elvárás, félelem vagy kényszer eredménye lesz. Ahogy a növénynek is szüksége van gondoskodásra az egészséges fejlődéshez, úgy a hívő ember is így működik. Ha gyülekezeteinkből elvész az odafigyelés, a tapintat, az együttérzés, a segítőkészség, akkor hiába lesz jó és tiszta a tanítás, az emberek nem tudnak meggyökerezni közöttünk. Ez az intelme Pál apostolnak prófétai üzenetté vált. Néhány évtizeddel később János a Jelenések könyvében éppen ennek a szeretetnek az eltűnéséről ír. Ügyeljünk nagyon arra, hogy a szeretet talajáról el ne mozduljunk! Ha pedig látjuk annak jeleit, hogy közösségünk kezd elhidegülni, akkor kérjük a mennyei Atyát mi is, hogy töltsön be minket újból szeretetével! Pajor Tamás egyik énekében mondja a világról, hogy „ez egy sok ezer éves szeretetéhes hely”. Ha az emberek megtalálják közöttünk a valódi, önzéstől mentes szeretetet, akkor meg tudnak gyökerezni közöttünk, ha nem csupán látogatók, érdeklődők maradnak, akik hamar elsodródnak köreinkből.

(Merényi Zoltán)