2017. július 27., csütörtök

Csendes percek: MINDIG FELKÉSZÜLTEN

"Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására. Öt közülük balga volt, öt pedig okos. A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat, az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban. Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására! Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik. Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak. Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót. Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk! Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket." "Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"- Mt 25,1-13.

,,Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!,, (Mt 25,13)

A konyhai személyzet tagjaiként kötelezettségünk, hogy tisztán tartsuk a munkahelyünket. Mindennap a hazamenetel előtt a munkatársaimmal együtt elmossuk a főzőedényeket, felsikáljuk a padlót, és letöröljük az asztalokat az étteremben. Nagyon fontos tisztán tartani a munkahelyet, hiszen az megvédi az emberek egészségét. Bajba is keveredhetünk a közegészségügyi hivatal előtt, ha semmibe vesszük előírásaikat. A hivataltól rendszeresen ellenőrzik az éttermünket, de soha nem tudjuk, hogy mikor fognak jönni. Ez is az oka annak, hogy naponta gondosan elvégezzük a takarítási műveleteket.
Ez a szükséges szorgalom engem Jézus második visszajövetelére emlékeztet. A mai igevers arra biztat, hogy vigyázzunk. Úgy, mint a bölcs szüzek, akik tartalék olajat is vittek lámpásaikhoz, nekünk is állandóan készen kell lennünk Urunk visszajövetelére. Az Istenbe vetett rendíthetetlen hit és a parancsainak való engedelmesség tart minket készenlétben arra, hogy üdvözölhessük Jézus visszajövetelét. Azon a napon szeretnék azok között lenni, akik készek őt fogadni, és örök országába belépni.

Imádság: Istenünk, segíts a te utadon járni, míg csak Krisztus visszatér! Ámen.

Mennyire vagyok felkészülve Jézus visszajövetelére?
Amy Sutikdja (Észak-Rajna-Vesztfália, Németország)

IMÁDKOZZUNK A KONYHAI DOLGOZÓKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése