2017. július 27., csütörtök

Kenneth E. Hagin: Hogyan szerezhető meg a valóságos HIT- 4/3

Kétfajta hitetlenség


Kétfajta hitetlenség létezik. Az első oka a tudatlanság, az ismeret hiánya. A Róma levél 10,17 azt mondja: a hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által. Ebből következik, hogy mindazoknak, akik nem hallanak igét, nem lehet ismeretük, éppen ezért nem is hihetnek. Nagyon sok ember nem hisz szellemi dolgokban, mivel nem ismerik, mit tanít Isten igéje erről a témáról. Például nagyon sokan tudatlanok azzal kapcsolatban, hogyan lehet Szent Szellemmel betöltekezni, egész egyszerűen azért, mert nem ismerik az igét. Az orvosság erre a fajta hitetlenségre természetesen Isten igéjének ismerete.

A másik fajta hitetlenségről a Zsidó levél 4,6-ban olvashatunk: Mivelhogy annak okáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek először hirdettetett az evangélium, nem mentek be engedetlenség miatt. Ez a szövegrész Izrael népére vonatkozik. Ők nem mentegetőzhetnek azzal, hogy tudatlanok voltak, mivel Isten pontosan megmondta, hová menjenek - Kánaán földjére, - és azt is, hogy el kell foglalniuk ezt a földet. Ráadásul kémeket küldtek Kánaánba, és a kémek azzal a hírrel jöttek vissza, hogy a földön tej és méz folyik, éppen úgy, ahogy Isten megmondta.

Egy másik fordítás szerint: nem léptek be az engedetlenség miatt. Egy újabb fordítás szerint pedig azt olvashatjuk: nem léptek be, mivel nem volt hajlandóságuk. A Zsidó levél 4,11 figyelmeztet: Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék. Izrael gyermekei tudták, mit mond nekik Isten, de nem akaródzott nekik ez alapján cselekedni. Bűnösök voltak a hajlandóság hiánya miatt, amit a Biblia egyébként hitetlenségnek is nevez. Nekik megvolt az ismeretük Isten igéjéről, de nem voltak hajlandók ez alapján cselekedni. Nem akarták megengedni, hogy Isten igéje irányítsa őket. Ez a fajta hitetlenség nagyon gyakori a keresztyének között. Nem engedik meg, hogy Isten igéje vezesse az életüket. Megtagadják a cselekedetet, amit pedig ismeretük alapján meg kellene tenniük. Nagyon sokan tudják, mit tanít az ige, de megtagadják az ez alapján való cselekvést.

A hit - egy akarati cselekvés. Mi tudunk Isten igéje alapján cselekedni - ha akarunk. Az engedetlenség a hajlandóság hiánya Isten igéjével szemben. Éppen ezért kétfajta hitetlenség létezik: az első az igével szembeni tudatlanság. A második viszont a hajlandóság hiánya, hogy Isten igéje alapján éljünk. Az elsőre - ahogy már említettük - a gyógyszer az ismeret, a másodikra az engedelmesség.

Ha a hitetlenséggel foglalkozunk, foglalkoznunk kell egy nagyon hasonló dologgal is. Ez az ún. pszichikai beleegyezés, megegyezés, ami egyébként nagyon vallásosan hangzik. A pszichikai megegyező csak annak hisz, amit lát és érez. Véleményem szerint ez az egyik legerősebb ellensége a hitnek. A lelki, vagy pszichikai megegyező minden további nélkül mondja: hiszek Isten igéjének, hiszem, hogy a Biblia Isten inspirációja által keletkezett. Még azt is mondja: folyamatosan küzdök azért a hitért, amit az első szentek kaptak. Ám azt már megtagadja, hogy Isten igéje alapján cselekedjen. Hogyan tudjuk megállapítani, hogy egy személy valóságosan hisz-e, szívéből, vagy csak egy pszichikai beleegyező? Az utóbbi azt fogja mondani, hogy a Biblia igaz, de nem ennek megfelelően él. A hit Isten igéje alapján való cselekvés.

Annak deklarálása, hogy Isten igéje igazság, azaz azt mondani, hogy Isten nem tudná és nem is fogja elmulasztani, hogy segítsen nekünk a krízis idején, majd visszafordulni a világhoz segítségért - bizony nagyon súlyos eset. Megnyitja az ajtót a hűtlenségnek, és az ellenség győzelmének, mivel azt mondja a Biblia, hogy Sátán e világ istene. A pszichikai megegyező nagyon súlyos helyzetben van: ott, ahol Isten nem tudja elérni őt, mivel Sátán beléphetett a belsejébe, a gondolataiba, ezért meg tudja akadályozni, hogy élvezze azokat az előnyöket, jogokat, privilégiumokat, amelyeket Krisztusban kapott. Nagyon könnyű deklarálni hogy Isten igéje igaz, amikor minden olajozottan megy, világos van, süt a nap. De mi történik, amikor jön a krízis, amikor az élet viharai tornyosulnak?

A pszichikai beleegyező mondhatja, hogy Isten soha nem téved, az Ő igéje igaz, amikor a dolgok jól mennek. Ám ő ezt éppen csak elfogadja, igazából nem hisz benne. Úgy gondolja, hogy hisz, de mégsem így van.

Ha valóságosan hiszünk Isten igéjének, épp annyira leszünk szilárdak, amikor jönnek a felhők, és eltakarják a napot az életünkben, mint amikor az ránk süt. Valójában ekkor is tudunk nevetni ezen. Ha felborul egy csésze? Ha a pénztárcánk üres? Nevetünk mindezen. Nem zavar meg, mert ismerjük az igét. Ha van 100 dollárod a pénztárcádban és van pénzed a bankszámládon is, könnyű mondani: "dicsőség az Úrnak, Ő betölti minden szükségemet. Úgy érzem, én tudnék hinni neki, bármilyen helyzetben." De amikor a bankszámlád és a pénztárcád hirtelen kiürül, és a számlák farkasszemet néznek veled, na, az egy külön eset. Ekkor a pszichikai beleegyező visszaesik a Tamás -féle hitbe, és csak az alapján hajlandó járni, amit lát. S mivel azt látja, hogy fizikai szükségek nőnek, annak megfelelően kezd járni.

Hosszú ideje megtanultam azonnal megvallani, amikor szükségek vagy nehézségek jönnek, hogy nem látásban járok. A 2 Korinthoszi levél 5,7 azt mondja, hogy mi hitben járunk, nem látásban. Azt mondom, amit Smith Wigglesworth is mondott: nem az alapján élek amit látok, és amit érzek, kizárólag úgy élek, ahogy hiszek. Én hiszek Isten igéjének. Ő azt mondja.: az én Istenem betölti minden szükségemet. (Filippi levél 4,19.) Isten Igéje azt mondja: az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. (23 Zsoltár 1.) Szeretem azt mondani: nem szűkölködöm. Hiszek Istennek!

Ugyanez igaz egyébként a gyógyulásra is. Míg csak néhány tünet jelentkezik, könnyű a helyzet. De nem olyan könnyű, mikor fájdalomban vagy. Ám Isten igéje nem éppen olyan igaz egyszer, mint máskor? Nem éppen olyan igaz, mikor fájdalmak vannak a testedben, mint amikor nincsenek? Mikor nem vagy jól a testedben, mint mikor jól vagy? Ha látásban járok, azaz annak alapján, amit a fizikai érzékszerveim mondanak nekem, azt kellene mondanom: nem vagyok jól, nem gyógyultam meg. De hitben járva tudom, hogy meggyógyultam Jézus nevében.

Láthatjuk, a Tamás -féle hit, és a pszichikai megegyező - ikrek. Nagyon szeretem használni azt a megvallást, amit Pál mondott. Folyamatosan használom ezt a saját életemben, minden időben, s szeretem megvallani az Úrnak, magamnak és az ördögnek. Mikor Pál hajótörést szenvedett Róma felé, és minden remény elszállt, hogy azok, akik a hajón utaztak, megmeneküljenek, a reménytelen helyzet kellős közepén Pál azt mondta (Apostolok Cselekedete 27,23): Mert ez éjjel mellém állt egy angyala Istennek, akié vagyok, akinek szolgálok is, s részletesen elmondta, mit mondott az angyal neki, azaz hogy minden ember meg fog menekülni, ha hallgatnak Pálra. Végül így foglalta össze a 25. versszakban: Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, amint nékem megmondatott.

Ez volt az az ige, amit az angyal hozott Istentől. A Biblia éppen annyira valóságos, mint az az ige. Én is használhatom tehát ugyanazt a megvallást, ezt nekem is mondta a Biblia. Éppen ezért azt mondom: annakokáért uraim, én hiszek Istennek, hogy minden úgy lesz, ahogy megmondatott nékem. Ez pontosan ugyanaz, amit Ábrahám tett: ő hitt annak, amit neki Isten mondott. Pál ezt visszhangozta, mondván: annakokáért uraim, én hiszek Istennek, hogy mindennek úgy kell lennie, amint megmondatott.

Tamás viszont nem hitt annak, amit mondtak neki. A tanítványok bejelentették: láttuk az Urat. Erre Tamás azt válaszolta: nem hiszek nektek, sőt (János 20,25.): ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképpen el nem hiszem.

A mi hitünk viszont olyan mint Ábrahámé, mivel Ábrahám leszármazottai vagyunk (Galata levél 3,14.): Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által. Sőt a Galata levél 3,7-ben a biblia leszögezi: értsétek meg tehát, hogy akik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai. A mi hitünk azon alapul, amit Isten mond.

Életünk nagyon gyakran hasonlít ahhoz a szituációhoz, amibe Pál került, amikor hajótörést szenvedtek. Az élet viharainak a kellős közepén , ha az érzéseink szerint járunk, úgy tűnhet, hogy az Úr faképnél hagyott bennünket, és minden remény elszállt. De tudjuk, hogy nem így van, mivel a mi Urunk azt mondja: nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. (Zsidó levél 13,5.) Tehát az élet viharaiban is nyugodtan mondhatjuk: Annakokáért uraim, én hiszek Istennek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése