2017. július 30., vasárnap

Maranatha: JÖN A KIRÁLY! : Egy jobb és nemesebb út

„Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szűnjetek meg gonoszt cselekedni! Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét.” (Ésa 1,16–17)  


„Tudatlanság, élvezetvágy, bűnös szokások, megrontott test, lélek, értelem – a világot erkölcsi bélpoklosság pusztítja, a halálos erkölcsi romlás tízezreket semmisít meg.

Sokan bűnbe süllyedtek. Sokakat kétségbeesés gyötör. Szenvedés, nélkülözés, hitetlenség nehezedik rájuk. Testi-lelki betegségeikre vigasztalást keresnek, Sátán pedig arra kísérti őket, hogy élvezetekbe, mámorba merüljenek, mert ezáltal romlásba és halálba kergetheti őket. Sodoma tiltott gyümölcseit kínálja fel nekik is, amelyek teljesen tönkreteszik őket.

A világban mindenütt erkölcstelenség uralkodik. Korunk bűne a kicsapongás… Az erény és igaz jóság kedvelői szinte elcsüggednek a bűn vakmerősége, ereje és terjedése miatt. A sokasodó gonoszság nem csupán a hitetlenekre jellemző. Bárcsak így lenne, de nem így van. Sok férfi és nő, akik Krisztust vallják vezetőjüknek, bűnben élnek. Egyesek, akik hirdetik, hogy várják Krisztus megjelenését, nincsenek jobban felkészülve erre az eseményre, mint maga Sátán. Nem tisztítják meg magukat minden szennytől. Oly sokáig szolgáltak vágyaiknak, hogy számukra természetessé vált gondolataik tisztátalansága és képzeletük romlottsága. Amilyen lehetetlen, hogy a Niagara visszafelé folyjon, éppúgy lehetetlen az ilyen emberek számára, hogy elméjük tiszta és szent dolgoknál időzzön. Minden kereszténynek meg kell tanulnia, hogy fékezze szenvedélyeit, és tiszta elvek uralják életét.

Ha bujaság, tisztátalanság, házasságtörés, bűntény és gyilkosság tapasztalható azok között, akik nem ismerik az igazságot, és visszautasítják, hogy Isten Igéjének elvei szerint éljenek, akkor mennyire fontos, hogy Krisztus követői szoros szövetségben legyenek Istennel és angyalaival, s egy jobb, nemesebb, értékesebb utat mutassanak az embereknek! Mennyire fontos, hogy tisztaságuk által éles ellentétben álljanak azokkal, akiket alantas szenvedélyek uralnak.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése