2017. július 27., csütörtök

Csendes percek: AMI IGAZÁN SZÁMÍT

,,Boldog az az ember, aki megtalálta a bölcsességet, és az az ember, aki értelmet kap.
Mert több haszna van ennek, mint az ezüstnek, és nagyobb jövedelme, mint a színaranynak.
Drágább ez a gyöngynél, és semmi sem fogható hozzá, amiben kedved leled.
Hosszú élet van a jobbjában, baljában pedig gazdagság és dicsőség.
Útjai kedves utak, és minden ösvénye békesség.
Élet fája ez azoknak, akik megragadják, és akik rá támaszkodnak, boldogok.,,

-Péld 3,13-18

Ezért így szól az én Uram, az Úr: A Sionra egy követ teszek le alapul, szilárd követ, drága sarokkövet alapul. Aki hisz, az nem menekül el! (Ézs 28,16)

Sok-sok év után a feleségemmel eljutottunk arra a pontra életünkben, hogy már nem tudtuk gondját viselni otthonunknak. Gyermekeink felnőttek, már elhagyták a családi házat, és dolgozó munkás éveinknek is vége lett. Ami pedig egykor "kedvenc időtöltés" volt a ház körül, immár csak terhes "munka" maradt. Ideje volt, hogy elköltözzünk.
A költözés sohasem könnyű, de különösen nehéz akkor, ha tudjuk, hogy sok mindent örökre hátra kell hagynunk abból, amit összegyűjtöttünk és nagy becsben tartottunk. Imádkoztunk, hogy Isten segítsen meghozni a döntést, amire magunk képtelenek voltunk.
Azután eszembe jutottak mindazok a csodálatos és példás bibliai történetek férfiakról és asszonyokról, akik feladták minden vagyonukat, és egyedül Isten bölcsességébe vetették bizodalmukat. Tudva, hogy Isten mindig szeret minket, és soha nem vezet helytelen irányba, sokkal könnyebb volt megtenni az első lépést az elköltözésünk ügyében. Feleségemmel együtt mindketten tudjuk már, hogy a hátrahagyott földi dolgok ellenében Isten akaratának keresése és a neki való engedelmesség az, ami igazán számít.

Imádság: Istenünk, ne hagyd elfelednünk, hogy ameddig melletted vagyunk, nem vesztettünk el mindent. Ámen.

Ha Istennel közösségben vagyunk, mindig otthon vagyunk.
Mark A. Carter (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÚJ OTTHONBA KÖLTÖZŐKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése