2017. december 14., csütörtök

Bizonyságok: BUDDHISTÁBÓL KERESZTÉNY: ALEX CHU.

Jézus megrengeti egy kemény buddhista világát.


Alex Chu szülei buzgó buddhisták voltak és gyermekeiket is ezen családi vallás szellemében nevelték. "Tisztelni akartam a szüleimet. De soha nem volt igazán személyes kapcsolatom bármilyen Buddhával. Mindig is távol állt tőlem." Nemcsak a vallás volt azonban az egyetlen dolog, amely teherként nehezedett Alexre.

"A teljesítmények, törekvések, célok elérése és az azokért való törtetés nem is volt kérdés. Az édesapám nagyon sikeres volt mind a tudományos, mind a szakmai előmenetelében, két doktori fokozattal is rendelkezett, melyből az egyiket a Harvardon szerezte. Az ő árnyékában felnőni óriási kihívást jelentett számomra. Az édesanyám mindig mondogatta nekem, hogy mennyire szeret. Az édesapám pedig gyakran fejezte ki szeretetét irántam azzal a bátorítással, hogy bármit elérhetek, amit csak szeretnék."

Alex szülei elvárásainak megfelelve élt és követte a buddhista szokásokat – de ennek ára volt.

"Óriási volt rajtam a nyomás, azt éreztem, hogy csak akkor vagyok rendben, ha mindig ötöst kapok vagy osztályelsőként kiemelkedek az osztálytársaim közül. És ez elég megszokott volt az Amerikában felnövő ázsiaiak között." Ahogy Alex idősebb lett, kezdte megkérdőjelezni a hitét.

Alex végül a főiskolán találta meg az igazságot, de nem a vallás vagy filozófia órán. A kollégiumában a keresztényeken keresztül lehetett ennek tanúja.

"Nagyon összetartónak és barátságosnak tűntek. De ezen túlmenően, rengeteg örömöt lehetett látni az arcukon. Nem úgy tűntek, mint akikre óriási nyomás nehezedne."

"A feltétel nélküli szeretet, amelyet a keresztény hit hirdet. A kapcsolat Istennel, amelyet bárki kiépíthet, egy igazi meglepetés volt számomra."

Alex másodéves volt, amikor megkérdezett egy fiút, hogy vele tarthatna-e az Egyetemek közötti Keresztény Közösség gyülekezeti alkalmára. "Első alkalommal Isten kegyelméről hallottam." De önmagában a magányosság érzése nem adott elegendő bátorságot Alexnek ahhoz, hogy szülei vallását elhagyja.

Döntése azonban a legfontosabb kérdésen múlott.

"Kicsoda Jézus és Ő valóban az-e, akinek mondja magát?


Ekkor Alex csatlakozott egy Biblia tanulmányozó kurzushoz, hogy megtalálja a válaszokat.

"Ami a legnagyobb benyomással volt rám az evangéliumokban, az a tekintély, amellyel Jézus beszélt, ami magából a szeretetből fakadt, hisz Ő maga a szeretet és együttérez mindnyájunkkal. És végül fel kellett ismernem, hogy mindennek az az alapja, amit Jézus mondott és cselekedett a Szentírásban foglaltak szerint és ahogy ezeket tanulmányoztam végül rájöttem, hogy Ő valóban az élő Isten fia. Akkor, abban a pillanatban, elmondtam egy személyes imádságot az Úrnak. És tökéletesen meg voltam róla győződve, hogy Jézus az Isten fia, aki meghalt az én bűneimért, hogy én örök életet nyerhessek Ő általa és Ővele."

Ekkor Alex be kellett vallja szüleinek, hogy keresztény lett. Évekbe tellett, de végül elfogadták a döntését. A főiskola után Alex mérnökként dolgozott, majd Isten hívására Bibliaiskolába ment. Feleségül vette Michelle-t, aki keresztény és mára neki és Michelle-nek megsokasodtak a teendőik három gyermekük mellett.

"Mint Amerikában élő ázsiai mindig is próbáltam megnyugvást találni és elérni különböző dolgokat, azonban a mindenséget jelentette nekem az Ő feltétel nélküli szeretetének megismerése és a Benne való, Vele való örök élet ajándéka."

*******************************

SÖTÉTSÉGBŐL A VILÁGOSSÁGBA

A kereszténység nem egy klub. Nem csupán egy címke.
Brian is így gondolta, míg nem találkozott a dél-koreai Lee pásztorral..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése