2017. december 17., vasárnap

Csendes percek: ADVENT HARMADIK VASÁRNAPJA

,,Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előrehaladott korú volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után, és már nyolcvannégy éve özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, mert böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal. Abban az órában ő is odaállt, hálát adott az Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.,,(Lk 2,36-38.)


,,Anna abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.,,
 (Lk 2,38)


Anna próféta az egyik karácsonyi hősöm. Nem őrzött éjjel nyájat és nem volt a jászolnál. Mégis a karácsony részévé vált születése után 40 nappal ünnepelve a Megváltót Jeruzsálemben. Csodálom Annát, mert egész életében nyitott volt Isten tervére. Kora ellenére bízott benne, hogy Isten feladatot ad neki. Imádkozva és böjtölve Isten közelében volt, várakozással és cselekvésre készen. Amint meglátta Simeont a babával, tudta, hogy ez a gyermek a Krisztus. Azonnal dicsőítette Istent. A jó hír hírnöke lett: Örülj világ, az Úr eljött! Öröme szétterjedt az egész templomban.
Örülök, hogy Anna is része a karácsonyi történetnek. Várakozó hite bátorít.
Az angyalokkal és a pásztorokkal együtt hirdette Isten kibontakozó tervét. Hasonlóképpen a mi életünk is része lehet Isten üdvtervének, akár meglepő módon is. Csak ébernek kell lennünk, és válaszolni, ha Isten hív.

Imádság: Örökkévaló Istenünk, dicsérünk téged! Köszönjük, hogy minket is bevonsz egyre bővülő üdvtervedbe. Ámen.

Várakozással élek, tudva, hogy Isten munkálkodik.

Marion Speicher Brown (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÚJSZÜLÖTTEKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése