2017. december 7., csütörtök

Csendes percek: AZ IGAZ KEGYELEM

,,Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával a Krisztusban. Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelme gazdagságából.,, -Ef 1,3-7.

..Őbenne van - az ő vére által - a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint.,, (Ef 1,7)

Közeledik a karácsony, és én újra a kegyelem jelentésével vívódok. Évek óta törekszem arra, hogy tisztán értsem a kegyelem fogalmát. Szeretem a hangzását - vágyódom a kegyelemre - de küszködöm a teljes megértésével. A kegyelem azt jelenti, nem csak bizonyos szabályok alapján kell élnünk, hanem az Úr Jézus Krisztus szeretetével és megbocsátásával is. Krisztus vére kiontatott értünk, és ha elfogadjuk Jézust Urunknak, akkor olyan, mintha sosem vétkeztünk volna. Ez túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen.
Amikor keresztény lettem, azt reméltem, Istennek megfelelve tökéletes asszony leszek, mire elérem mostani koromat. Ehelyett azonban inkább gyengeségeim érzem, és jobban rászorulok Isten kegyelmére, mint valaha. Azon töprengek, vajon félreértelmeztem-e Isten keresztény életemmel kapcsolatos elvárását. Isten nem várja tőlem, hogy tökéletes legyek. Isten csak azt akarja, hogy teljes mértékben fogadjam be Krisztus szeretetét, és találjak benne megnyugvást.
Végül megbékélek a hiányosságaimmal. Rájöttem, senkinek sem sikerül mindig minden. Egyszerűen elég, ha emlékeztetjük magunkat, hogy őhozzá tartozunk, aki egyedül tökéletes. 
Ez az igazi kegyelem, ami karácsonykor született.

Imádság: Köszönjük, Atyánk, hogy megváltásod által felszabadítottál minket a veled való gazdag életre. Ámen.

A kegyelem azt jelenti, hogy Isten elfogad.
Belle Todd (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK AZ ÚJONNAN MEGTÉRTEKÉRT!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése