1„Ekkor nagy jel tűnt fel az égen: egy asszony a napba öltözve, és a lába alatt a hold, a fején pedig tizenkét csillagból álló korona; 2 várandós volt, és vajúdva, szüléstől gyötrődve kiáltozott. 3 Feltűnt egy másik jel is az égen: íme, egy hatalmas tűzvörös sárkány, amelynek hét feje és tíz szarva volt, és a hét fején hét diadém; 4 farka magával sodorta az ég csillagainak egyharmadát, és ledobta a földre. És a sárkány odaállt a szülni készülő asszony elé, hogy amikor szül, felfalja a gyermekét. 5 Az asszony fiúgyermeket szült, aki vasvesszővel legeltet minden népet. A gyermek elragadtatott az Istenhez, az ő trónusához, 6 az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Istentől előkészített helye volt, hogy ott táplálják ezerkétszázhatvan napig. 7 Ezután háború támadt a mennyben: Mihály és angyalai harcra keltek a sárkánnyal, és a sárkány is harcra kelt angyalaival együtt, 8 de nem tudott felülkerekedni; és azért többé nem volt maradása a mennyben. 9 És levettetett a hatalmas sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak hívnak, aki megtéveszti az egész földkerekséget; levettetett a földre, és vele együtt angyalai is levettettek. 10 Hallottam, hogy egy hatalmas hang megszólal a mennyben: „Most lett a mi Istenünké az üdvösség, az erő és a királyság, a hatalom pedig az ő Krisztusáé, mert levettetett testvéreink vádlója, aki a mi Istenünk színe előtt éjjel és nappal vádolta őket. 11 Legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük igéjével azok, akik nem kímélték életüket mindhalálig. 12 Ezért vigadjatok egek, és akik bennük lakoztok: jaj a földnek és a tengernek, mert leszállt hozzátok az ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy kevés ideje van”. 13 Amikor látta a sárkány, hogy levettetett a földre, üldözőbe vette az asszonyt, aki a fiúgyermeket szülte; 14 de az asszonynak a nagy sas két szárnya adatott, hogy a pusztába repüljön az ő helyére, hogy ott tápláltassék ideig, időkig és idő feléig a kígyó elől elrejtve. 15 A kígyó pedig a szájából folyónyi vizet árasztott az asszony után, hogy elsodortassa az árral. 16 De segített a föld az asszonynak: megnyitotta a föld a száját, és elnyelte a folyót, amelyet a sárkány árasztott a szájából. 17 Megharagudott a sárkány az asszonyra, és elment, hogy hadat indítson a többiek ellen, akik az asszony utódai közül valók, akik megtartják az Isten parancsait, akiknél megvan a Jézus bizonyságtétele, 18 és odaállt a tenger fövenyére.”
Könyörögjünk, hogy örvendezni tudjunk az Úrban mindenkor! (Zsolt 96,10–13)

Vajon mi történt valójában Jézus Krisztus születése napján? Az embervilág csupán annyit látott aznap, hogy egy igen fiatal kismama az otthonától távol, a napokig tartó hosszú és viszontagságos utazás után elcsigázva, törődötten, nagy nehezen lekászálódva az úti leplek alatt domborodó nagy pocakkal a kis szamár csontos hátáról rémülten tapasztalja, hogy épp itt, az utcákon özönlő tömegben, ismeretlen környezetben, idegen emberek közt érik utol újabb fájások, erősebbek minden korábbinál, és félreérthetetlenül jelzik, hogy sürgősen cselekedni kell. El tudjuk képzelni azt a kétségbeesett tekintetet, amit József láthatott? Melyikünk cserélt volna vele, amikor megértette, hogy amit oly régóta vártak, épp a legalkalmatlanabb időben érkezett el? Mit láthatott a mennyei világ? Hogy a Gyermek az idők kezdete óta neki rendelt úton halad. A földi asszony, az áldott nemsokára odaér a helyre, amit a próféciák megjelöltek. Az idő mindjárt betelik. És elkezdődik a nagy próba, az isteni embermentő terv új szakaszba érkezik, törékeny szakaszba: földi testbe születik az Isten. A világmindenség visszafojtott lélegzettel várta az új időszámítás kezdetét, készen a menekítésre, a harcra és az imádatra. Az ördög lázasan kutatott: talán most, de melyik percben? Valahol Izraelben, de pontosan hol? Érezte, hogy lehetőségei megnőnek: halandó testbe születik az Isten! De nem látta, nem találta, nem érte el azt az asszonyt… Haragja izzott a felismeréstől: elrejtették előle!

(Szommer Hajnalka)