2017. december 13., szerda

Kenneth E. Hagin: A MAG!

,,Mert az Úr új rendet teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.,, — Jer 31,22.


Ádám teremtve lett. Az emberi nem minden más tagja természetes nemzés útján jött a világra. Ha Jézus természetes nemzés által született volna, egy bukott szellem lett volna.

A Róma 5,12. azonban azt mondja nekünk:

„Annak okáért, miképpen egy ember (Ádám) által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek az egy által.”

Az ember alá van vetve a halálnak, az ördögnek. Ily módon, az ember magva csak egy másik bukott embert tud létrehozni.

Ezért a Megváltó nem lehetett a halálnak alávetett.

A megígért mag csak az lehetett, aki felett a sátánnak semmiféle törvényes joga illetve hatalma nem volt. Az isteni erő egy különleges művelete által kellett megfogannia!

Azokat a szavakat, amelyeket Isten szólt Jeremiás prófétán keresztül, szó szerint így lehetne fordítani:

„Egy asszony fog körülvenni (a testében) egy embergyermeket.”

A szűz méhe csupán a szent mag hordozótartálya volt, amíg Ő a világra nem jött.

Megvallás: Köszönöm Neked Atyám, a Te hatalmas megváltási tervedet. Olyan boldog vagyok, hogy Te egy új rendet teremtettél.


Horváth Ilona megosztása-

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése