Zsoltárok 119,73-76

Kezed alkotott és megerősített, tégy értelmessé, hogy megtanuljam parancsolataidat! Látnak engem, és örülnek az istenfélők, mert igédben reménykedem. Tudom, Uram, hogy igazak döntéseid, igazad volt, hogy megaláztál. Vigasztaljon meg engem szereteted, ahogyan megígérted szolgádnak.

Az emberi elkeseredettség igen nagy úr tud lenni. Az ember lelkére ülve hatalmas károkat okoz. Rátelepszik és egy-kettő mázsás súllyá válik. Ezzel Isten ősi ellenségének célja az, hogy bele rokkanva élőhalott emberi roncsokká válva elszakadjunk a szeretett Atya gondviselésének örömétől és magától az Úrtól.

Ebből a helyzetből csak az alapokhoz való visszatérés zökkenthet ki. Ki az, aki alkotott engem? Az Élő Isten! Ki az, aki megerősít? Az Élő Isten! És ki tud értelmet adni, hogy felülemelkedjem a depresszión? Az Élő Isten! És mért? Mert a reményem Őbenne van! Ez a szilád meggyőződés apró magja, amit Isten mindig a szívbe vet, azért hogy a nehézség idején forrása legyen az új kezdetnek.

Az istenfélők reménye az ige. Az igét olvasva, annak magja a jó földben szárba szökken, majd jó és bő termést hoz.

• „Vigasztaljon meg engem szereteted, ahogyan megígérted szolgádnak”[1]

– Mert Kezed alkotott és megerősített… Te vagy az én Istenem, hála Neked. Ámen!

[1] Magyar Biblia Tanács 2004; Biblia, Zsolt. 119,76