,,Jaj annak, aki perbe száll alkotójával, bár csak egy a földből készült cserépedények közül! Mondhatja-e formálójának az agyag: Mit csinálsz?,,
Ézs.45.9.
A Teremtő akaratából mindannyian
különbözőek vagyunk, mert Isten a változatosságban gyönyörködik. Mind a
hatmilliárd cserépedély-élet ezen a csodálatos igazgyöngyén
naprendszerünknek más és más; kis csupor vagy nagy fazék, Ő egyformán
szeret mindannyiunkat. Nekünk mindig nehezen érthető Isten igazsága,
mert mi többnyire mennyiségekben gondolkodunk. Azt nézzük, ki hány
tálentumot kapott: ötöt, kettőt, vagy egyet. Mai világunkban nagyon
sokan elhiszik, egy tálentumból is lehet ötöt csinálni, csak akarni
kell. Pedig a többnél van még több, az elég. Az már teljes élet maga, ha
valaki megduplázza a kapott talentumokat! Isten örök
igazsága, hogy mindenkit egyformán szeret, de ez nem abban nyilvánul
meg, hogy kinek-kinek a cserépedény életébe mennyit tölt bele... Nála
egy mérték számít: a személyes életünkre szabott meddig. Ő
csordultig akarja tölteni minden alkotását, kicsit és nagyot egyaránt.
Ahogyan az édesanya sem azt nézi, hogy minden gyereke pontosan egyforma
mennyiségű vacsorát kapjon, hanem azt, hogy jól lakjon mindegyik, s ne
kelljen éhesen lefeküdnie egyiknek sem.
Sorsunk elfogadása életünk egyik fő, hanem
legnagyobb, folyamatos kihívásokkal teli feladata. Higgyük el, nem
könnyű ez egyikünknek sem. (Rajtam kívül senki nem ismerheti
életemet olyan jól, mint én magam, csakis az Isten.) Ezért, ha nem
fogadjuk el bonyolult létünk többdimenziósságát, akkor nem leszünk
képesek érzékelni a valóságot - tükör által homályosan sem. Mivel
életünknek számtalan vetülete, láthatatlan szála van, melyek a múltba
kötődnek és a jövőbe fonódnak, ezért csak akkor tudjuk megérteni
magunkat is, ha komolyan vesszük az Abszolútomot, a Lélek valóságát,
azaz a kapott készségünkkel, tálentumunkkal, vérmérsékletünkkel,
hitünkkel számolunk az Istennel...
A fazekas képe Ézsaiásnál egy
"zseniáliasan" megválasztott hasonlat. Ha engedjük Isten formáló kezét
megnyugodni életünkön, akkor az élet szédítő forgatagában mindig a
centrumban maradunk és harmónikusra, szépre formálódik életünk. Ha
ellökjük magunktól Istent, az élet forgószínpadának centrifugális
törvénye rögtön hatni kezd, s egyik pillantról a másikra elröpít
minket... Ha nincs ott életemben az az Erő, amely korlátot szab
számomra, akkor elvesztem. Isten formálása ellen tiltakozni, lehet, de
elvetni a kezet, amely egyetlen biztosítéka életemnek - balgaság. Isten
kezében lenni jó, felismerni simogatását: kiváltság. Erről
elgondolkodni, beszélni és természetességgel megélni: életünk földi
teljessége, az áldás maga.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése