2017. június 25., vasárnap

Csendes percek Istennel:Minden édesanyának tudnia kell ezt a három dolgot

„Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből.” -Ef 6,10


Nem könnyű anyának lenni.
Az egyik legnehezebb szituáció, amit anyaként megélhetek az, amikor magamat okolom gyermekeim helytelen döntései miatt.
Majdnem ilyen nehéz kitalálni, hogyan hozhatom helyre a dolgaikat. Főleg, mikor nagyon jól tudom, milyen komoly következményekkel fog járni az, amibe a gyermekem belekerült.
Igen mély az édesanya szomorúsága, aki tehetetlennek érzi magát.
Szerencsére, Isten pontosan tudja, milyen az, mikor tévútra tért gyermeke van valakinek. Érzi a fájdalmunkat, ismeri szomorúságunkat. És tudja, hogyan biztathat minket Igéjével.
Ezt olvassuk az Ef 6,10-12-ben: „Végül: erősödjetek meg az Úrban, az ő mindenható erejéből. Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok. Nem annyira a vér és a test ellen kell küzdenünk, hanem a fejedelemségek és hatalmasságok, ennek a sötét világnak kormányzói és az égi magasságoknak gonosz szellemei ellen.”

Ennek alapján, íme három igazság, amit szerintem tudniuk kell az anyukáknak:
1. Isten nem azt kéri, hogy találjunk magunkban erőt, amivel megoldhatjuk gyermekeink problémáit.
Arra szólít fel, hogy öltsünk fegyverzetet, mert harc az, amibe belekerültünk. Eposzi méretű harc. Az Ő fegyverei nem buta kis önszuggeszciók, amik vagy működnek, vagy sem. Az ő fegyverei biztosak.
Igazság-öv. Szétszórt gondolataimat terelje egybe az a biztos tudat, hogy Isten szereti a gyermekemet.
Józanság-mellvért. Ne a test indulatai szerint reagáljak, dicsőítés és imádság legyen a fegyverem.
A béke evangéliuma. Biztonságban és békében járhatok, tudva, hogy még ha én nem látom is a változást, Isten munkálkodik gyermekem javára.
Hit-pajzs. Hinnem kell Isten időzítésében és módszereiben.
Megváltás-sisak. Bízzak abban, hogy Isten végső célja gyermekeim számára, hogy szoros kapcsolatban legyenek Vele. Lehet, hogy egy-egy helyzet látszólag nem illik bele ebbe a folyamatba, de Isten jót fog kihozni belőle
Isten kardja, a Biblia. Olvassam minden nap Isten nekem írt szerelmeslevelét. A benne foglalt igazságokból fonódjon kötél, mellyel remegő szívemet Isten biztonságához erősítem.
Isten ajándéka, az imádság. Az imát nem utolsó mentsvárként tartsam számon, hanem - mint Isten legbátrabb követői - elsőként az imádsághoz folyamodjam.
Az Ef 6,13-18 biztosít róla, hogy ha ezek mind a helyükön vannak, nem fogunk meginogni. Ezek segítségével rákapcsolódunk egy fölöttünk álló erőforrásra.

2. A csata nem gyermekünk vagy az ő döntései ellen folyik.
Gyakran úgy érezzük, hogy a gyermekünkkel harcolunk. De még mennyire, hogy úgy érezzük! A valóság viszont az, hogy a Sátán mesterkedései ellen tart a küzdelem.
Lesznek csatáink gyermekeinkkel, amit úgy érezzük, nem lehet megnyerni. Mert a Sátán kiforgatja az igazságot. Elfedi a következményeket. Vakká tesz a valóság előtt. Tökéletes tervei vannak, ismerve gyengeségeinket.
Ezért hát a Sátánnal kell megküzdenünk. Ő a valódi ellenség itt is. És mivel jézusi lányok vagyunk, imádságunkban és Isten-dicséretünkben nálunk van a győzelmi erő.

3. A csata a mennyben zajlik.
Küzdeni akarok a gyermekemért mindennel, amire rálátásom van! De ez egyszerűen nem elég.
Ezért olyan fegyverrel kell harcolnom, ami behatol a mennybe: dicsőítéssel és imádsággal. Dicsőítsem Istent önmagáért, és kérjem, távolítsa el a Sátán hatását az adott helyzetből. Ha valaha is kételkednék abban, mekkora ereje van a dicsőítésnek és az imának egy küzdelemben, gyorsan olvassam el a 2Krón 20,1-27-et, mely enyhíteni fogja anyai szívem rettegését.
Jó volna, ha még ma időt szakítanál rá, hogy elolvasd. Csodálatos történet Isten népéről, akik egy náluk jóval hatalmasabb hadsereggel kerültek szembe, de mikor énekelni kezdtek, és dicsőítették az Urat, az ellenség legyőzetett.
Az imádság és dicsőítés kioldja Isten erejét.
Gyengeségük tudata és a győzelem közé az imádság és a dicsőítés vert hidat. És ez történik velünk is. Nem tudom minden ízében megmagyarázni. De tudom és hirdetem. Imáink és dicsőítéseink erősek és hathatósak.
Igen, valóban nehéz anyának lenni. De nem vagyunk egyedül. Isten megérti harcunkat, tudja, mit jelent tévútra tért gyermekeket nevelni.
És mivel Isten, a tökéletes szülő, az idők kezdete óta ezzel foglalkozik, érdemes az Ő tanácsait megfogadnunk.

Atyám, nagyon köszönöm, hogy minden eszközzel felvérteztél, hogy harcolni tudjak gyermekeimért. Hozzád emelem imámat és dicsőítésemet, bízva életük csatájának győzelmében. Jézus nevében, Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése