2017. június 28., szerda

Carl Eichhorn-Isten műhelyében- Mária szeretete az Úr iránt (VI.)

"Bizony mondom nektek, hogy mindenütt, ahol az egész világon hirdetik az evangéliumot, amit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetik majd, az ő emlékezetére. " (Máté 26, 13)   



Az igazán jó cselekedetek nem merülnek feledésbe. Isten emlékezetében maradnak, egyszer pedig mindezek napvilágra kerülnek, amikor Isten könyvei megnyittatnak. Isten nem feledékeny (Zsid 6, 10). Mindent megjegyez magának, amit tiszta szándékból tesznek. Malakiás prófétánál olvasunk arról, hogy Istennek van egy emlékkönyve, melybe mindazok beíratnak, akik Őt félik és nevéről emlékeznek. Mindazok a jó cselekedetek, melyeket az Úr dicsőségére tesznek, talán nem kerülnek emberi krónikákba, Istennél azonban fel vannak jegyezve. Lehet, hogy amiket itt a földön nagy tettekként ünnepelnek és dicsérnek, azok az örökkévalóságban feledésbe mennek. A rejtve, csendben véghezvitt jótetteket azonban Isten nyilvánvalóvá teszi az örökkévalóságban, minden gyermekének nagy örömére. Ha valaki körül nagy hűhót csapnak, könnyen lehetséges, hogy ezzel már el is vette jutalmát. Kempis Tamás mondotta, hogy "jobb, ha itt ismeretlen maradsz".

Máriának ezt a szeretetszolgálatát már itt sem borítja feledés. Lehet, hogy amíg élt, hallgattak róla, de az Úr Jézus gondoskodott arról, hogy később az egész világon ismertté legyen. Az Úr iránt való engedelmességből az evangélisták hűségesen leírták a megkenetés történetét és így az, ami akkor Bethániában egy egyszerű házban történt, az egész világ tudomására jutott. Mindenütt, ahol a Bibliát forgatják és Jézus Krisztust prédikálják, a bethániai megkenetés is újra meg újra szóba kerül.

A szó megszokott értelmében ez nem volt valami hasznot hajtó cselekedet, és mégis végtelenül sok haszon származott belőle. Mert mindenütt azt hirdeti, hogy a Jézus iránt való tiszta szeretet az egyetlen dolog, ami Isten jótetszését kiváltja. Az a szeretet, mely ebben a cselekedetben nyilvánvalóvá lett, már több mint 1900 éve illatozik és számtalan szívet hasonló szeretetszolgálatra indít.

A Jézus iránti szeretet a lélek igazi élete. Ahol ez hiányzik, ott csak a halál és gyümölcstelenség uralkodik, az ember pedig megérett a büntetésre. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése